hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2023. október 30. hétfő   07:07
nincsen hozzászólás

szerző: Joncy
Elefánt záró aktus a Budapest Parkban
2023. szeptember 30. Budapest Park

  Szeptember utolsó napján a Budapest Parkban különleges koncertre került sor, ahol az Elefánt zenekar állt a középpontban. Az est előzenekaraként a Hiúz játszott, majd következett az Elefánt.
  
   A zenekar 2012 óta működik ebben a felállásban, és bár alternatív rockot játszanak, rendkívül népszerűek a fiatal generáció körében. Az Elefánt öt tagú zenekar, melynek frontembere Szendrői Csaba, gitáron Tóth András, basszusgitáron Horváth Bence Ede, billentyűn Kovács Zoltán, dobok mögött pedig Németh Szabolcs ül.
  
   Az előadásra melyre már jóval az előadás kezdése előtt sok rajongó gyülekezett. Az első sorokat már korán megtöltötték, míg az idősebb rajongók később érkeztek a helyszínre. A koncerten különböző generációkból érkező rajongók vegyültek, ami mutatja az Elefánt zenéje erőteljes érzelmeket és emlékezetes élményeket kínál, és stílusukat a nagy klasszikusokhoz, mint a Quimby és a Kispál, hasonlítják.
  
   A Hiúz előadása remek alapozás volt az este fő attrakciójához. Az indie-rock zenekar szenvedélyesen adta elő dalait, és közönségük is lelkesen fogadta. A teltházas koncerten a hangulat magas volt, és úgy tűnt, folyamatosan érkeztek az emberek, az űr pedig csak tovább tágult.
  
   Az űrpogó hagyomány is folytatódott, ahol a nézők lassú mozdulatokkal úgy tesznek, mintha pogóznának, mintha lebegnének, a Bánki Tó Fesztiválról származó hagyomány folytatódott.
  
   A koncert előkészítésében Pass Andrea is részt vett, aki színházi rendező. A koncert grandiózus volt, és Szendrői Csaba, a zenekar frontembere szerint ez egy korszak lezárása és egy új korszak kezdete volt. Bár a következő lemez hangulatát is közvetíteni szerették volna, az est során a zenekar korábbi négy albumának dalai szolgáltatták az est gerincét. Az űrpogó ismét megjelent, ahol a közönség tagjai ´békes kozmonautaként´ tették látszatra a lassú pogó mozdulatait, mintha lebegnének.
  
  A koncert műsora a Minden, Az EL és a Gomoly albumok dalaiból állt, és a közönség aktívan részt vett az előadásban, gyakran bekapcsolódva a refrének éneklésébe. kifejezetten oldott volt, tele zenei átéléssel. Azt kaptunk, amit vártunk.
  
  A kilövés után a következő sorrendben érkeztek a számok:
  
  1. Én
  2. Micsoda
  3. 444888
  4. Kár
  5. Minden
  6. Paulina
  7. Kardhal
  8. Pillanat
  9. Nincs harag
  10. Alszik
  11. Fakard
  12. Sokáig vártalak
  13. Csukódj be
  14. Faun
  15. Tó
  16. Paula
  17. Macskák
  18. Plüss
  19. Ég veled
  20. Ikarosz
  21. Nem számít
  
  Ráadás:
  
  22. Bordahajtogató
  23. Kösz
  - Dancing Queen-


Kulcsszavak:
  elefánt     hiúz 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Elefánt

 kapcsolódó cikkek: 

Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját

Fonogram 2025: az Elefánt, az Analog Balaton, ajsa luna és cserihanna a díjazottak között

Május 12-én a Kobuciban mutatja be új verseskötetét az Elefánt frontembere, Szendrői Csaba

Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!

Rászoruló gyermekeknek és családoknak segíthetünk az Elefánt telt házas koncertjein
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Halflives a Dürer Kertben!
Caliban, In Hearts Wake, Cabal, Assemble the Chariots
Hooverphonic a Dürerben
Eleine, Klogr, Final Stage
The Vices ismét a Dürerben
Airbourne, Asomvel
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth
Punk legendák a Dürerben: Circle Jerks, Negative Approach és Descendents
Planet of Zeus a Dürerben
Tarja Turunen / Marko Hietala
Suffocation, Angelmaker, Fuming Mouth, Carcosa, Mélancolia
 kapcsolódó fotók: 

ELEFÁNT - 2023. szeptember 30. Budapest Park

HIÚZ - 2023. szeptember 30. Budapest Park
 kapcsolódó videók: 

ELEFÁNT
 kiemelt 
Metallica 2026
  
A Metallica 8 év után visszatér Budapestre! A zenekar 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját hozza el Budapestre, ráadásul a No Repeat Weekend megoldással, azaz két este is hallhatjuk a bandát, két teljesen különböző programmal és más-más előzenekarokkal, június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesznek a Metallica vendégei

Ugly Kid Joe: teljes műsorral várnak a júniusi koncerten
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 propeller band    demoshow    hófehér és a vadász    sisters of mercy    kyuss    nagy dávid    rocket queen    almanac    black anvil    tnt    archaic    kate beckinsale    she wants revenge    bufo alvarius    specials    rumahoy    suidakra    ossian    blessthefall    yellow spots    paul    schizophrenia    jon oliva    the sounds    tintin  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!