hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
film [film]  2023. október 6. péntek   06:15
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Rolling Stones jubileumok egymás hegyén-hátán – és a mozikban!


  Október 5-én nagyvászonra kerül az idén magukról egyre többet hallató legendás együttes egyik, 2013-as koncertje a Pannónia Entertainment gondozásában.
  
  Az alapító Brian Johnson halála után két nappal a Stones 1969-ben egy ingyenes koncertet adott London szívében, a Hyde Parkban. A fellépés az emlékezésen túl az új gitáros, Mick Taylor nagyérdeművel való megismertetését is szolgálta. A banda 2012 októberétől 2013 júniusáig ünnepelte fennállása 50. évfordulóját, az eköré felhúzott menetrend utolsó két állomása pedig a felújított Hyde Park lett, természetesen a ’69-es fellépésüket megidézve. A kétszer 65 000 néző előtt megtartott eseményre 3 perc alatt fogytak el a jegyek, a különleges alkalom hangulatát pedig csak tétezte, hogy a csapatot amúgy 1974-ben elhagyó Taylor is visszatért két dal erejéig, melyek a Midnight Rambler és az ikonikus (I Can’t Get No) Satisfaction voltak.
  
  Hasonlóan emblematikus számokból persze a Stones felhozatalában nem szenvedünk hiányt, természetesen az olyan klasszikusok, mint a Sympathy For The Devil, a Paint in Black, vagy a Gimmie Shelter sem hiányozhattak a színpadról, de a ’13 nyarán még újdonságnak számító, a Bosszúállók: Végjátékban is felcsendülő Doom and Gloom is része volt az egy híján 20 elemből álló zenelistának. Persze nehéz úgy egy 50 évet feldolgozó válogatást összerakni, amiből ne maradjon ki pár kedvenc, de muszáj volt minden korszakukból valamit eljátszani, hogy az est nevéhez méltóképp teljen az ünneplés. Na meg az is fontos szempont volt, hogy 2 óra alatt tartsák az időt, ha már mozifilmes rögzítés is készült a Hyde Parkban.
  
  Minden korosztály egyforma lelkesedéssel nézte és hallgatta Mick Jaggert, a két éve elhunyt Charlie Watts-ot, Keith Richards-t és Ronnie Woodot, hisz a Rolling Stones ismét ötcsillagos koncertet adott, melyet a közönség és a kritikusok egyaránt az egekig magasztaltak. Ez a lenyűgöző és egyszeri esemény, illetve az itt készült felvételek tökéletes módja annak, hogy a Stones fanok együtt ünnepeljék az együttes idei visszatérését. A mozivászon pedig pont oda kalauzolja őket, ahova az öregfiúk valójában tartoznak: szülővárosuk saját színpadára. A moziban az akkor elhangzó összes szám látható HD-ben és digitális 5.1-es hanggal.
  
  A 10 éve tartott 50 éves jubileumi koncertsorozat fináléja pedig most egyetlen napra országosan a kiválasztott mozikba kerül október 5-én. Annak a hónapnak az elején, melynek végén megjelenik új albumuk, amire az elmúlt 25 évben korábban csak kétszer került sor. Az ősz közepe tehát a Stones körül forog, hiszen a 2000-res évek óta minden évtizedben csak egyetlen lemezzel jelentkeztek és az ő korukban természetesen mindegyik új megjelenésnél felmerül a kérdés: ez lesz az utolsó?
  
  Akár igen, akár nem, a rajongóknak most kihagyhatatlan lehetőségük nyílik egy különleges mozizásra. Addig pedig hangolódásképp újra és újra lemehet a szeptember elején megjelent új klipjük, az „Angry” az Eufóriából ismert Sydney Sweeney szereplésével. Mert most tényleg minden körülöttük forog.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 25.
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025 (Papp László Budapest Sportaréna)
2025. június 1.
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes! (Dürer Kert - Budapest)
2025. június 8.
Matteo Bocelli Budapestre készül
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Több mint 300 film - egy hét múlva kezdődik a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
Exhibition: Az impresszionizmus hajnala
Björk koncertfilm május közepén a mozikban!
Négy háborús klasszikus közel két héten át májusban a mozikban!
Kenyeres Bálint filmje Cannes-ban versenyez
Ben Affleck és Jon Bernthal visszatértek: április 24-től a mozikban A könyvelő folytatása!
Pink Floyd Live at Pompeii 4K
Összeállt a 17. KAFF versenyprogramja
 kiemelt 
Metallica 2026
  
A Metallica 8 év után visszatér Budapestre! A zenekar 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját hozza el Budapestre, ráadásul a No Repeat Weekend megoldással, azaz két este is hallhatjuk a bandát, két teljesen különböző programmal és más-más előzenekarokkal, június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesznek a Metallica vendégei

Ugly Kid Joe: teljes műsorral várnak a júniusi koncerten
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 semi holsen    apey and the pea    album    ghost of atlantis    stonehenge    magyar atom    vágtázó csodaszarvas    németh juci    bleed from within    anna and the barbies    garry marshall    rosa parks    chimp spanner    godflesh    no doubt    marigold hotel    kft    jambalaya    moon fever    demonical    tobias sammet    j.j. abrams    alexisonfire    kontroll    enter shikari  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!