lemezajánló [nagylemez] 2004. december 13. hétfő 11:36
nincsen hozzászólás
szerző: AndrásThy Catafalque: Tűnő idő tárlat Szerzői kiadás
Annak a szánalmas egyúttal azonban nagyon is jellemző - módon kevés embernek, aki nyitva tartja annyira a fülét, amennyire valódi zenerajongóknak illene, talán mond valamit, ha elárulom: a Thy Catafalque a Gire billentyűsének, Kátai Tamásnak a másik együttese. Akinek viszont mondtam valamit ezzel, az nyilván ismeri is a Thy Catafalque-ot, úgyhogy nézzük inkább, mit tudok leírni a leírhatatlanból a nagy többségnek
Sokan elmondták már, hogy amit Kátai Tamás és mindenkori muzsikustársai (a Thy Catafalque-ban Juhász János) csinálnak, az valódi művészet, s el is kell mindig mondani, mert így van. Így van most is, túllihegni mégsem akarom a témát, mert úgy érzem, azzal egy kicsit meg is csúfolnám, amit művelnek. Az igazi művészet magáért beszél, nem kell senkinek a szájába rágni, hogy ez művészet, sőt, szavakkal nem is mondható el igazán, milyen, mert azért van, hogy megélje az ember. Márpedig a Thy Catafalque zenéje, ha lehet, még a Gire-nál is kevésbé fogható meg szavakkal, s ennek megfelelően elképzelni sem lehet könnyű, hogy milyen, de azért nézzük meg mélyebben is, miről van szó. Dalonkénti elemzésbe két okból sem bocsátkoznék: egyrészt akkor még a szokásosnál is combosabb lenne az irományom és még úgy sem mondanék el tizedannyit sem, mint lehetne, másrészt pedig, mint minden valamire való lemez, a Tűnő idő tárlat is egyvégtében hallgatandó.
Régebben talán még nevezhettük a Thy Catafalque-ot egyszerűen metalzenekarnak, ezzel a lemezzel azonban végképp mindenféle stílusmegjelölés fölébe helyezték a muzsikájukat: még azt is lehetetlen volna megmondani, mennyi-mennyi gyökérből táplálkozik az itt hallható zene. Jócskán akadnak természetesen mindent elsöprő erővel zúzó témák, de ez már régen nem az a szint, ahol az egyéb elemek csak kiegészítik a metalt, itt már bizony együtt élnek vele - minden görcsösségtől mentesen érkeznek a drum and bass ütemek, az effektek, a hömpölygő szintetizátorfutamok (Kátai Tamás védjegyszerű stílusa ezer közül is felismerhető), a percekig tartó szimfonikus betétek. Itt egy gyönyörűen lebegő női énekdallam kúszik be, ott egy hegedűfutam sír fel, népzene-ízű motívum fest újabb színt a palettára, tibeti szerzetes énekel, gyermeki beszédfoszlányok sejlenek át egy egyszerű, alig körvonalazható samplingen, miközben szürkén-feketén morajlik a háttér, akár pink floydosnak mondható témák váltják egymást tomboló, nagy sebességgel zakatoló témákkal és öles ösztön-riffekkel, amik hallatán reflex-szerűen mozdul meg az ember teste.
És mégis mindennek megvan a maga helye - monumentális, közel felfoghatatlanul komplex és robosztus egység a Tűnő idő tárlat, de egy pillanatra sem fullad kaotikába. Pont olyan, mint amilyennek a címe sugallja: megannyi csodálatos és különleges kincset mutat fel, de szép sorba, folyamatba rendezve azokat, úgy, hogy minél többször járja végig az ember, annál nagyobb lesz a kedve újra nekivágni. Ráadásul egysége is van mindannak, ami itt felsorakozik, az a bölcsességében is zaklatott, kesernyés hangulat, ami már a borítóra pillantva átlengi az embert, aztán ki-be bujkál benne, és nem csak egyszerűen libabőrössé teszi, hanem valahol belül idéz elő benne remegést. Az aztán persze előhozza a libabőrt is, egyszersmind azonban valahogy bizserget is - ezt hívnák felkavarónak akkor, ha a legszánalmasabb hatásvadász produkciók nem sajátították volna ki és öntötték volna le giccses mázzal a kifejezést.
Az egységesség egyébként - nem túl meglepő módon a zenén túl az egész kiadványra érvényes, az átfogó koncepcióba szervesen illeszkedik a frontképtől a hátsóig az egész fekete-fehér borító és persze a Kátai Tamás munkáiban megkerülhetetlen szövegek is, melyek közt a saját tollából származó költeményeken kívül felbukkannak versek Ady Endrétől, Radnóti Miklóstól és Weöres Sándortól is. Nagy merészség a saját darabok közt az ő műveiket citálni, de aki kicsit is ismeri Tamás költészetét, az sejtheti, hogy cseppet sem lóg ki a mesterek közül, sőt: azt hiszem, ha valaki, hát ő az, akit sokkal helytállóbb is költőkkel egy lapon emlegetni, semmint holmi mezei dalszövegírókkal. (Hozzáteszem: ez a grandiózus muzsika nem is érte volna be ennél kevesebbel sem szövegi, sem vizuális értelemben, csak így lehetett teljes.)
Mondhatnám, hogy az év egyik legjobb, legfontosabb, stb. kiadványa ez, de értelmetlen volna a Tűnő idő tárlat időtlen. Ennél nagyobb nyomatékkal nem tudom felhívni rá senki figyelmét, mert olyan elképesztő munka, hogy egy klasszikus szavaival élve annak érzékeltetéséhez én kevés vagyok. Nagyszerűségéről győződjön meg inkább mindenki saját maga, ez az alkotás úgyis önmagáért beszél.
1. Csillagkohó 2. Neath Waters (Minden vízbe mártott test) 3. Bolygó, bolyongó 4. Kék ég karaván 5. Héja-nász az avaron 6. Zápor 7. Az ősanya szól ivadékaihoz 8. Varjak fekszenek
11:36
