hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2023. augusztus 24. csütörtök   08:58
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Roy Khan a Kamelottal való szakításról


  A Kamelot legendás énekese, Roy Khan 2011-ben távozott a zenekar soraiból. Egy interjúban Khan kifejtette a körülményeket, amik a távozásához vezettek. Arra a kérdésre, hogy mi vezetett a szakításhoz, ezt válaszolta:
  ´Minden. A túl sok utazás. A túl sok munka. Megszülettek az első gyerekeim. Összeházasodtam és gyakorlatilag minden gödörbe beleestem, ami csak volt. És ez az egész személyiség, amit létrehoztam, nagyon különbözött attól az embertől, akinek lenni akartam otthon. És ezek a két személyiség egyre távolabb kerültek egymástól, és az egész dolog szétzúzott engem. Otthon sem igazán voltam jelen. Visszajöttem egy hat hetes turnéról, levettem a cipőmet, és egyből leültem a számítógép elé dolgozni, és ez nem volt jó. Megbetegedtem lelkileg. A 2010-es nyáron volt egy öt-hat hetes időszakom, amikor szó szerint nem aludtam. Na jó, egy kicsit talán persze, de voltak éjszakák, amikor egyáltalán nem aludtam. Csak bolyongtam a ház körül, és mindenen és semmin aggodalmaskodtam.´
  
  Az énekest arról is kérdezték, vallásossá vált-e a zenkartól való távozás után:
  ´Vallásos? Attól függ, mit értesz vallásos alatt, hogy hogyan határozod meg azt. De mindig is foglalkoztattak a nagy kérdések és a spirituális dolgok is. Tehát ezek a dolgok mindig is lenyűgöztek. De voltak igazán furcsa dolgok, amik velem történtek, amikor a legmélyebben voltam, 2010-ben. Mondjuk nyilvánvaló, hogy akkoriban komolyan lelkileg beteg voltam, de tapasztaltunk bizonyos dolgokat. Olyan dolgokat éltem át, amiket más emberek is átéltek velem együtt, és az események időzítése igazán kínos volt.
  Bármi is volt az, az biztosan teljesen megváltoztatta a véleményemet az egész kérdéssel kapcsolatban: létezik valami láthatatlan, ami hatással van ránk? Ebben biztos vagyok. És még mindig leülök, és megszorítom a karom, hogy emlékeztessem magam arra, hogy az történt, ami történt. Mondjuk vannak olyan dolgok, amiket az emberek biztosan véletlennek fognak titulálni. Lesznek, akik azt mondják, hogy csak elképzeltem. Lesznek olyanok is, akik még csak el sem hiszik. De nekem számomra nagyon, nagyon világos volt.
  És nincs kétség a fejemben. Persze ez nem azt jelenti, hogy az teljesen megváltoztatta az életemet. Jó, megváltoztatta, de nem úgy, mintha egyszer csak egészen új lény lennék. Még mindig vannak dolgok, amelyekkel küzdök. Nem úgy működik, hogy az ember egy arrogáns, bűnös gazemberből egy angyallá válik. Ez egy folyamat. De mindezek a dolgok, amelyeket szem előtt tartok, hatással vannak rám, fokozatosan megváltoztatják a hozzáállásomat más emberekhez, az élethez általában, és ahogyan a rajtam hátralévő időt nézem ezen a bolygón.´



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Seven Spires – Fájdalmakkal szőtt vallomás egy elhagyatott templomból
Phobia Effect újraértelmezi Coil klasszikusát – érkezik a Time Machines
Russ Ballard új videóval tér vissza – áprilisban érkezik dupla albuma
Új dallal jelentkezett a Have Mercy
Megérkezett a Within Destruction új albuma
Három mexikói MC, egy robbanásveszélyes remix – újragondolta saját slágerét a Hollywood Undead
Beton: Elásom önmagamban - Egy újabb súlyos tétel a júniusban érkező bemutatkozó albumról
Mire kiléptél a saját poklodból, jön a világvége - megjelent az Analog Balaton új klipje
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 while she sleeps    nightmare in elm street    kovács patrícia    th    tyson    tiga    the elijah    the hated tomorrow    mötley crüe    efott    ankh    judie jay    a végső állomás    szokolay-dongó balázs    lindsey stirling    pop ivan    illumishade    gallows    jean michel jarre    steven wilson    witkin    aquileia ostroma    before the dawn    gyár fesztivál    infection  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!