hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2023. július 21. péntek   08:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Coldplay Live in Budapest
2024. június 16.;18.; 19. Budapest- Puskás Aréna



  A népszerű brit rockzenekar, a Coldplay, 2024-ben útnak indul a „Music of the Spheres” világturnéjára. Ezt a körútjukat azért tervezik, hogy népszerűsítsék kilencedik stúdióalbumukat, amely ugyancsak „Music of the Spheres” címmel kerül bemutatásra. A rajongók világszerte izgatottan várják, hogy élőben láthassák a Coldplay lenyűgöző előadásait olyan városokban, ahol hosszú idő óta vagy még sosem léptek fel.
  
  
  
  A 2023-as teltházas stadionturnéjuk után a Coldplay bejelentette az európai koncertek harmadik körét 2024 június, július és augusztus hónapokra. Ennek keretében első alkalommal lépnek színpadra Görögországban, Romániában és Finnországban, valamint visszatérnek Rómába 2003 óta, és Budapesten 2008 óta először adnak koncertet.
  
  Különösen izgalmas célpontja lesz Budapest, ahol a Coldplay 2024. június 16-án, 18-án és 19-én egy igazi tripla show-val fog színpadra lépni a Puskás Arénában. Ha részt szeretnél venni ezeken az epikus koncerteken, akkor vásárold meg most a jegyedet:
  
  Június 16.
  
  Június 18
  
  Június 19.
  
  
  
  Azonban ha előnyt szeretnél élvezni és korábbi hozzáférést szerezni, regisztrálhatsz a Coldplay hivatalos honlapján július 25-én. Ne hagyd ki ezt a felejthetetlen zenei élményt, minden részletet megtalálsz a weboldalukon. Legyél része a feledhetetlen „Music of the Spheres” világturnén és élvezd a Coldplay varázslatos előadását élőben Budapesten!
  
  Coldplay koncert a Puskás Arénában!:
  Június 16. Budapest - Puskás Aréna
  Június 18. Budapest - Puskás Aréna
  Június 19. Budapest - Puskás Aréna
  
  
  “a valaha volt legnagyobb élő show” - the times
  “Őszintén lenyűgöző„ ★★★★★, The Guardian
  “Egy fantasztikus feel-good bonanza” ★★★★★, NME
  “A lehető legjobb„ London Evening Standard
  “Egy igazán elbűvölő látványosság” ★★★★★, The Sun
  
  
  
  A Music Of The Spheres világkörüli turné 2022 márciusában megtartott első koncertje óta a Coldplay már több mint 7,5 millió jegyet adott el – többet, mint bármelyik turné az elmúlt 2 évben. A show a rajongóktól és a kritikusoktól is remek kritikákat kapott, és olyan elismeréseket gyűjtött be, mint a Kedvenc Turnézó Művész díja, vagy az Év Turnéja.
  
  Nemrégiben a Massachusetts Institute of Technology Intézet jelentésében nyilvánosságra hozta, hogy a Coldplay jelenlegi turnéja eddig 47%-kal kevesebb CO2-kibocsátást produkált, mint az előző, 2016/17-es stadionturnéjuk (koncertenkénti összehasonlításban), és hogy 5 millió fát ültettek már el szerte a világon (minden egyes néző után egyet).
  
  Az újonnan bejelentett koncertek:
  2024. június
  
  8. Athén - Olympic Stadium
  12. Bukarest - Arena Națională
  16. Budapest - Puskás Aréna
  18. Budapest - Puskás Aréna
  19. Budapest - Puskás Aréna

  22-23. Lyon - Groupama Stadium
  
  2024 július
  
  12-13. Róma - Stadio Olimpico
  20-21. Düsseldorf - Merkur Spiel-Arena
  28. Helsinki - Olympiastadion
  
  2024. augusztus
  
  15-17. München - Olympiastadion
  21. Bécs - Ernst-Happel-Stadion
  22: Bécs - Ernst-Happel-Stadion
  29-30. Dublin - Croke Park
  
   A Coldplay azt is megerősítette, hogy egy későbbi időpontban, korlátozott számban úgynevezett Infinity jegyeket hoz forgalomba a koncertekre. Az Infinity jegyek minden Coldplay koncertre kaphatók lesznek, hogy a Music Of The Spheres turné elérhető legyen minden rajongó számára. Jegyenként 20 eurónak megfelelő helyi összegbe kerülnek majd. Egy vásárló maximum két ilyen jegyet vehet, és párban kell megvásárolni őket (amelyek egymás mellé fognak szólni).



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 25.
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025 (Papp László Budapest Sportaréna)
2025. június 1.
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes! (Dürer Kert - Budapest)
2025. június 8.
Matteo Bocelli Budapestre készül
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Metallica 2026
Kemény metal, fullos chill – idén sem maradunk Alpárfeszt nélkül
Ugly Kid Joe: teljes műsorral várnak a júniusi koncerten
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
 kiemelt 
Metallica 2026
  
A Metallica 8 év után visszatér Budapestre! A zenekar 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját hozza el Budapestre, ráadásul a No Repeat Weekend megoldással, azaz két este is hallhatjuk a bandát, két teljesen különböző programmal és más-más előzenekarokkal, június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesznek a Metallica vendégei

Ugly Kid Joe: teljes műsorral várnak a júniusi koncerten
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 exhumer    ready the prince    keeper of dreams    porcupine tree    nibutra    karen carroll    szükségállapot    swashbuckle    cate blanchett    pearl jam    batman    thyrfing    jack és jill    molotov solution    muse    sylosis    szin    thomas gundermann    dr. living dead    világveleje    hobo blues band    az élet fája    the puzzle    paul gray    kill devil hill  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!