hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2023. július 21. péntek   06:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Koncertritkaságok és harmóniumkiállítás a Belvárosi Főplébánia-templomban


  A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom, amely idén alapításának 975. évfordulóját ünnepli egykoron Liszt Ferenc kedvenc temploma, egyházzenei tevékenységének fő magyarországi színtere volt. Mészáros Zsolt Máté, a templom zeneigazgatójaként koncertekkel, sorozatokkal és egyéb eseményekkel ápolja ennek a kapcsolatnak az emlékét.
  
   A jeles évforduló alkalmából 9 koncertből álló sorozat keretében szólaltatja meg a zeneszerző összes orgona- és harmóniumművét, amelynek két közelgő koncertje igazi koncertritkaságnak számít. A koncertek kiegészítéseként egy különleges harmóniumkiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők a templom falai között.
  
   A fiatal orgonaművész Liszt-kutatóként immár három éve dolgozik az Magyar Művészeti Akadémia támogatásával az egykoron élt egyik legnagyobb magyar zeneszerző összes orgona- és harmóniumművének új összkiadásán, többéves munkájának eredményeit a Főplébánia-templomban elindított koncertsorozat keretében mutatja be. Elsőként hallhatja tehát a koncertlátogató közönség a legújabb felfedezéseket, és a jól ismert remekművek leghitelesebb változatait is a sorozatban, amelynek következő két koncertjére július 31-én és augusztus 14-én kerül sor.
  
   Mészáros Zsolt Máté 2023-as nyári nemzetközi koncertturnéja után érkezik vissza Budapestre. Útja során többek között a Belgrádi Székesegyházban és a weimari Herz Jesu Kirche-ben található Liszt Ferenc-emlékorgonán is adott koncertet, majd a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola felkérésére tartott szemináriumot Liszt Ferenc orgona- és harmóniumműveivel kapcsolatos legfrissebb kutatásairól.
  
   Előadásában elhangzik Liszt Ferenc Weimari népdala, amely egykoron a weimari hercegség nemzeti himnusza volt.
  
  
   Július 31-én elsőként hangzik el Liszt összes harmóniumműve eredeti hangszerelésben, Liszt-korabeli hangszereken igazi koncertritkaságként Mészáros Zsolt Máté Junior Prima Díjas orgonaművész és Liszt-kutató hangversenyén a Belvárosi Főplébánia-templomban.
  
   A hangverseny kapcsán harmóniumkiállítás is nyílik a Belvárosi Főplébánia-templomban a nemrégiben megalakult Magyar Harmóniumbarátok Egyesülete támogatásával, ahol Ludányi Zsófia, Sebestyén János és Mészáros Zsolt Máté magángyűjteményeiből származó harmóniumokon keresztül az eseményre látogatók megismerhetik a hangszer fejlődésének valamennyi fontos állomását.
  
  „Az elmúlt évszázadban a műsorban szereplő különleges zeneművek jelentős részét csak ritkán hallhatta a közönség és akkor is elsősorban orgonán, jóllehet számos esetben a zeneszerző egyértelműen a harmóniumot jelölte meg az eredeti kéziratokban. Az orgona csak nagyon ritka esetben képes visszaadni azt az meghittséget, hajlékonyságot és kifejezőerőt, amelyet ezek a kompozíciók megkívánnak. A harmónium napjainkban Európa-szerte reneszánszát éli, ezért időszerű, hogy Liszt Ferenc harmónium művei ismét a fókuszba kerüljenek.” – nyilatkozta az orgonaművész.
  
  Liszt Ferenc számos orgonaátiratot készített munkássága során más szerzők műveiből. Ezek csendülnek fel a hangversenysorozat nyolcadik eseményének keretében augusztus 14-én. A műsoron többek között Arcadelt, Bach, Mozart, Nicolai, Verdi, Wagner legnépszerűbb művei szerepelnek. A rendkívül színes program repertoárja a kórus- és kamaraművektől egészen a nagyszabású zenekari- és oratórikus kompozíciókig és operarészletekig terjed és nagyon széles spektrumot ölel fel mind a zenetörténeti korszakok, mind a műfajok tekintetében. A kaleidoszkópszerű műsor igazi nyáresti kikapcsolódást ígér a koncertlátogató közönség számára Budapest legrégibb templomának hűvös falai között.
  
  Műsorok:
  
  Július 31. (hétfő) 19:30 – Liszt Ferenc összes harmóniumműve
  
  Der Papst-Hymnus
  Ora pro nobis – Litanei
  Ave Maria II.
  Ave Maris Stella (2. Változat)
  L’Angelus (la cloches sonne)
  Salve Regina!
  A magyarok Istene
  Offertorium a Magyar koronázási miséből
  Resignazione
  Ave Maria IV.
  Angelus ‒ Prière aux anges gardiens
  Rosario
  O sacrum convivium
  Weimar’s Volkslied (2. Változat)
  
  Augusztus 14. (hétfő) 19:30 – Liszt Ferenc összes orgonaátirata
  
  Johann Sebastian Bach: Bevezetés és fúga az „Ich hatte viel Bekümmernis” Kantátából
  Johann Sebastian Bach: „Aus tiefer Noth schrei ich uu Dir”
  Johann Sebastian Bach: Adagio a IV. hegedűszonátából
  Ave Maria d’Arcadelt
  Orlando di Lasso: Regina coeli laetare
  Wolfgang Amadeus Mozart: Ave verum corpus
  Liszt Ferenc: Der Choral „Nun danket alle Gott”
  Frédéric Chopin: E-dúr prelűd, Op. 28, No. 4
  Frédéric Chopin: e-moll prelűd, Op. 28., No. 9
  Richard Wagner: A fiatal zarándokok kara a Tannhäuserből
  Giuseppe Verdi: Agnus Dei a Requiemből
  Otto Nicolai: „Ein Feste Burg Ist Unser Gott” templomi ünnepi nyitány, Op. 31



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. december 20.
Ritual, Drone, Breakcore, ez a Havizaj #132
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. március 6.
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Lenny Kravitz- Blue Electric Light Tour
A rocklegenda, Lenny Kravitz is csatlakozik a Colours of Ostrava eddig bejelentett fellépőihez
Ritual, Drone, Breakcore, ez a Havizaj #132
Dead Daisies: koncert, best of lemez
A kaliforniai rockzene szupersztárjai, a Queens of the Stone Age is érkezik a jövő évi Colours of Ostrava-ra
Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork
Krissy Matthews Band, Tommy Castro & The Painkillers
 kiemelt 
Lenny Kravitz- Blue Electric Light Tour
  
Az amerikai rockikon, Lenny Kravitz, négy Grammy-díjjal és több mint 40 millió eladott lemezzel büszkélkedhet

HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 distorted impalement    exploited     sam worthington    distillator    jeff scott soto    rooney mara    absolved    grave    aquileia ostroma    lemmy    the cure    the black box revelation    pannónia fesztivál    sebők    kontroll csoport    sonny and his wild cows    sad kolibries    persefone    abraham lincoln    frogshow    karinthy frigyes    worning    dr. house    bárka színház    deák bill gyula  

r44
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!