hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2023. július 17. hétfő   05:30
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Rammstein
2023. július 11, Puskás Ferenc Stadion

  Elkerülhetetlen beszélni arról az enyhén szólva is megosztó jelenségről, ami robbant a Rammstein, pontosabban Till Lindemann énekes körül. Mint kiderült, a koncerteken fiatal lányokat válogattak össze külön szekcióba, majd a koncert utáni privát partira Lindemann szexuális étvágyának kielégítésére. És akiket állítólag olykor leitattak és/vagy bedrogoztak, ha nem hatott a szép szó. A reakciót se gondolták túl: azonnali hatállyal kirakták a személyzetből a válogatást szervező orosz hölgyet (ő a főbűnös, naná, mint ahogy Jeffrey Epstein és neje is a főgonosz a kerítés bűncselekményében, hogy nőket, lányokat szállítottak a... kiknek is...? Ja, hogy senkinek!! Hiszen a megrendelők közül senkit nem vádoltak meg, még a magas rangú megbízók listája is szigorúan titkos. Úgyhogy a csúnya gonosz kerítőnő kidobva, afterpartyk betiltva, a Pussy szám is kikerült a programból, haladjunk, nincs itt semmi látnivaló...). Úgyhogy elég vérlázító, hogy senki nem vállalta a felelősséget, sőt még a rajongókat is arra kérték, ne alkossanak elhamarkodottan ítéletet. Szóval van azért vastag bőr...
  Maga a zenekar is természetesen lapít, mint hal a szatyorban, hát persze ők nyilván nem tudtak semmit, „ottsevótak”. Tudtommal egyedül Christoph Schneider dobos tett közzé nyilatkozatot, amelyben finoman elhatárolódott a frontembertől, sőt már azt is kimondta, hogy Till személyében is eléggé eltávolodott a zenekartól. Úgyhogy mindennel együtt álságosnak tartom, hogy most a zenekar köreiben mindenki döbbenten meresztgeti a szemeit, miközben éveken keresztül hagyták a frontember üzelmeit, de amíg ki nem robbant az ügy, senkinek sem jutott eszébe kinyitni a száját...
  
  Ennyit a rockvilág mocskosabb, ha úgy tetszik bulvárosabb oldaláról, viszont ha visszatérünk végre a zene irányába, a Rammstein és az életműve kikezdhetetlen. Nagyon ritka az olyan zenekar, akik pár hangból, a sajátos stílusukról 1000 közül is azonnal beazonosíthatóak, akik tényleg valami olyat hoztak létre, ami csak rájuk jellemző.
  A műfaji előzmények persze esetükben is megvannak (Laibach például), de a Rammstein hatása az egész rockvilágra földrengésszerű. Szóval még ha meg is van a véleményünk az önmagát felsőbbrendűnek gondoló, „nekem minden jár” típusú rocksztár attitűdről, az kétségtelen, hogy a zenekar letett valamit az asztalra, ami nyomot hagy az egész rock/metal történelmen.
  
  2011-ben járt nálunk utoljára a Rammstein, szóval nem lehetett csodálkozni azon, hogy borzasztóan kiéhezett nézősereg várta türelmetlenül a német csapat színpadra lépését. Olyannyira, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a csapat dupla koncertet adott Budapesten, ami a Puskás Aréna befogadóképességét figyelembe véve nem akármilyen dolog (még akkor is, ha a stadionnak a fele volt megnyitva lelátónak, a másik fele az impozáns színpad méretei miatt le volt zárva).
  Az itt megjelentek természetesen nem kívántak Lindemann botrányával foglalkozni, nagyon helyesen nem ez volt a téma a mai estén, hanem egy újabb látványos Rammstein show, amire csak ők képesek. A stadionba beérkezve rögtön fölénk magasodott a rendkívüli, grandiózus színpad. Égbe törő, futurisztikus űrhajóhoz hasonló formák, hatalmas fényszóró-korongokkal és a nézőtér túloldalán is volt néhány olajfúrótorony-szerű emelvény.
  
  Elsőként az Abélard nevű csapat melegített be, akikről annyit kell tudni, hogy két hölgy játszik zongorán Rammstein átiratokat. Őket nem tudtam még megnézni, mert se a parkolás, se a stadionba bejutás nem bizonyult olyan egyszerű feladatnak, a helyszín méretei miatt a túloldalon lévő bejárathoz szinte fél Budapestet meg kellett kerülni...
  De aki már bent volt, könnyen megtalálhatta a helyét. Az ülőhelyeseknél ez ugye evidens, de közvetlenül a német industrial metal csapat kezdése előtt még az állóhelyeken is viszonylag könnyen be lehetett furakodni megfelelő távolságra. De az intro alatt természetesen már izgatottan zsongott a közönség, Till Lindemann pedig a színpadkép fel-le mozgó LED-fala mögötti állványon ereszkedett alá, miközben a belekezdtek a Rammlied című első dalba.
  
  A Rammstein elképzelhetetlen a szokatlan színpadi szerelések és látványosságok nélkül, ezúttal sem volt ez másképp. Till arca koromfeketére festve, mint aki most érkezett a szénbányából, széles, mente-szerű vaskos fekete ruhában, a szájából pedig éles világítás tört elő, ahogy énekelt. Flake csillogó aranyszínben pompázó ruhában jelent meg, persze az elmaradhatatlan futógépén. Így megállás nélkül sétálhatott billentyűzés közben. Színpadi mozgáskultúráját, vagyis inkább amit tombolás helyett rázkódásnak lehet nevezni, a szélembernek nevezett, felfújható reklámfigura bábuk vonaglása írná le a legjobban. A basszusgitáros, Oliver Riedel csuklyában és egy arcot elfedő maszkban érkezett. Később ezektől megszabadult és feketén összekent, félmeztelen testtel döngette a basszust a háttérben. Az első pár dalon kívül nem sokat lépett előre a színpad előterébe.
  A két gitáros, a marcona tekintetű Richard Z. Kruspe és a Tuck barát hajkölteménnyel hódító Paul Landers határozottan ontották a karcoló fémes riffeket, utóbbi a fel-le billegő mikrofonállványával is sokat szórakozott. Christoph Schneider a legtöbbször a hangszerébe feledkezve püfölte az ütemet, de ha ráirányult a kamera, sokszor mutatott mosolyogva szívecskéket a közönségnek.
  
  Szinte példa nélküli, hogy 1994-es megalakulásuktól kezdve még majdnem 30 év múlva is az eredeti zenészek játszanak a Rammstein-ben, egyetlen tagcsere sem történt. Nyilván a színfalak mögött eddig voltak ilyen-olyan emberi és/vagy szakmai feszültségek, amelyeket eddig mindig sikerült rendezniük. Kérdés, hogy az aktuális botrány mennyire tépázza meg a renoméjukat.
  A koncert első fele egyébként nem sikerült maradéktalanra. Általában az első pár számnál nem várunk hangzásbeli csodákat, de az elején valahogy nem igazán akart összeállni a kép. Irdatlan hangerővel dörrentek meg a dalok, de a masszaszerű dübörgésen túl nem sok mindent lehetett tisztán kivenni a zenéből. Lindemann hangja mintha valami szakadékból visszhangzott volna, a gitártémákat is inkább csak sejteni lehetett. Mintha a szél is el-elfújta volna a hangját, egy soron belül is hol tisztán hallottuk, hol csak sejteni lehetett a visszhangszerű vokált.
  
  Rögtön másodikként elsütötték a Links 2, 3, 4-t, ami egy örök kedvenc, működött is a rajongóknak, de az élőben ritkaságnak számító Bestrafe Mich, a legújabb Zeit lemezt megidéző Giftig, Angst, Zeit dalok valahogy nem pörgették fel úgy a közönséget, a legelső sorokon kívül, mint ahogy vártam volna. A Sehnsucht, a Mein Herz Brennt és a Puppe is azért működtek jobban, mert ezek már beleépültek a rajongók tudatába, annyira legendás dalok. De ez is csak azért volt, mert a fejünkben lévő lejátszóval kompenzáltuk az élőben hallott zajmasszát.
  A másik, hogy ekkor még valahogy a színpadi látványosságok, pirotechnikák is megúszósabbnak tűntek. A lángcsóvák, a minden más hangot elnyomó füstgépek azért megvoltak, komolyabb látványosság inkább csak a két utóbb említett dalnál kerültek elő. A Mein Herz Brennt-nél látványos volt a Lindemann mellkasából előtörő tűzijáték, utóbbinál pedig a színpadra betolt hatalmas babakocsi, ami hol lángolt, hol fekete trutyikat árasztott magából, a színpad mögötti LED-es vetítéssel ügyesen összhangba hozva. A vizuális élmény megvolt, hogy az utoljára 2011-ben erre járó világsztár német csapat itt az orrunk előtt játssza a legendás dalokat, amiket fejből fújt mindenki mindegyik rockbulin, de a zenei élmény mégsem jött annyira át, mint amennyire kellett volna.
  
  Ezt nem csak én gondoltam így, hanem a számok között innen-onnan felhangzó füttyögés máshol is elégedetlenséget sugallt. Az is lehet egyébként, hogy ekkortájt még viszonylag világos volt, így a fények és a piró még nem tudott annyira érvényesülni. De ahogy lassanként besötétedett,
  A nagyjából a koncert közepén előhúzott Deutchland-ra viszont minden egy csapásra megváltozott! Előtte még végig kellett szenvedni magunkat a dalnak egy remixes, elektronikus változatán, amit (ha jól láttam), Richard Kruspe vezényelt le a magasban arról az emelvényről, amin a legelején Till érkezett. A lányok csípője itt-ott mozgásba lendült a robotikus ütemekre, de ha már a Deutchland témáit hallottuk ki belőle, bíztunk benne, hogy teljes pompájában is előkerül a szám.
  
  Ez így is történt és végre ekkor már sikerült összelőni a hangzást. Innentől a koncert végéig már tényleg olyan erőteljes, továbbra is nagyon hangos, de tisztábban szóló módon lehetett bulizni a dalokra, ahogy azok megérdemlik. Az eleinte akár enyhe csalódásként értelmezhető élmény innentől már tényleg legendássá alakult. A menetelős Deutchland nagyon feldobta a hangulatot (a Rammstein zsenialitását tükrözi, hogy még fennállásuk 25. évében is képesek megkerülhetetlen, generációs slágert leszállítani.
  A további dalokat, a Radio-t, a Mein Teil-t, a Du Hast-ot és a Sonne-t már bátran lehetett örömünnepnek tekinteni, innentől már tényleg az egész nézőtér be volt indulva. Ekkor már jól érvényesültek a pirók is, az ide-oda rohanó lángcsóvák, lángszórók, füstgépek. Nem maradhatott el az a jelenet sem, amikor a Mein Teil-ban Flake-et betessékelték egy hatalmas üstbe, Lindemann pedig lángszóróval sütögette a minden támadásnál alábukó billentyűst. A végére Flake egy teljes tűzvédelmi öltözetet is felvett, így pedig már tényleg kemény volt a lángszórós jelenet.
  
  Aztán egyszer csak az addig még különösebben meg nem figyelt, lentről keverőpultnak tűnő hatalmas emelvényen jelent meg a Rammstein tagsága, a nézőtér kellős közepén, mondhatni karnyújtásnyira. A körbe-körbe felállított mikrofonokkal, mindegyik tag énekével megtámogatott Engel érkezett, amelyet az Abélard két lánya adott elő zongorán, miközben körbeállták őket a Rammstein tagjai. Ezek egészen mágikus pillanatok voltak. Az meg pláne, hogy mindez után a tagok (Till kivételével) egy gumicsónakon szánkáztak keresztül a közönségen, vissza a színpadra. Ez természetesen euforikus élmény volt a rajongóknak, akik így szinte megérinthették kedvenceiket. Flake, Landers, Oli és Schneider vidáman integettek, üdvözölték a rajongókat, Kruspe viszont kihasználta az időt arra, hogy gyorsan dedikáljon néhányat a csónakból.
  A színpadon az immár oda visszatért Till Lindemann fogadta a csónakázókat és segítette vissza őket a deszkákra. Már eddig se játszottak keveset, de még mindig jó néhány dal volt hátra. Előkerült az Ausländer, korai slágerként a Du Riechst So Gut és a közönséggel együtt énekelt Ohne Dich.
  
  Az operatőrök is mindent megtettettek azért, hogy a közönséget szórakoztassák. Amíg az újabb ráadásra készülődtünk, ide-oda pásztázták a közönséget, a magukra ismert rajongók persze lelkesen integettek. Volt egy kisfiú, akire vissza-visszatért a kamera, ilyenkor az egész stadion nagy ovációban tört ki. Sőt várták, amíg újra és újra képernyőre kerül a srác, erre újabb ovációk következtek. Jópofa jelenet volt, biztosan óriási élmény volt neki.
  A csapat azonban ismét visszatért, szóval 12 év után igazán nem mondhatjuk, hogy röviden letudták volna az ismételt találkozást. Ezúttal 3 dallal szép keretbe rendezték az életművüket: a Rammstein az 1995-ös az első lemez emblematikus dala, az Ich Will a 2001-es, a legsikeresebbnek nevezhető Mutter album gigaslágere, az Adieu pedig egy új dal, a 2022-es Zeit lemez zárónótája, a mai koncert zárása.
  
  Azért minden botrány ellenére reméljük, nem kell Adieu-t mondani a Rammstein zenekar karrierjének, mert ez a mai, lenyűgöző koncert valóban a szórakoztatóipar csúcsa, amire nem véletlenül vannak kiéhezve a rajongók. Lángok, konfettieső, a nézők feje felett oda-vissza repkedő rakéták, az égbe nyúló, minden bizonnyal kilométerekről is látható reflektorok – nem akármilyen koncertes látványosságok ezek. Nyilvánvalóan ha büntetőjogi esetek történtek a csapat körül, azok nem maradhatnak megtorlatlanul. Akármilyen világsztárokról is beszélünk, a jogok és kötelességek mindenkire egyaránt kell vonatkozzanak.
  De akármi is történik, a zenéjük monolitként marad meg a rocktörténelemben, ez nem kétség. De a rajongók folytatásra is vágynak, a Zeit lemez ellen sem lehet senkinek kifogása, így reméljük, hogy folytatódik az utóbbi években felélénkült közös zeneszerzés és új albumokra, új turnékra is számíthatunk a leghíresebb német industrial metal csapattól.


Kulcsszavak:
  rammstein 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Dupla Rammstein koncert Budapesten

A Skald újabb nagy dobása, a Rammstein Du Hast feldolgozása

Dupla koncert lett a budapesti Rammstein fellépésből

Magyarországra érkezik a Rammstein

2023-ban Budapestre is elér a Rammstein turnéja

 programajánló: 
2023. december 3.
Dead Daisies: koncert, best of lemez
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. március 6.
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fear Factory, Butcher Babies, Ignea, Ghost Of Atlantis
Black Veil Brides az Arénában
Halocene
Insomnium, In Mourning, Kvaen
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana
Elefánt záró aktus a Budapest Parkban
She Wants Revenge a Dürerben
Architects a Budapest Parkban
Kreator, Biohazard, Terror, Sacred Reich, Remorse, A.M.D., Archaic
Depeche Mode – amikor 50.000 szív egyszerre dobban
Guns ’N Roses, Phil Campbell And The Bastard Sons
Ismét tatárjárás Magyarországon – The HU a Budapest Parkban
Vektor, Needless, Beneath The Void
 kapcsolódó videók: 

Rammstein
 kiemelt 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
  
Több mint 10 éve élteti a nagybetűs Rockzenét a The Dead Daisies! A zenekar idén kiadott válogatáslemezét mutatja be december 3-án a Barba Negrában, méghozzá ismét John Corabival a mikrofon mögött

HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 social network    haunted    gorguts    nofx    ray davies    emarosa    1g records    incantation    adrien brody    s-modell    r.e.m.    frogshow    metapay    olivia wilde    sonic syndicate    colin o donoghue    mr2    slipchaos    a diktátor    the crown    therion    paul bettany    no strings attached    djabe    barack obama  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!