hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2023. június 14. szerda   06:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
SZIN: ötvenöt év, ötvenöt új név


  A legnagyobb nyárzáró fesztivál egyben a hazai fesztiváltörténelem úttörője is. A Szegedi Ifjúsági Napok idén 55 éves, most a szervezők 55 friss nevet dobtak a köztudatba, a korábban bejelentett nemzetközi sztárok mellé, mint Alok, Lukas Graham, Timmy Trumpet vagy Rita Ora. És alakulóban van egy virtuális csapat is, amit a SZIN és a zoojamNFT közössége hoz majd létre. Lássuk most azonban az új névsort és merüljünk el egy picit a SZIN történetében is, ami idén már Coca-Cola SZIN fesztiválként várja a látogatóit, augusztus 23-26 között!
  
  A SZIN története 55 évvel ezelőtt 1968-ban indult. Pontosabban már 1964-ben volt egy halvány előfutára, ekkor ugyanis Szegedi Ifjúsági Karnevál néven szerveztek a Tisza-parti városban egy egynapos bulit, javarészt akkor még szegedi fellépőkkel. ’68-ban azonban az akkori állampárt ifjúsági szervezete, a ma már csak a történelemkönyvekből ismert KISZ felkarolta az eseményt és elindult a Szegedi Ifjúsági Napok, egy többnapos fesztivál, melyre többezer fiatal érkezett szerte az országból. Persze a kor „beat” zenéjének felkarolása mögött ott volt az érdek, hogy a marxista-leninista ideológiát csöpögtessék a fiatalság fejében és általában résmentesen működött a „Három T irányelv” is, mely támogatott, tűrt és tiltott kategóriába sorolta a művészeket, így a zenészeket is. Szegeden azonban nagyot nyitottak a szelepen és a fellépők között feltűnt néhány, akár tiltott zenekar is. Ez a szabadság és az önfeledt fesztiválérzés varázsa hamar futótűzként terjedt a fiatalok között és felszálló pályára állt a Szegedi Ifjúsági Napok, a hazai fesztiválok előfutáraként, nem mellesleg a Woodstock-ot is egy évvel megelőzve. Egy részvevő így emlékszik vissza a kezdeti időkre: “A fesztiválra érkező fiatalok ezen a néhány napon elengedhették magukat, önfeledten szórakozhattak, mindenféle retorzió nélkül. Az akkori államhatalom nem véletlenül hagyta ezt, hiszen az év többi napján nem néztek jó szemmel azokra a fiatalokra, akik hosszú hajjal, trapéznadrágban jártak és nyugati zenéket hallgattak.” A rendszerváltás azonban elsodorta a KISZ-t, vele együtt az ifjúsági rendezvényeket is. A SZIN-t az egykori szegedi Rock Klub vezetője karolta fel és próbálta életben tartani különböző helyszíneken, mintegy 10 évig, de támogatás hiányában a szervezők a végén már képtelenek voltak megrendezni az eseményt. 2002-ben azonban a városvezetés mentőövet dobott a SZIN-nek, és felélesztette a fesztivált, még Gerendai Károlyt is felkérve tanácsadónak, aki már majd’ 10 éve szervezte társaival az azóta is rendkívül népszerű Szigetet. A SZIN helyszíne a partfürdő lett és fejlődési pályája innen megállíthatatlan volt. A hazai zenekarok már számoltak a szegedi bulival, előre helyet hagyva annak a nyári koncertnaptárjukban. Majd lassan felfedezték a nemzetközi fellépők is a Szegedi Ifjúsági Napokat, amely 2009-ben egy nemzetközi díjat is bezsebelt – a legnagyobb európai fesztiválként elismert Glastonbury-vel együtt – környezettudatos fejlesztéseiért megkapta, azóta is egyedüli magyarként, a Greener Festival Awardot.
  
  A gazdag hazai palettán, az idén átkeresztelt Coca-Cola SZIN fesztivál pedig már egy megkerülhetetlen esemény, a legnagyobb nyárzáró buli, nemzetközi sztárokkal és a hazai zenei élvonallal és feltörekvő tehetségekkel. Közülük most 55 nevet hoztak nyilvánosságra. Nézzük, kik is azok!
  
  30y, A Király Halott, Analog Balaton, Aurevoir., aZorka, Bëlga, Blahalouisiana, Bohemian Betyars, Bruno x Spacc, Budapest Bár, Carbon Techno Night, az USA-ból érkező Layton Giordani, Nonameleft, Robin Futaki, Dain Farrel, Carl, Cloud 9+, Csaknekedkislány, Elefánt, Esti Kornél, Fatal Error, Firkin, Fish!, Fiúk, Ganxsta Zolee és a Kartel, Góbé, Herself, Hiperkarma, Hűvös, Ivan & the Parazol, Kacaj, Kiss Kevin, Kkevin, Konyha, Kultúrkör, Lennard btb, Joerjunior, Lil Frakk x 6363, Lman Prala, Lusciana, Magna Cum Laude, Mayday a faluból, Mehringer, Metallicum, Metzker & Friends, Metzker Viktória x Yamina x Koósz Milán, Mihályfi Luca, Mirror Glimpse, Mó Mantis, New Level Empire, Ocho Macho, OTL - ekhoe x Gyuris, Paddy and the Rats, Pandora Projekt, Parno Graszt, Pogány Induló x Ótvar Pestis, Regán Lili, Sólyom Berni, Supernem, The Biebers, WellDan
  
  És új névként alakul egy virtuális banda is, aminek tagjai részesei lehetnek egy NFT közösségnek, annak számos előnyeit élvezve.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Találkozás a „Kert”-ben egymással, a művészekkel és önmagukkal – ezt kínálja az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál
Mahó Andrea és Kovács Gábor operaénekes koncertestje az Orfeumban
Gazdag jubileumi programmal, tematikus napokkal várja a közönséget júliusban a főváros több helyszínén a 10. jubileumi Fesztivál Akadémia Budapest
Budapesten kettő Fülesbagoly Tehetségkutató lesz, majd Keszthelyen zárul a sorozat
Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben
4. Nemzetközi Cigány Dal Napja - A világ legnagyobb egynapos fesztiválja
(BArlang, BOldogság, NA meg a szabad művészet!) BABONA Fesztivál Szentendrén
„Leg”-ek az Arcus Temporum fesztiválon Pannonhalmán
 kiemelt 
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
  
Ha van zenekar, amely képes volt három évtizeden át ugyanazzal a könyörtelen lendülettel zúzni, az a Darkest Hour

Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 child bite    esazlesa    gurszky péter ádám    black foxxes    gesztivál    thor    laár andrás    paddy & the rats    blood incantation    macbeth    trouble    lordi    overcast    des rocs    tirpunk    mystery gang    steven wilson    mad sin    chris evans    rakamaz    1killembrace    evergrey            suhaid    bill clinton  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!