interjú [hazai hangok] 2023. április 26. szerda 20:54
nincsen hozzászólás
szerző: MóniDübörgő lóerők és a lélek – interjú Dolhai Attilával
Attilával a 2020-ban megjelent Genezis című albuma, és a rock bandája kapcsán beszélgettem, mert nagyon kíváncsi voltam, mit ad neki egy klub koncert, a teltházas színházi előadások mellé, és mi az a tűz, ami évtizedek óta vonzza a zenélés felé. Az Operett Színházban ültünk le egy jó víz mellé, a vívás próba előtti lopott fél órában, mert az élet pörög – immáron eggyel több színtéren.
Mi hozta meg benned a vágyat, hogy ismét rock bandát alapíts?
Dolhai Attila – A rock előbb volt az életem része, mint a színház. Benne van az önmegvalósítás, hogy kifejezhetem mindazt, amivel egy férfi küzd, amiről gondolkodik, amit érez. Igazi örömzenét szerettem volna csinálni, ahol mindenki szívvel, lélekkel játszik. A zenész társaimmal külön-külön dolgoztam már együtt, és úgy éreztem, hasonlóan gondolkodnak a világról és a zenéről is, mint én, és mindannyian igent mondtak az ötletemre, így a banda összeállt. Emberileg is hamar tudtunk kapcsolódni, és a közös munka alatt, az alkotás folyamataiban ez még szorosabbá vált. A Genezis az első közös munkánk, ami a pandémia alatt készült el, ahol az volt a cél, hogy mindenki maradjon otthon, de most már inkább azon kell dolgoznunk, hogy mindenki találkozzon a másikkal, tegye le a telefonját, és legyünk együtt. Ezt az érzést hozza nekem a klub hangulat, ami kezd eltűnni, sajnos. Rengeteg fesztivál van, de egyre kevesebb klub koncert.
- Hogyan születtek a dalok?
D. A. – Közösen alkotunk, számomra a csapatmunka nagyon fontos. Mindannyian mást teszünk hozzá az alapötlethez, és lehet, hogy a végén valami egészen más lesz, mint ahonnan elindultunk, de pont ez a fantasztikus abban, hogy többen „gyúrjuk”, így lesz igazán a miénk. Minden érzésről énekeltek már, és is kihallom a dalainkból a nagy öregeket, Demjént, Charlie-t, az LGT-t, az Omegát vagy a P. Mobilt, és szeretnék is tisztelegni előttük. Fontos, hogy vigyük tovább a tradíciókat, hogy megőrizzük ezt a stílust, mert a mostani fiatalok más műfajokban fejezik ki a lázadásukat. A rock egyben nekem nosztalgia is, szeretem az élményt, amit ad. Egyébként is szentimentális vagyok. Életem nagy eseménye, mikor Balázs Fecóval énekeltem az életmű koncertjén. Bármelyik legendás énekessel szívesen duetteznék, nagy megtiszteltetés lenne.
- Van közös vonása a zenekari és a színházi munkádnak?
D. A. – A színházban van egy rendező, van egy fix karakter, akit megformálsz. Próbálod átadni a közönségnek, hogyan érez és cselekszik. A színházban a gondolatod szabadsága van benne. A koncert olyan, mint egy zenés duma színház. Megvan természetesen a dalok kötött sorrendje, de sokkal kevesebb szabály van, lehetsz igazán önmagad, jóval közvetlenebb kapcsolatban vagy a publikummal. Szoktam is kérni, hogy lehetőleg ne legyenek székek. Ha áll a közönség, bárki szabadon kimehet egy italért, táncolhat és énekelhet. Az a cél, hogy én is, és ők is az adott pillanatban legyünk benne, ne gondoljunk a feladatainkra, engedjük el a stresszt és lehessünk önfeledtek, arra a pár órára, míg együtt vagyunk. Nagyon fontos az interakció, mindig figyelem, a visszajelzéseket és spontán reagálok rá, amiből volt már vicces félreértés. Kimondva már én is úgy gondoltam, hogy a „szerelem két percig tart” megállapításom kétértelmű.
- Vannak lírai dalaitok is, amikből több is elhangzott a Muzikumban. Ezek átkötései a színházi munkáidnak?
D. A. – Nem tartom annak. Sokkal inkább emlékeztet például a Metallica, a Led Zeppelin vagy a Guns and Roses lassú számaira. Időnként le kell csendesedni. Tudatosan állítottuk úgy össze a dalokat, hogy ne tömény két óra zúzás legyen, hanem vigyünk különböző hangulatokat az estébe, amibe beleférhetnek nehezebb vagy romantikusabb érzések is. A színházból az István a király rockoperát hozom, szintén a legnagyobb tisztelettel.
- Hogy látjátok, sikerül megszólítani a közönséget?
D. A. – Először kicsit tartottunk tőle, hogy új dalokkal lépünk fel, de jó visszajelzéseket kapunk. Nyíregyházán, a Vidor fesztiválon egy bácsi jött oda hozzám: – Nem is gondoltam, hogy ekkora rocker a Művész Úr!
Egyelőre több nő van a koncertjeinken, akik a színházi szerepléseim kapcsán ismernek, de gyertek srácok, minél többen, mert nagyon jól lehet csajozni!
A teltházas színházi előadások után, milyen érzés egy kisebb közönségnek énekelni?
D. A. – Nem szabad azzal foglalkoznod, hányan jönnek el, csak örülni kell a zenélésnek! Ha azt nézegeted, hány hely maradt üresen, nem lesz jó a koncert. A közönség véleménye persze fontos. A Legyen a tiéd című dalunkat előzetesen mi például töltelék dalnak gondoltuk, de játszuk mégis, mert szeretik. A Dal műsorába is több nótát küldtünk be, előre nem lehet tudni, mi lesz népszerű, de ezt a formációt nem gazdasági megfontolásból, hanem szívből hoztuk létre. Tesszük, amit jónak érzünk, és gondolunk.
- Sikerült akkor alkotnotok egy klasszikus rock formációt?
D. A. - Hiányzik ma már a turnébusz feeling. Régen, például az LGT mennyi időt töltött együtt, mennyi mindent éltek át közösen, amiről énekelhettek, és milyen fontos dalokat alkottak meg? De említhetném akár Hobó Férfibánat című albumát is. Ma már sokan kisajnálják az időt az alkotásokból, a találkozásokól. Hiszek abban, hogy az a munka lesz örömteli, és maradandó, amiben van energia, közösség és amibe bele engeded magad igazán.
- Kell hozzá az adrenalin, amiről az azonos című nótátok is szól?
D. A. – Az egy bakancslistás dal. A gyors autók, a forró nadrágos lányok, akik indítják a futamokat…
- Mint a Grease-ben?
D. A. – Igen. Ebben a képben minden benne van. A férfiasság, a nők, az élet lüktetése. Az autóverseny olyan, mint a szex.
20:54
