hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2023. április 20. csütörtök   06:32
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Klasszikus jazz hangszerek hangja mai játékmóddal - megjelent a New Fossils bemutatkozó lemeze


  A New Fossils néven idén tavasszal debütált zenekar összetételét tekintve egy bonyolult matek feladványra hasonlít, tagjai ugyanis olyan zenekarokban játszanak együtt és külön is, mint a Mörk, a Mordái, a Deep Glaze vagy a Laiho. Ötletekkel tele vágtak neki a közös zenélésnek, és ha már így alakult, rögtön egy kiadót is alapítottak. A Morotva Records gondozásában megjelenő korong a könnyűzenéből érkező hallgatókat is könnyedén elkalauzolja a jazz szerteágazó világában.
  
  Tulajdonképpen a véletlen, pontosabban próbatermük földrajzi elhelyezkedése szülte az öttagú szupergroupot, az összefonódásokat pedig már a tagok is nehezen tartják számon. Ahogy Szabó Dániel Ferenc (dob) emlékszik:
  
  “Damjánnal a Mörkben, Marci és Pisti pedig a Laihoban játszik együtt. Varga Dani a Mordáiban játszik, de zenélünk még sok helyen együtt. Pisti velem, én Marcival, Damján Pistivel, Varga Dani Marcival stb.. lassan egy matek feladványt lehetne írni, hogy ki hány zenekarban játszik és mikor. A zenekari próbatermeink egymás mellett vannak, szóval sokszor találkozunk, és besegítünk egymásnak.”
  
  A New Fossils különlegességét pedig pont ez a sokszínű zenei háttér adja meg, és ez érződik most megjelenő, cím nélküli, hétszámos bemutatkozó lemezükön is. Az albumon többféle stílus is helyet kap, amik hangzásukban mégis összekapcsolódnak. Van egy zenei textúra, ami összeköti a darabokat, hiába van köztük különbség. A dalok hangulatai és témái filmzenéhez hasonlóak, már-már himnikusak, amiket átsző az improvizáció és a klasszikus jazz hangszerek hangja mai játékmóddal és egy kis modern ambienttel keverve. Ahogy Szabó Dániel Ferenc összefoglalja:
  
  “Ez a zene jó utazáshoz, álmodozáshoz, felhők nézéséhez vagy barangoláshoz, ugyanakkor nagyon sok apró részletet is tartalmaz, szóval ha figyelsz rá akkor tele van izgalmas zenei reakciókkal. “
  
  Gyányi Marcell (bőgő) hozzáteszi:
  
  “Ebben az első anyagban sokféle hangulat van, amiket szerintem az köt össze, hogy lehet rájuk mozogni, ha valaki beérzi.”
  
  És ha mindez nem lenne elég, a New Fossils olyan termékeny időszakát éli, hogy még idén ősszel érkezik a folytatás, ami ígéretük szerint egy sokkal urbánusabb album lesz, vagy ahogy egymás közt nevezik, “new yorkosabb”. Addig is hét dalon keresztül (köztük a már korábban megjelent The River Can Not Go Back, Idris és Outland) merülhetünk el különleges, a jazzt a könnyűzenei hallgatók számára is könnyen befogadható formára varázsoló debütlemezük világában, amelynek fizikai formátumú megjelenését ide kattintva támogathatjuk.
  
  
  
  
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megérkezett a Silverstein új kislemeze, a Negative Space, a közelgő Pink Moon előzetese
Knives: káoszból arany, megjelent a Glitter
Love What You Can While You Still Got Something Left To Love – a dead7 legmélyebb vallomása
Wilder. – Better Days: Napfénybe mártott melankólia és újrakezdés Dél-Kaliforniából
A Seven Hours After Violet új klipje, a “Float” a mentális egészség hónapjára időzítették
A The Carbonfools egykori énekese újra színpadra áll
Lajkó Félix szólóban, trióban és szerzőként is új perspektívákat nyit
Pierce The Veil deluxe kiadással ünnepli a The Jaws of Life sikerét – megérkezett az új dal, a Kiss Me Now is
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hupikék törpikék    james newton howard    day of mourning    k.i.z.    vanderbuyst    csizmás    tunneleffekt    absent distance    liam nieson    notimefor    serj tankian    iron maiden    neal morse    mia wasikowska    leander risingleander    balatoni boli    witherspoon    motorjesus    offspring    die knappen    vad fruttik    sherlock holmes 2    ihm    rhcp    no turning back  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!