hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2023. március 31. péntek   09:18
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A „csillár is leszakadt” a magyar zenekar európai turnéján


  Elképesztő sikerrel söpört végig Európa nívós koncerttermein a Budapesti Fesztiválzenekar a Berlinitől a Luxembourgin át a Párizsi Filharmóniáig. Hét helyszín, több mint 9000 ember a közönség soraiban, közel 10 ezer megtett kilométer, havas hegycsúcsok és napsütéses mediterrán városok.
  
  Az együttest az sem tántorította el, hogy három ország repterein sztrájkoltak – minden próbára és koncertre időben odaértek, a színpadi berendezés és átállások pedig – ahogy Fischer Iván karmester fogalmazott – egy Forma1-es kerékcserét megszégyenítő sebességgel történtek. A siker sehol nem maradt el: a nemzetközi sajtó a zenekar „extatikus játékát”, a „hangszercsoportok fenomenális összehangoltságát” és zeneigazgatójuk „látnoki képességeit” is kiemelte.
  
  Berlin, Alicante, Madrid, Luxembourg, München, Lugano, Párizs – Európa hét fantasztikus koncerttermében lépett fel március második felében grandiózus turnéján a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván karmester vezényletével.
  
  „Ritkán látni, hogy egy karmester pusztán a művészetével, bármiféle motivációs sallang nélkül képes rávenni a zenészeit, hogy olyan átéléssel játsszanak, mintha az életük múlna rajta” – írja a müncheni Abendzeitung kritikusa. A müncheni Isarphilharmonie egészen új, két évvel ezelőtt adták át, így a BFZ-nek ez volt a debütáló koncertje ezen a helyszínen. Izgalmas volt a Berlini Filharmóniában is fellépni, ahol több mint húsz éve játszott utoljára a zenekar, vagy Madridban, ahol 2004 óta nem élvezhette játékukat a spanyol főváros közönsége. (Utóbbi koncertet egy labrador is nagy átéléssel hallgatta az első sorból.)
  
  A spanyol Scherzo kritikusa szuperlatívuszokban írt a zenekarról és vezetőjéről. „A BFZ a nemzetközi szimfonikus zenekarok elitjébe tartozik, köszönhetően látnoki képességekkel megáldott, nyughatatlan, vállalkozó kedvű, intelligens alapítójának, Fischer Ivánnak.” Kiemelte a vonósok „lekerekített, gömbölyű hangját és kiváló előadásmódját”, a „biztonságot adó” rézfúvósokat és a „briliáns” fafúvósokat is. A beszámoló szerint Richard Strauss Don Juanja olyan szenvedélyesen szólt, hogy az előadás hevében a karmester egyszer a pálcáját is eldobta. „Óriási és jól megérdemelt sikert arattak, amit egy nem várt ajándékkal viszonoztak” – írja a szerző a zenekar ráadásprodukciójára utalva.
  
  A Fesztiválzenekar nem szorítja magát korlátok közé: repertoárja a barokktól a legújabb kor muzsikájáig terjed, és az is gyakran előfordul, hogy népzenészként is megcsillogtatják tudásukat. A turné koncertjeit Kádár István hegedűművész, Szabó András brácsaművész (a nagyzenekari felállásban kürtművész) és Fejérvári Zsolt nagybőgőművész népzenei blokkjával zárták. Ezt fokozták Párizsban, ahol egy Strauss Till Eulenspiegel című művére épülő jazzimprovizáció színesítette a ráadást Bujtor Balázs hegedűművész vezetésével, majd az örömzenélés erdélyi népzenébe folyt át.
  
  A luxembourgi kritika „az együttes játékénak érzékenységét és a hangszínek tökéletes egyensúlyát” méltatta a Richard Strauss-művekben. „A zenekar nagyon telten és precízen játszott, egyszerűen minden stimmelt. A közönség üdvrivalgása garantált volt” – írta a szerző.
  
  A turné során két szólistával játszották Schumann a-moll zongoraversenyét. Ahogy a magyar közönség, úgy a berlini, luxembourgi, müncheni, luganói és párizsi is a legendás Rudolf Buchbinderrel hallhatta a darabot, míg Alicante és Madrid közönsége a következő évadban a 40. szülinapját ünneplő BFZ-vel éppen egyidős Francesco Piemontesivel élvezhette a programot.
  
  Mikor találkozhatunk a Fesztiválzenekarral Budapesten?
  
  A Budapesti Fesztiválzenekart március 28-i Ligeti 100 koncertje után legközelebb április 15-én és 16-án hallhatja a budapesti közönség a Zeneakadémián egy sziporkázóan szellemes barokk műsorral, a régizene egyik legizgalmasabb és legkreatívabb kulcsfigurája, Midori Seiler vezetésével.
  
  Április 22-én, 23-án és 24-én egy valódi romantikus programmal, a német zeneirodalom két nagyágyújának egy-egy nagyszabású és megunhatatlan slágerdarabjával, Mendelssohn e-moll hegedűversenyével és Bruckner 4. szimfóniájával lépnek fel a Budapest Kongresszusi Központban az izraeli Daniel Oren vezényletével és a végtelen zenei képzelőerővel és tehetséggel megáldott Guy Braunstein hegedűszólójával.
  
  További információ:bfz.hu



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. november 30.
Klasszikus Sepultura lemezek Max & Igor Cavalera-tol a Durer kertben (Dürer Kert - Budapest)
2023. december 1.
Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
2023. december 3.
Dead Daisies: koncert, best of lemez
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Kis halál - Válogatás az MKE Gaál József -Tayler Patrick Nicholas osztály hallgatóinak műveiből
Kesselyák Gergely követi Bogányi Tibort a Pannon Filharmonikusok vezető karmestereként
„Beteljesedő sorsok”- Balázs János és a Concerto Budapest hangversenye Kecskeméten
Miniturnéra indul a Danubia Zenekar
Körkérdés: Gábor Áron kiállítása
Fazil Say újra Budapesten
Fischer Ivánt Vicenza díszpolgárává avatták
A klasszikus zenétől a könnyedebb hangulatig
 kiemelt 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
  
Több mint 10 éve élteti a nagybetűs Rockzenét a The Dead Daisies! A zenekar idén kiadott válogatáslemezét mutatja be december 3-án a Barba Negrában, méghozzá ismét John Corabival a mikrofon mögött

Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
Klasszikus Sepultura lemezek Max & Igor Cavalera-tol a Durer kertben
HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 eva under fire    popovich viktória    shyamalan    parway drive (aus)    vader    vágtázó halottkémek    pixies    cowboyok és űrlények    katzenjammer    indiana jones    as heavens collide    the green hornet    bono    abnormality    mastic scum    royal republic    gamma ray    transformers: dark of the moon    tomi koivusaari    nightmare    life of pi    beyond the bridge    specials    trollech    road zenekar  

r50
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!