hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2023. március 23. csütörtök   07:27
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
“Viseld a gyengeségedet úgy, mint egy páncélt!” - megjelent O’SULLIVAN bemutatkozó albuma


  Az ír származású Ian O’Sullivan a pécsi orvosi egyetem elvégzése közben talált rá a zenélés örömére. Sok belső harc után az orvosi pályát maga mögött hagyva választotta ezt az utat, 2020-ban pedig szólóprodukciójával is bemutatkozott. Most megjelenő első nagylemeze a nehéz döntés mögött álló érzelmi hullámvasutat és legbensőbb érzéseit tárja a hallgatók elé. A these are not songs, they are stories című anyagot április 1-jén a Turbinában mutatja be.
  
  O’SULLIVAN az elmúlt bő két évben hosszú utat járt be, de kislemezről kislemezre egyre nagyobb hazai és nemzetközi rajongótábort tudhatott magáénak. 2021-es Born in the Rain című dalát például már több mint egymilliószor pörgették Spotify-on. Az eddig megjelent single-ökön túl azonban még bőven tartogat meglepetést debütáló lemeze. Az anyag alapvető eleme a kendőzetlen őszinteség, O’Sullivan ugyanis nem is tudná elképzelni azt, hogy nem az érzelmek legmélyebb rétegéig hatolva, saját életéből nyerjen inspirációt. A roppant kifejező these are not songs, they are stories (ezek nem dalok, hanem történetek) cím arra utal, hogy a dalok mind-mind megtörtént eseteket mesélnek el, amellyel Ian akkor találkozott, amikor egyszercsak hátat fordított orvosi karrierjének azért, hogy zenész lehessen. Ebben az időszakban találta meg élete szerelmét is, illetve egy nagyon komoly fülbetegségben is szenvedett, ami nem csak a karrierjét veszélyeztette, de egy ideig az sem volt biztos, hogy valaha újra képes lesz zenélni.
  Hogy miért a saját életének legféltettebb érzéseit tárja a hallgatók elé, arról a következőképp mesél:
  
  “Nem tudom, hogyan kell úgy szeretetről vagy szomorúságról dalt írni, hogy az valójában nem is létezik. Pont ezt hiányolom a mai popzenében, hogy az emberek állandóan kitalált karakterekről énekelnek. Számomra így kiveszik az egészből a legfontosabb dolog, az őszinteség. Csak akkor láthatjuk egymást olyannak, amilyenek valójában vagyunk, ha megnyílunk, és megmutatjuk sebezhetőségünket. Végső soron mindannyian egyformák vagyunk. Viseld a gyengeségedet úgy, mint egy páncélt!
  
  A műfajilag leginkább az indie alt-pop műfajába sorolható, elektronikus megoldásokkal tűzdelt korong a komolyabb témák és melankolikus merengések ellenére árasztja magából a pozitív vibe-okat. A különleges atmoszférához nagyban hozzájárul a Grammy-jelölt Matt Colton személye, aki a keverésért felelt, és olyan előadókkal dolgozott korábban, mint az Arctic Monkeys, a Jungle vagy Michael Kiwanuka.
  
  Az albummal szinte egyidőben pedig megjelent a Love & Death című dal videoklip is Vadas Géza rendezésében. O’Sullivan erről így mesél:
  
  “Ez a dal egyszerre szól egy kapcsolat kezdetéről és végéről. A sebezhetőségünkről, amikor megismerünk valaki újat, és átadjuk magunkat az ismeretlennek. Illetve szól a tanulságokról és megbánásról is, amit tovább viszünk magunkkal, amikor az egész véget ér.
  
  O’Sullivan tehát hosszú utat járt be az elmúlt két évben, őszinte dalai pedig több millió emberhez jutottak el, sőt, még német, portugál és román rádiók is játszották őket. Most egy hatalmas mérföldkőhöz ért, amit közönségével együtt április 1-jén a nemrég újranyitott Turbinában ünnepel meg lemezbemutató koncertjén.
  
  
  
  Lemezbemutató koncertre jegyek ide kattintva



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. június 4.
Powerwolf minifeszt: itt a Dynazty, Eclipse, Visions Of Atlantis, Classica, Hydra, Power
2023. június 5.
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
2023. június 7.
Voivod + Crowbar a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új albummal jelentkezik a Movements zenekar
Nagy várakozás előzi meg a szeptemberben megjelenő új Polaris albumot
A Dürer kertben is fellép az Acres - Első Európai Headline Turnéjük 2019 óta
Hallgasd meg az I Prevail letisztult dalát, a Deep End verzióját
Izzy Mahoubi új EP-vel jelentkezik, a How To Run
Anders Fridén, az In Flames énekese is hallható a gitáros Nita Strauss új albumán, a The Call Of The Void-on.
Heart Attack Man új albummal rukkolt elő, a Freak Of Nature című dalukhoz készült klip megérkezett
Tommy Emmanuel, a legendás akusztikus gitárművész, januárban újra turnéra indul
 kiemelt 
AMON AMARTH - teljes a line-up, 6 zenekaros minifesztivál dübörög majd a Barba Negrában!
  
Ha nyár, akkor fesztiválok, de sajnos a rockerek, metalosok számára egyre szerényebbek a lehetőségek

Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 alexandra    volt 2011    sucker punch    kill devil hill    the trade    fading circles    búvópatak    the limousines    kritikát    kósza band    dark of the moon    lillian axe    bolondos dallamok    norther    the devil came on horseback    edvard munch    short sharp stock    bibliotheque pascal    miserium    cate blanchett    divine ascension    velvet seal    szupercsapat    the tourist    necrophobic  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!