beszámoló [koncert]  2023. március 19. vasárnap   22:29

nincsen hozzászólás

  Március 14-én, újra fellépett hazánkban Robbie Williams, aki közel az 50-hez is a nők kedvence. Az ikonikus Take That tag, a formáció elhagyása után kétségkívül a legnagyobb népszerűséget érte el, annak ellenére, hogy nem ő volt a legjobb énekes a bandában. Karizmája nem kopott, és mivel szóló karrierjének negyed évszázados jubileumát ünnepelte, a turné és a 2022. szeptemberében megjelent albuma is a Robbie Williams XXV. címet kapta, aminek egyik állomása volt a Budapest Aréna. A nosztalgikus hangulat, az áttekintés elvárt volt, és mindenki meg is kapta az időutazást.
  
  A helyszín megközelítése sem volt egyszerű, a kialakult dugók miatt, ezért már itt is sejthető volt, hogy teltház lesz, habár az énekes többször is járt már kis hazánkban, legutóbb 2017-ben. Mindig érdekes megnézni, mi a közönség összetétele. Itt megerősödött a hipotézisem, mert javarészt 40 feletti nőket láttam, azaz a valódi rajongók évtizedek óta szeretik az énekest, és vele együtt idősödnek. Tudom, hogy ilyet nem illene megemlíteni, de maga Williams is többször utalt a korára, ami megerősítette bennem azt az érzést, hogy lenne feladata az öregedés témakörével, habár nagyon jóképű pasi most is.
  
  Az előzenekar, Lufthaus pontosan 20 órakor kezdett. Az elektronikus formáció, aminek tagjai: Tim Metcalfe, Flynn Francis és bizony maga Robbie Williams – aki természetesen az előkészületek miatt - itt csak virtuálisan képviseltette magát, először titokban tartotta, az övétől markánsan eltérő stílusú csapat létrehozását, aminek német hangzású neve nem véletlen.
  Berlin pörgőssége inspirálta, de időtlennek tartják a zenéjüket, ami jól ötvözi a múltat és benne van a jövő is. A fesztivál hangulat hamar kialakult, a közönség vevő volt a gépzenére is. Ezt fokozta a bungyurka hajú Francis, aki zergeként pattogott a színpadon, míg társa többségében a keverőpult mögött foglalt helyet.
  
  A várakozás percei lassan teltek, miután a Lufthaus levonult, mert 21 óra is elmúlt, amikor a macska eledel reklám felhangzott, amiben szintén Williams énekel, de az igazi rajongóknak nem számít, pontosan mi a performansz. Pár perccel később indult a show, amit Williams peckesen, és öntelten kezdett, egy egyszerű szettben. A fekete nadrágjához egy piros mezt és egy fehér sálat viselt.
  Az intró markánsra sikerült. Táncos lányai vonzották a tekintet, izmos testüket nem sok ruha takarta. Zenészei mindent beleadtak, és három fős női vokálja is a kezdetektől megjelent, akik komoly munkát végeztek egész este, sokszor dolgoztak Williams helyett is, aki a betegsége (ki is emelte, hogy nem covid), és a sűrű fellépési naptár miatt igyekezett kímélni magát, ami gyakorlatilag így nem volt hallható, és nem vont le az este értékéből.
  
  A programba összesen 20 dal fért bele, amiből 6 volt feldolgozás, ami szintén jellemző Williamsre, hiszen George Michael Freedom című slágerével robbant be annak idején szóló énekesként. Szerepeltek a repertoárban Take That dalok is, mint például a Do What U Like, The Flood és a Could It Be Magic első sorai, ami már a zenekar is eleve feldolgozott.
  Minden fontos, és ismert nóta sorra került, szerintem hiányérzet nem maradt senkiben. A setlist azért lett rövidebb, mert Williams rengeteget mesélt magáról, karrierjéről és az életéről is. Érzelmes történetek voltak ezek, nem volt terve rózsaszín vattacukor felhőket lefesteni, amin csillámpónik ugrálnak.
  Kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról az időszakról, amikor kirúgták a híres fiú bandából, ahová egyébként édesanyja javaslatára, 16 évesen jelentkezett, és igyekezett minden szabályt megszegni, amikor rájött, hogy túlságosan népszerű ahhoz, hogy ennek komoly következménye legyen.
  
  -´Amikor a srácok hívtak, hogy beszélni akarnak velem, tudtam, hogy bajban vagyok, mert mindig bajban voltam´ – folytatta a történetet, ami – most már tudjuk- szerencsésen alakult, de megviselte, amikor kicsapták a csapatból.
  Beszélt alkohol és drog függőségéről, a pillanatról, amikor rájött, hogy ebbe bele fog halni, ha nem változtat az életvitelén. Többször volt rehabon is. Büszkén mesélte, hogy most már húsz éve nem iszik. Tiszteletet is érdemel emiatt.
  
  Nem volt könnyű dolga azoknak, akik nem beszéltek angolul, mert a koncert nagy részét nem tudták követni. Ehhez talán szerencsésebb lett volna, ha a kivetítőn megjelenik a fordítás, de ez nem jutott senkinek eszébe, talán ez az egyetlen kritikám az estével kapcsolatban. A zenével összhangban voltak az összekötő szövegek, és fontos érzéseket, élményeket tartalmaztak az énekes karrierje mellett a magánéletéről is.
  
  -´Egy szabály volt a 90-es évek végén, és a 2000-es évek elején: sosem lesz feleségem, sosem lesznek gyerekeim´ – vallotta be, amiből azért sejthető, hogy szerette két kanállal enni az életet, és nem vágyott a felelősségre. Biztosan nagy utat járt be, mire megtanulta értékelni a családot, de ma már négy gyermek büszke édesapja. Feleségének – aki ott ült a közönség soraiban a koncerten, és mindig kinézett rá az énekes, ha róla beszélt- többször is tett vallomást, hogy az élete megmentésében a közönséggel együtt részt vett.
  
  -´Kétféle dalom van: hogy milyen fantasztikus vagyok, és hogy valaki mentsen meg!´ – ez is racionálisnak hangzott, mert amikor valaki elindult haza, nem azzal a több, mint 10.000 emberrel foglalkozott, aki ott maradt, hanem az esett neki rosszul, hogy valakinek nem tetszett az előadása.
  
  A híres csók jelenete ugyan nem ismétlődött meg, de itt is választott ki a közönség soraiból többeket, hogy teljes legyen az interakció. Köztük volt Vidor, akit 20 évvel ezelőtti koncertjén is kihívott magához, és azóta mennek a találgatások, hogy ez spontán, vagy előre megtervezett dolog volt-e? A She Is The One című dalát Brigittának dedikálta, akinek látva Take That tetoválását, lehetett sejteni, hogy nem viccel a rajongással.
  Ezeken kívül is többször lement a kifutóról a közönség közé, akik boldogan fogadták a közvetlenségét. Megemlékezett a legendás vízipólósról, Benedek Tiborról is, akinek felesége annyira meghatódott, hogy saját közösségi oldalán is megosztotta az itt készült fotót, amiben teljes a konfetti eső.
  A Feel című szám alatt lézer show volt, kék és zöld színekkel, majd a koncert második felében átöltözött, és egy fekete, arany szegélyű köntösben folytatta, mint egy bokszoló. Jöttek a slágerek egymás után: Love My Life, Enternety, Rock Dj, Angels. Minden dal jött szépen sorban, amiket az utca embere is ismer, így hibázási lehetőség nem volt.
  
  Különösen izgalmas volt, hogy a ráadás végén egy összefoglalót adott az elhangzott híres dalaiból, ahol folyamatosan énekeltette a közönséget. Az emberek addigra már az ülő helyeken is állva kerültek az este hatása alá, és szívesen fogadtak szót rajongásuk tárgyának.
  Néhány sort hallottunk a Let Me Entertain You, a Strong, a Feel és az Angels dalokból is, jó keretet adva a koncertnek. Így volt pont kerek. A meztelen serdülő korú fenekével, egy Take That klipből, a kivetítőkön, kontra az őszinte beszámolókon át, a minőségi muzsikával.
  Ilyen ez a Robbie srác. Szereti a polgárpukkasztó dolgokat, sokszor meg is égeti magát miattuk, de az álarcok mögött egy sérülékeny, érző lélek. Köszönjük az estét.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: