hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
magazin [album]  2023. március 21. kedd   07:56
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Megjelent Páll Éva: Míves mesterségek c. lemeze


  Páll Éva és zenekara olyan zenei anyagot állított össze most megjelent új lemezén, amely az egész család számára élvezhető. A Míves Mesterségek úgy épül fel, hogy a legkisebbek is találkozzanak benne ismerős dolgokkal, a kicsit nagyobbak új ismereteket szerezhessenek, a felnőttek pedig jókat nevessenek. Az album kapható a Fonó weboldalán valamint elérhető a digitális zenelejátszókon.
  
  „Történetünk a fonóházban kezdődik. A lányok és asszonyok fonják a fonalat a kenderből. A takács vásznat készít belőle, majd a szabó a kész anyagból ruhát varr. Ezután jöhet a lábbeli: a suszter és a csizmadia nem egy kaptafára készíti termékét, hanem gondosan a vevő lábára igazítja. Kalandozásunk a fazekasoknál folytatódik, és megtudhatjuk, hogy mi történik, ha eltörik, vagy kilyukad a fazék: szerencsére van, aki megcsinálja, mert a drótos faládájában benne vannak a szerszámok, kezében pedig a tudomány. A kovács lovat patkol Ferkónak, de törött tojást bizony kovács sem forraszt össze. A molnár felönti a búzát a garatra, onnan csurog le egyenesen a két malomkőre. Ezt aztán szitálja, rostálja a mester. Ha már van liszt, akkor a nótázós kedvű pékek sem maradhatnak ki a sorból, éjszaka készítik a friss kenyeret, kiflit, zsemlét, kalácsot.
  
  Sütni bizony nem csak a pékek tudnak! A leányokat abban az időben már gyermekként megtanították a ház körüli teendőkre, hogy aztán amikor eladó sorba kerülnek, ne hozzanak szégyent a családra. A nagyobbak összejönnek, gyúrnak, dagasztanak, sütnek serényen, s a mulatságba azzal várják este a legényeket. A bálnak csak akkor van vége, mikor elfogynak a finomságok. Na de okosak ám ezek a lányok, mert annyi mindent vittek, hogy késő estig kitartott.”
  
  1. Kenderfonás 5:05
  2. Takács 3:07
  3. Szabó 5:27
  4. Suszter 5:02
  5. Fazekas 4:09
  6. Drótos 5:31
  7. Kovács 3:27
  8. Molnár 3:23
  9. Pék 2:34
  10. Süssünk Valamit! 2:43
  11. Fonóban 5:08
  
  
  Közreműködők:
  Páll Éva: ének, hegedű
  Bolgovics Gergő: ének, tánc
  Kovács Márton: hegedű
  Barcza Zsolt: cimbalom, harmonika
  Kerékgyártó Gergely: brácsa, citera
  Bartók József: nagybőgő, ütőgardon
  Cserta Balázs: furulya, klarinét, szaxofon
  Tóth Róza: ének
  Tóth Ilka: ének
  
  Zenei rendező: Salamon Beáta
  Hangmérnök: Dióssy Ákos
  Szerkesztő: Páll Éva
  Borítóterv: mesegrafika.hu
  Rajz: Mészáros Erzsébet
  Nyomdai előkészítés: Kiss Dóra, Szilasi Marianne



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 20.
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
2025. július 24.
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
A kanadai The Damn Truth is érkezik júliusban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között
SICC Összművészeti Fesztivál az Akváriumban
Újra megszervezik a fejlődni vágyó dalszövegírók táborát, az Orfűi Dalszövegelőt
A Hagyományok Háza számos fesztiválon várja a közönséget
Nobel-díj, ikercsontváz és a világmindenség új értelmezése
Találkozás a „Kert”-ben egymással, a művészekkel és önmagukkal – ezt kínálja az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál
Mahó Andrea és Kovács Gábor operaénekes koncertestje az Orfeumban
Gazdag jubileumi programmal, tematikus napokkal várja a közönséget júliusban a főváros több helyszínén a 10. jubileumi Fesztivál Akadémia Budapest
 kiemelt 
THE NECKS – Improvizáció határok nélkül Ausztráliából
  
Chris Abrahams (zongora, Hammond-orgona), Tony Buck (dob, ütőhangszerek, elektromos gitár) és Lloyd Swanton (basszusgitár, nagybőgő) több mint harminc éve formálják a kortárs improvizatív zene határait

TERROR (US) - ONLY THE HARD TOUR 2025
Lorna Shore: jövőre arénaturnén, a Whitechapellel jönnek Budapestre!
Jamaicából is érkeznek fellépők a LB27 Reggae Campre
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mitch & mitch    primus    feszt.hu    pokolgép    metalforce    secrets of the moon    scorsese    peter katis    ossian    marduk    touché amoré    trollech    mitsoura    stentor    man in black iii    el camino    shia laboeuf    powerwolf    tracedawn    all for metal    a kétballábas banda    ska-pécs    lemmy    claps for caroline    made of hate  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!