hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2023. március 17. péntek   07:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ha van benned Kraft: debreceni alkotótérrel támogatja a Telekom a fiatalokat


  Valódi közösségi alkotótérként szolgálta az elmúlt másfél évben a helyi és környékbeli fiatalokat a debreceni KratLab. A legújabb IT-megoldások, audiovizuális technológiák, a korosztályt foglalkoztató előadások és koncertek is helyet kaptak az épületben, ami most kiegészült egy zeneszerzésre, dalkészítésre inspiráló modern zenei stúdióval, a Music Labbel.
  
  Március 11-én startolt a Music Lab, Debrecen legújabb zenei stúdiója. A tehetséges fiataloknak, feltörekvő zenészeknek létrehozott inspiratív környezet a közel másfél éve indult KraftLabben várja a kísérletezni, alkotni vágyókat – profi vagy amatőr szinten egyaránt.
  
  „A Kraft egy olyan vállalás a Telekomtól, amelynek célja, hogy támogassa a fiatalokat, létrehozva azokat a lehetőségeket, amikor együtt, a kortársaikkal, vagy velünk összefogva hatalmas dolgokra lehetnek képesek. Ennek a gondolatnak a konkrét megnyilvánulása és egyik legjobb példája a KraftLab, és benne most már a Music Lab is” – mondta Szabó Béla, a Telekom márkakommunikációs igazgatója.
  
  A KraftLab olyan kreatív műhely, ahol bárki megvalósíthatja újító ötletét, ha csak a hely, a kortársak közege vagy az eszköz hiányzott hozzá, a Podcast Labben kiváló hangtechnika, a Studio Labben audiovizuális technológiákmíg a most megnyíló Music Labben stúdiózáshoz szükséges eszközökkel várják a fiatalokat, a közösségi tér pedig a különböző előadások és workshopok helyszínéül szolgál
  
  A KraftLab a megnyitása óta elsősorban induló videósok és podcasterek otthona volt, de számos előadásnak, versenynek is helyet adott. Az elmúlt másfél év egyik kiemelt eseménye volt a kriptovaluták világát bemutató előadássorozat, a KriptoKraft, valamint az Ideafeszt, egy középiskolásoknak szóló ötletverseny. Az érdeklődők egy mini zenei fesztivált is élvezhettek itt, a Sofar Sounds Debrecen nevű programsorozat keretében három feltörekvő indie zenész lépett fel a KraftLabben.
  
  Hogy a Telekom számára mennyire fontos a fiatal zenészek támogatása, azt a Telekom Electronic Beats ernyője alatt futó Szelektor programjának elindítása is jelzi. A Telekom jó érzékkel találja meg, hogy kiben van meg a valódi Kraft. A Szelektor résztvevői között volt ugyanis az énekes, producer Böbe, akinek azóta már közös dala született Csorba Lócival, a Lóci játszik frontemberével, ez a Kraft című dal, ami a kraftosságot mutatja be. A Telekom elkötelezetten segíti a fiatal tehetségeket; Böbe szakmai fejlődését is sokoldalúan támogatta az elmúlt években.
  
  „Egy induló producernek minden álma egy olyan alkotói tér, amiben rendelkezésre állnak a megfelelő eszközök ahhoz, hogy alkothasson. Éppen ezért szuper jó kezdeményezésnek tartom, a Telekom részéről, hogy lesz egy ilyen hely a zenészek számára, ahol ki tudnak bontakozni, és megvalósítani az elképzeléseiket” – nyilatkozta Böbe, aki egyben a Music Lab megnyitó eseményének házigazdája is volt.
  
  A Music Lab létrehozása szervesen illeszkedik a Telekom fiatalok előrelépését segítő kezdeményezéseibe. A jól felszerelt stúdió egyszerre bővíti a KraftLab és az ifjú tehetségek lehetőségeit. Az új helyszínen profi eszközpark; többek között két lemezjátszó, keverő, analóg szintetizátor és dobgép várja a zenélni, alkotni vágyókat. A Music Lab megálmodói az érdeklődők számára a zenéhez, zeneszerzéshez, hangszereléshez kapcsolódó izgalmas programokat, workshopokat is szerveznek a jövőben. Az eszközök használata ingyenes, mindössze időpontot kell hozzá foglalni – hogy a tehetségek kibontakozásának semmi se szabhasson határt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. június 4.
Powerwolf minifeszt: itt a Dynazty, Eclipse, Visions Of Atlantis, Classica, Hydra, Power
2023. június 5.
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
2023. június 7.
Voivod + Crowbar a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál
A 40 éves Mandel Quartet koncertjei a budapesti Festetics Palotában
A Pünkösdi hétvégén többféle táncház, koncert és Parvathy Baul (IN) előadása is várja az érdeklődőket a Fonóban
Jubileumi programmal várja a közönséget a Zsámbéki Nyári Színház
Ők a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasai
Az idén 20 éves Oncompass Medicine a Fehér Ház partnere lett a rák ellenes harcban
Művészettel nevelés, művészetre nevelés – 6. Művészetpedagógiai Konferencia
A Sziget Fesztiválra is be lehet kerülni a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutatóról
 kiemelt 
AMON AMARTH - teljes a line-up, 6 zenekaros minifesztivál dübörög majd a Barba Negrában!
  
Ha nyár, akkor fesztiválok, de sajnos a rockerek, metalosok számára egyre szerényebbek a lehetőségek

Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bérczesi róbert    neurasthenia    vittula    konflikt    tesla    skyforger    depp    kristin davis    pilinszky jános    arsis    hall pass    cannabis corpse    rabbits    krapulax & bellepomme    mission impossible ghost protocol    lich king    the book of eli    the legend of the guardians    bam margera    animals    holy moses    five finger death punch    persefone    burst    horibillies  

r45
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!