hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2023. február 7. kedd   05:44
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Accept, The Iron Maidens
2023. január 29, Barba Negra Red Stage

  Az Accept egy olyan intézmény, amely nélkül minden bizonnyal másképp nézne ki az európai heavy metal műfaj. Bár alapvetően a Judas Priest-et és az Iron Maiden-t szokták megnevezni, akik megalapították azt a heavy metalt, amit ma ismerünk, a németországi Accept mind a kettőnél korábban alakult meg (igaz, akkor még Band X néven). A műfajt megalapozó albumaikat viszont nagyjából egy időben rakták le az előző két említett bandával.
  Az Accept aztán, Wolf Hoffmann gitáros és Udo Dirkschneider énekes vezényletével alaposan felfutott és a műfaj vezérhajójává vált. Dirkschneider távozásával aztán megbicsaklott a lendület és bár voltak még közös próbálkozások, úgy tűnt, hogy az Accept végül földbe áll. De jött a TT Quick-ből ismert Mark Tornillo a frontra és a vele készült 2010-es Blood Of The Nations album, amely újabb aranykort hozott az Accept történetében. Bár egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a zenekar valójában a gitáros Wolf Hoffmann szólóprojektjeként üzemel, Hoffmann és Tornillo azóta is sorra adják ki a jellegzetes heavy metal dalcsokraikat. Legutolsó albumuk, a Too Mean To Die már 2 éves, de a sok turné csúsztatás miatt csak mostanra tudtak eljutni oda, hogy a magyar közönségnek is bemutathassák élőben az új dalokat. Egy jó pár nagy klasszikus mellett, természetesen.
  
  Ez az este tényleg az Accept-ről szólt, előzenekar is csak az egy szem The Iron Maidens volt. Ők nem voltak ismeretlenek a magyar közönség előtt, a megboldogult Dürer Kertben láthattuk már őket pár éve. A névből nem meglepő, de a csajokból álló formáció Iron Maiden-t játszik, méghozzá kifejezetten jól. Jó is volt ez a párosítás, mert így ezzel az Iron Maiden-Accept műsorral tényleg a heavy metal szárba szökkenésének életérzését kaphattuk meg ezen az estén.
  A csajok programjába 10 szám fért ma, ami nem olyan túlságosan sok, de nem is kevés. A közönség igényeinek maximális kiszolgálása érdekében alapvetően a Maiden klasszikus korszakából játszottak, a Bruce Dickinson éra legjobbjaiból, de azért pár ínyencséggel se maradtak adósok.
  
  Egy Maiden koncert természetesen csak is a Doctor Doctor introval kezdődhet, ez itt sem volt másképp, utána pedig rögtön a The Trooper felejthetetlen riffjei indították útjára a múltidézést. Nem volt hiba a nótában, talán a hangzás az első pár számnál kicsit halkabb, kiegyenlítetlenebb volt, de menet közben szépen helyreállt ez is. A Bruce Chickinson álnéven futó Kirsten Rosenberg persze a jellegzetes piros brit egyenruhában feszített ennél a számnál, megvolt a zászlólengetés is, és szimpatikus módon még egy magyar zászlót is meglengetett a hölgy. Ezzel máris megnyerte maguknak a közönség szimpátiáját.
  Akár szimpatikusak valakinek ezek a tribute jelenségek, akár nem, arra azért biztosan jók, hogy programba lehet iktatni olyan nótákat, amiket a sztárzenekar már nem nagyon tart programon. Vagyis amik élőben már ritkán hangzanak el. Így történt ezen az estén is, például rögtön másodiknak hallhattuk a Back In The Village-et a Powerslave-ről, később az instrumentális Genghis Khan-t az 1981-es Killers lemezről, majd egy még régebbi klasszikust, a Phantom Of The Opera-t a debütáló Maiden albumról. Ezek mindenképpen különlegességek voltak, a banda pedig kiválóan játszotta mind a szokatlanabb, mind a gigasláger szerzeményeket.
  
  Igazából csak egy kritikát tudok megfogalmazni velük szemben: a színpadi jelenlétük, kiállásuk, intenzivitásuk lehetett volna sokkal lobbanékonyabb, pörgősebb. Kissé statikusan nyomták a dalokat, olykor-olykor a két gitáros helyet cserélt vagy előre jöttek páran a színpad előterébe, vállvetve nyomni a klasszikus Maiden témákat. Ezért ez egy komoly kritika, abban a tekintetben, hogy a 60-as éveik közepén már átjutott Maiden tagok még energikusabbnak bizonyulnak a deszkákon. Erről nem is rég magunk is meggyőződhettünk.
  Ettől eltekintve azonban tényleg teljesen rendben volt a produkció. Ugyan a 2000-es Brave New World címadójánál frissebb szerzemény nem hangzott el ezen az estén, de volt Caught Somewhere In Time, Wasted Years, Fear Of The Dark, Run To The Hills, The Number Of The Beast, szóval a legklasszikusabb klasszikusok azért nem maradtak ki. Néha még Eddie figurája is megelevenedett a színpadon, szóval a show részét is próbálta mellétenni a csapat.
  
  A zenészi teljesítmény mindenképpen szót érdemel. Kirsten nagyon jól hozta Dickinson jellegzetes orgánumát, mintha végig egy ceruzát egyensúlyozott volna a nyelve alatt. A magasak is jól mentek neki, szóval az ének pipa. A gitárok is pipa, még ha két gitárral is oldották meg a feladatot (még így is sokan mondják, hogy a Maiden-be se lenne indokolt a három gitár). A hangról hangra memóriába égett gitárszólók is kristálytisztán szóltak a két hölgy kezéből, látványos volt viszont a stílusbeli különbség. Nikki Stringfield könnyedebben, csajosabban játszott, míg a túloldalt Courtney Cox asszonyállatként, izomból nyúzta a húrokat és dobálta a sörényét.
  Basszuson Wanda Ortiz mutatta be olykor a fél lábbal a monitoron álló, a hangszerrel a közönséget pásztázó jellegzetes Harris-beállást. De pár szám után az ő játékát is csodaszépen lehetett hallani, a Maiden-ben még néhány basszus pengetés vagy futam is klasszikus és ez is szépen szólt a mindvégig mosolygó hölgy kezéből.
  Külön elismerés illeti a dobok mögött Linda McDonald-et, akinek az energikussága viszont tényleg magával ragadó volt. A hölgy nagy vehemenciával, a szövegeket énekelve püfölte a dobokat, a közönséggel is sokszor interakcióban van, szóval a többi tagtól is valami hasonló vehemenciát vártam volna el a deszkákat. De ezzel együtt is jó kis felvezetés volt a The Iron Maidens koncertje az Accept előtt.
  
  Adná magát a helyzet, mivel Udo Dirkschneider is nemrég járt nálunk saját csapatával, hogy összehasonlítsuk a két koncertet, de ennek nem lenne értelme. Udo öregurasabb, a zenébe mélyedőbb karaktere teljesen más, mint Mark Tornillo, aki dinamizmusával felrobbantja a színpadot. A zenészek persze profik mindkét frontember mögött, akik hozzák a lendületet és a harapósságot a zenében, és bizony ezek a heavy metal csapások ütnek Udo-nál és Hoffmann-éknál is, még akkor is, ha mindegyik csapatot másért lehet szeretni.
  Hoffmann-éknál elég nagy az átjáróház az utóbbi időkben, nem csak az őstagnak számító Peter Baltes basszer távozott (épp Udo-ék soraiba, láthattuk is őt ugyanitt nemrég), de gitáros poszton is újított az Accept. Ráadásul nem is egy, hanem két húrnyűvővel: Uwe Lulis és Philip Shouse is csatlakozott Wolf Hoffmann mellé. De változás volt dobos poszton is, Stefan Schwarzmann helyett Christopher Williams püföl.
  
  Fentebb is szó volt róla, hogy már a Maiden-nél is sokan túlzónak tartják a háromgitáros felállást, pedig ott azért mindegyik tagnak van egy sajátos karaktere, stílusa, amelyek nélkül (ma már) foghíjasnak éreznénk a Maiden színpadát. Vájtfülűek pedig még az egyes gitárszólókból is hallás után meg tudják állapítani, kinek a szerzeménye. Az Accept-nél viszont tényleg feleslegesnek tartottam a három gitáros jelenlétét. Annál is inkább, mert Uwe Lulis szinte végig eltűnt a háttérben, ott riffelgetett önmagában egy zsebkendőnyi helyen, hozzá képest a Judas Priest basszer Ian Hill egy hosszútávfutó. Egyszer-kétszer jött csak előtérbe az egész koncert alatt.
  Vele szemben Philip Shouse valódi gitárhős fazon, aki nagyon jól dobálgatta a labdát Wolf Hoffmann-nal. Megvolt a rock-os izgágaság, az átszellemült pózok a játékában, szóval ő egy karakteres fazon volt a színpadon, még akkor is, ha szólók, riffek terén alapvetően mégiscsak a főnök dominált.
  Szerintem egy megfelelő keveréssel simán lehet egy kellően vastag, harapós hangzást kialakítani, úgyhogy akárhogy is nézem, nem győztek meg a három gitáros felállás nélkülözhetetlenségéről az Accept-ben. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a hangzás ma tényleg minden igényt kielégítő volt, talán minden idők legjobban megszólaló Accept buliját hallhattuk ma, ezért külön gratuláció mind a hangmérnököknek, mind a rendezvény helyszínnek.
  
  Ahogy Tornillo-ék többször is elmondták, bizony már 2 év eltelt a Too Mean To Die album megjelenése óta, mégis csak most tudták turnéra vinni a dalokat. Ennek megfelelően igyekeztek több friss nótát elszórni a setlist-ben, próbálták kiválogatni a lemezről a legkiemelkedőbb pillanatokat. Ez sikerült is, az elsőként felhangzó tempós Zombie Apocalypse és a szintén zúzós Symphony Of Pain, a maga kis klasszikus zenei betétjével, amelyekhez annyira vonzódik Hoffmann, máris hengerelt. Később elhangzott a rock-os lüktetésű, hey-ho-zós, emlékezetes refrénnel ellátott Overnight Sensation és a kimértebb tempójú The Undertaker is.
  Különösen a legújabb visszatérést jelentő Blood Of The Nations/Stalingrad albumok után a legtöbben nem tartják annyira magával ragadónak és izgalmasnak a Too Mean To Die-t, de ezek a fent említett számok igazolták létjogosultságukat a programban. Nem véletlen, hogy a Tornillo-val készült lemezek közül ezekről játszottak még. A Blood Of The Nations-ről konkrétan 4 dal is programon maradt és ezek bőven bizonyították a lemez erejét még ma is. De hát az olyan pusztító erejű heavy metal arculcsapásokból, mint a The Abyss, a No Shelter, vagy a műsor vége felé előhúzott Teutonic Terror és Pandemic páros, kár lett volna akár csak egyet is kihagyni ma este. Ugyancsak a koncert vége felé a Shadow Soldiers és a Hung, Drawn And Quartered is előkerült, a Stalingrad album képviseletében.
  
  Bár az ilyen nagy múltú „öregfiúk” koncertjén mindenki a klasszikusokat várja és nyilván a látogatók átlagéletkora is ehhez igazodik, az Accept bizony azon ritkaságok közé tartozik, akiknek bizony a friss szerzeményeik is vannak legalább olyan jók, mint a ’80-as évek legendás nótái. Azért persze az olyanok, mint a Restless And Wild, a Midnight Mover, a Breaker, a nagy óóóó-zásból jelesre vizsgázó Princess Of The Dawn, Tornillo pohárrepesztő sikolyával útjára indított Fast As A Shark, vagy a klasszikus zenei betéttel dúsított Metal Heart még a őszes fejtetőket is heves bólogatásra és önfeledt bulizásra ingerelték.
  De még egy klasszikus riffekből és dalrészletekből összemixelt egyveleget is szállítottak nekünk, a három gitáros intenzív munkájával. A Demon´s Night, Starlight, Losers And Winners és a Flash Rockin´ Man témái voltak felismerhetők ezekből.
  
  Nem volt rövid a program, de még így is volt némi ráadásra idő. A megkerülhetetlen Accept klasszikus, a Balls To The Wall persze nem maradhatott el, valamint decemberben Udo-ék és most Hoffmann-ék is az 1980-as keltezésű slágerrel, az I´m A Rebel-lel búcsúztak.
  Az Accept és a mai koncert cáfolt rengeteg mindent, amit az ilyen nagy múltú, kiöregedőfélben lévő, a heavy metal műfaji korlátain belül alkotó csapatokról mondani szokás: 1. a dallamos heavy metal közel sem lejárt lemez a modernebb, agresszívebb metal zenékkel szemben, 2. még bőven a 60-as éveikben járó zenészek is képesek rendkívül intenzív, húzós koncertet adni, 3. nem csak a múlt klasszikusaiból lehet megélni, bizony van lehetőség újkori slágerparádékat is lerakni az asztalra. És ezekért mindenképpen megilleti a legmélyebb elismerés az Accept-et. Lenyűgöző, bivalymódon megdörrenő koncertet adtak a mai nap és nagyon nem úgy tűnik, hogy ne lenne bennük további muníció a jövőre nézve.
  


Kulcsszavak:
  accept     the iron maidens 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Wolf Hoffmann (Accept) sajnálja, hogy már nem barátok Peter Baltes-szel

Accept + The Iron Maidens a Barba Negra Red Stage-en

Wolf Hoffmann: ´nincs terv a klasszikus Accept albumok 40 éves megünneplésére´

Fezen fesztivál 25

U.D.O.: miért játszanak még mindig Accept nótákat, az ígéretek ellenére?

 programajánló: 
2024. május 30.
Palaye Royale a Barba Negra-ban
Tönkretesszük a barbibabákat - megjelent az Analog Balaton, 6363, Lusta Geri és a Mengyelejev veretős közreműködése
2024. május 31.
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
 kapcsolódó videók: 

ACCEPT
 kiemelt 
Új dalokkal tér vissza Richie Kotzen a Dürer Kertbe
  
Július 4-én ismét saját dalait állítja középpontba Richie Kotzen a Dürer Kert színpadán

Bruce Dickinson - The Mandrake Project lemezbemutato a Barba Negra-ban
Winger: búcsúkoncerten játsszák el az életmű minden slágerét
Megadeth a Barba Negra-ban
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 fear factory    jeff loomis    asian dub foundation    3d    barabás lőrinc eklektric    phillip noyce    mocsok 1 kölykök    kip winger    as december falls    richie sambora    eradication    brendan perry    björk    devin townsend    rod stewart    ten years after    swashbuckle    crazy mama    the haunted    the poster boy    azfeszt    rotten sound    az utazás    winterfylleth    korom attila  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!