hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2023. február 9. csütörtök   09:43
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
„A perc röpke tengelyén kering ez az élet” – cserihanna új lélekmerengő felvezetővel folytatja első korongjának bemutatását


  „A perc röpke tengelyén kering ez az élet” – cserihanna új lélekmerengő felvezetővel folytatja első korongjának bemutatását
  
  „Mindenki találkozhatott már kisebb-nagyobb mértékben azzal az érzéssel, mikor egy krízist annyira nehéz elviselni, hogy legszívesebben átaludnánk az egészet. Csak keltsenek fel, amikor már újra minden jó. A „Fordulok kettő”-t című dalom is egy ilyen hosszú, alvászavaros periódusban, valahol az álom és az ébrenlét között íródott” – osztja meg a kreatív énekesnő-dalszerző, cserihanna, aki az univerzálisnak mondható egzisztenciális kérdést egyedi látcsőn keresztül szemlél s mutat be.
  
  
  
  Generációs témákat boncolgat, mindezt szövegközpontúan, bájosan, játékosan teszi cserihanna, aki idén első szólóalbumával készül. Az előadó 2022. októberében debütált első, „ZSIRÁFHÁT” című szerzeményével, amit ráadásul a 06. Klipszemle méltányolt és először mutatott be többek közt a szakmai közönség előtt. Legutóbb január végén pedig bongor egész estés koncertjén adták elő, első közösüket („Veréb”) az Akvárium teltházas KisHalljában.
  
  Hanna ezúttal egy melankolikusabb részébe enged betekintést új, „Fordulok kettőt” című felvételével. Habár a legtöbben átestünk egy bizonytalanabb lelkiállapotú életszakaszon, mégis Hanna tud mutatni újdonságot, és nevén nevezni és kibogozni ezeket a gyakran rendkívül nehéz, tudatalattinkban ragadt szálakat. Az újdonság egy kortárs versként is megállná a helyét metaforikus képeivel, és rímkombinációival:
  
  „A „Fordulok kettőt” című dal a depresszióról, a veszteségek után érzett gyász élményéről szól, vagy mindenféle változásról, átmeneti állapotról, ami nagyon kikezdi a mentális teherbíró képességünket” – mondta el Hanna, aki bábrendezői fantáziáját is kiélheti zenei projektjében. A számhoz egy szenzációs vizualitású szöveges videó is napvilágot látott, amelyről így mesélt: „A videót Virág Vivien készítette, akivel színházi munkákban szinte állandó alkotótársak vagyunk. Fontosnak tartottuk, hogy a szövegvideón túlmutató, a szöveggel mégis szervesen összekapcsolódó vizuális tartalom készüljön. Így született meg a videóban szereplő kis figura, aki szeretne eljutni a fénybe, de a súlyos teherként ránehezedő gondolatok és szavak mindig az útját állják.”



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 24.
Martonvásáron kezdi a fesztiválszezont az Aurevoir. és a PASO
2025. május 25.
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025 (Papp László Budapest Sportaréna)
2025. június 1.
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
We Came As Romans: új dalla jelentkezett– itt a „no rest for the dreamer”
Neck Deep új dallal és lendülettel indítják a nyarat
Új lemez, új érzések – Stateside bemutatja a Like A Rosary-t
Deathcore, ahogy kell: PSYCHO-FRAME bemutatkozik
Rákmentesen diagnosztizálták Lou Kollert, a Sick Of It All frontemberét
20 év, új hang: A Five Finger Death Punch újraveszi a klasszikusait
I Just Want To Be A Sound – a Kadavar új albuma megérkezett
The Rasmus: új dal, szeptemberi album és budapesti koncert
 kiemelt 
Metallica 2026
  
A Metallica 8 év után visszatér Budapestre! A zenekar 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját hozza el Budapestre, ráadásul a No Repeat Weekend megoldással, azaz két este is hallhatjuk a bandát, két teljesen különböző programmal és más-más előzenekarokkal, június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesznek a Metallica vendégei

Ugly Kid Joe: teljes műsorral várnak a júniusi koncerten
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kamikaze scotsmen    poniklo imre    groove armada    a pale horse named death    hegyalja 2012    endless main    spirit of pink floyd show    shia labeouf    petőfi csarnok    nullus sum    steven soderbergh    vexilium    killswitch engane    ill nino    august burns red    burzum    new model army    gerard depardieu    pet the preacher    vortex    in flames    wings of love     amanda seyfried    everwood    jake e. lee  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!