hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2023. január 26. csütörtök   09:35
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Horgonyok - Rajongók közreműködésével készült videóklippel jelentkezett a Nova Prospect


  A kecskeméti székhelyű power pop/modern rock-metalos Nova Prospect a tavaly októberben megjelent Törékeny egyensúly című negyedik nagylemezén szereplő Horgonyok dalához készített kisfilmmel jelentkezett.
  
  
  Kiss József, gitáros:
  ´A dal születésekor biztosak voltunk benne, hogy a negyedik nagylemez egyik legerősebbike, és tudtuk azt is, hogy mindenképp klipet akarunk forgatni majd hozzá. A kritikák és a közönség visszajelzései is megerősítették ezt, így annak ellenére, hogy kvázi utolsó single-ként hozzuk ki erről az anyagról, ezzel együtt kerek a ‘Törékeny egyensúly´ promotálása, és emellett talán a legnagyobb szabású videóklipünk ez, melyhez egy viszonylag összetett képi világot álmodtunk meg.´
  
  Schautek Bálint, szövegíró/samplerek:
  ´Amikor a ‘Horgonyok´ verset írtam, arra gondoltam, hogy dacára annak, mennyi akadály leküzdése, nehézség túlélése árán lehet elérni egy vágyott létállapotot, sose felejtsem el, hogy némi akarattal és türelemmel végül sikerülhet. Csak két dolog kell hozzá; egyrészt, hogy ne rágódjak túl sokat a múlton, valamint, ‘jól gondoljam meg´, mielőtt kimondanám az önszabotáló varázsigét: ‘Nem fog sikerülni´.´
  
  A videoklipet Pintér Judith rendezte és vágta, Besnyő Gabriella énekes forgatókönyve alapján. A zenekaros felvételek Kiskörén készültek, egy igazán autentikus hajós környezetben, a forgatás további jeleneteihez pedig a zenekar a rajongóit hívta segítségül, így mintegy 40 statiszta közreműködésével valósult meg a Nova szeánsz egy kecskeméti helyszínen.
  
  Besnyő Gabriella, énekes:
  ´Elég vizuális típusú emberke vagyok, így legtöbbször zenehallgatás közben is megjelennek előttem bizonyos képek és jelenetek, amiket az adott dal hangulata hoz felszínre bennem. Viszont, amikor a ‘Horgonyok´ című számunkra készültünk klipet forgatni, annyira elfoglalt voltam éppen, hogy kezdetben jóformán egy pillanatig sem tudtam foglalkozni vele. Még akkor sem gondoltam, hogy lesz rá bármilyen ötletem, amikor Jocó elmondta, hogy ő egy reverendás és egy bántalmazott nő szerepében képzel el engem a videóban. Nem feltétlen ragaszkodtunk ahhoz, hogy sztoris videó legyen a vége, de én még imidzs-jeleneteket sem tudtam elképzelni az egésszel kapcsolatban. Tényleg elképesztően sok feladat tornyosult előttem abban az időszakban.
  De böcsületből aznap este ismétlődő módba állítottam a dalt, és számomra is hihetetlen volt, de körülbelül a harmadik meghallgatás alkalmával beindult az agyam. Még aznap este felvázoltam Jocónak a ‘látomásaimat´, mire ő megkért, hogy írjam le pontosan mikor és mit szeretnék látni a videóban, mert neki nagyon tetszik a történet. Ebből született meg az a forgatókönyv, amiből aztán végül dolgoztunk.
  Nagyon klassz volt megvalósítani mindazt, amit kitaláltam, de legfőképp a Nova-szurkolókkal eltöltött közös nap. Mérhetetlenül hálásak vagyunk nekik, hogy bevállalták és eljöttek. Innen is puszi nekik.´
  
  A csapat az év első felében már új zenei anyagokon dolgozik, és hamarosan bejelentésre kerülnek a tavaszi koncertdátumok, melynek része lesz egy április elején induló turné is, egy igen izgalmasnak ígérkező zenekari párosítással és egy további vendégzenekarral.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 három kismalac    die apokalyptischen reiter    dean white    keeper of dreams    rocktogon    alkonost    twilight force    abbath    hatebreed    primal fear    christian bale    tracer    elvenking    esti kornél    másfél    nucleanus    martin lawrence    artas    flogging molly    zombie11    fleshgod apocalypse    párterápia    Ízek    to the nines    open air  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!