hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2023. január 20. péntek   06:16
nincsen hozzászólás

szerző: Live Sound
Budapesten lép fel Borisz Grebenscsikov, az orosz rocklegenda
2023. január 23., hétfő 19 óra Budapest, Akvárium Klub



  Az ukrajnai háború miatt Borisz Grebenscsikov zenekara, az Akvarium leállította élő koncertjeit. Az oroszországi rockezene történetének máig meghatározó alakja, Borisz azonban ez idő alatt is tenni és fellépni szeretne, így jött létre a BG+ akusztikus formáció, amely január 23-án Budapesten is koncertet ad.
  
  Az 1953-ban született Borisz Grebenscsikov túlzás nélkül a keleti blokk, azon belül is az egykori szovjet és orosz rockzenei élet meghatározó alakja, élő legendája. 1972-ben alakult meg Akvarium nevű zenekara, egyike annak a négy leningrádi formációnak, amelynek a zenéje még az Egyesült Államokba is eljutott, egy Red Wave (Vörös hullám) című válogatáslemez kiadásával. Olyan slágerek kötődnek az Akvarium zenekar nevéhez, mint például a város (Город Золотой). Az azóta is aktív Borisz egyik nagy hatást keltő közelmúltbéli, Face to Face című dalában Dave Stewart (Eurythmics), Stevie Nicks (Fleetwood Mac) és az ukrán Serhiy Babkin közreműködésével hívja fel a figyelmet Zelenszkij ukrán elnök kezdeményezésére, a UNITED24-re:
  
  
  
  Grebenscsikov amúgy valójában a szó legnemesebb értelmében vett alkotóművész, vagyis alkotásai nem csak zene, hanem többek között költemények formájában jönnek létre. Munkássága az egész világ zeneiségét gazdagítja, és maga is jó kapcsolatban állt olyan világsztárokkal, mint például David Bowie. Emellett a korszak zenei életének igazán nagy hatású alakja, aki többek között Viktor Coj pályafutását is segítette; később Coj Kino nevű zenekara írta meg a Peremen (Változásokat) című dalt, ami a közelmúlt belarusz ellenállási mozgalmainak egyfajta himnuszává vált.
  A Boriszt középpontba állító BG+ formáció első koncertjére 2022. március 2-án került sor a londoni Troubadour klubban, ahol az ’50-es években az angol folk született, majd a ’60-as évek elején olyan előadók léptek fel, mint Bob Dylan, vagy az akkor még nem ismert Paul Simon, később pedig Jimi Hendrix.
  Májusban pedig elindult a BG+ világkörüli turnéja, melynek keretein belül, január 23-án a budapesti Akvárium Klubba is ellátogatnak, ahol az ülőhelyekkel berendezett Nagyhallban játszanak. Minden egyes fellépés egy újabb felszólalás a békéért, a meet&greet résztvevői pedig jótékony célokat is támogatnak, ugyanis a profit e jegyek után Ukrajnába szánt orvosi felszerelésre lesz fordítva. A koncerten meglepetésekre is kell számítani, ugyanis a már ismert BG dalok mellett új szerzemények is felcsendülnek majd. Itt nézhetünk meg egy rövid ízelítőt
  
  A felállás koncertről koncertre változik, de mag a változatlan:
  Alexander Titov – basszusgitár
  Konstantin Tumanov – billentyű
  Brian Finnegan – fuvola
  Egyes koncerteken csatlakozik hozzájuk Liam Bradley és Gleb Grebenshchikov ütőhangszeres, valamint Andrey Surotdinov hegedűs
  
  2023. január 23., hétfő 19 óra
  Budapest, Akvárium Klub
  BG+ (Borisz Grebenscsikov) koncert
  
  Belépő: ülőjegyek 20.100-46.200 Ft
  Jegyek kaphatók az előadó weboldalán, a https://bgplus.live/budapest/hall/ címen.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kanada káosz    clairvo    joana amendoeira    joystix    lake of mind    rockmaraton    thomas balmes    mátyás attila    lara stone    brad pitt    red hot chili peppers    kanada káosz    tank    szalay péter    noah & the whale    gogol bordello    jamie chung    égi kávéház    cro-mags    harms way    lovreck    coheed and cambria    gyémánt bálint    in this moment    premonition 13  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!