hosting: Hunet


  cikkekfotók        
film [film]  2023. január 16. hétfő   06:35
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Az Elefántember jubileumi változata január végétől a mozikban!


  A Pannónia Entertainment gondozásában, hazánkban is elcsíphető lesz David Lynch klasszikusának 40 éves, felújított kiadása.
  
  A kétórás brit-amerikai koprodukciót eredetileg 1980-ban mutatták be, digitális felújítására pedig az alkotás 40. évfordulóján került sor, melynek akkori mozis forgalmazását erősen lekorlátozta az épp csúcsán dübörgő világjárvány. A fekete-fehér film restaurálása teljes körű volt, így a mai minőségekhez szokott szemeknek is fogyaszthatóvá vált.
  
  Az igaz történetet elmesélő dráma a 19. században játszódik. Az Elefántember néven elhíresült John Merrick életét dolgozza föl, akinek teste és arca hátborzongató elváltozásokba kezdett kisgyermekkori betegségének köszönhetően. Története egyben megindító és szomorú, a szövődmények következtében csupán 27 évet élt, mindenki egy különc szörnyként tekintett rá, saját családja pedig kitagadta. Elzárt életét egy vándorcirkusz változtatta meg, ahol főműsorszámként léphetett föl a korszakra jellemző freakshow hullám részeként, és noha pénzért, megbecsülést itt se szerzett. Valódi kedvességet csak egy fiatal londoni sebész, Dr. Fredrick Treves mutatott John irányába, aki igyekezett elfogadtatni a társadalommal a sokak szemében torszülött srácot. Merrick csak a dokinak köszönhette emberszámba vételét, általa tudta meg, milyen a szeretet, így minden csalódása és bántalmazása ellenére az érzékeny lelke mögé egy okos fiú lett belőle, aki szellemileg se volt alulmaradott kortársaihoz képest. Ám a viktoriánus Londonban ez nem volt elég a külseje miatti szemellenzős elutasítás ellen.
  
  
  
  A 16-os korhatárral besorolt mozit a 4 Oscarra-jelölt, többek közt a Twin Peaks-ről, a Veszett világról, a Mulholland Drive-ról, vagy a Kék bársonyról ismert David Lynch rendezte, címszereplőként a 2. (egyben utolsó) Oscar nominációját begyűjtő néhai John Hurt brillírozik nagyszerűen, míg az orvos megformálójaként a kétszeres Oscar-díjas Sir Anthony Hopkins látható. Külön érdekesség, hogy tiniként feltűnik Dexter Fletcher is, aki színészként több Guy Ritchie és Matthew Vaughn filmből (A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső; Csillagpor, Ha/ver) lehet ismerős, azóta pedig rendezőként ő jegyzi az Eddie, a sast és a Rocketmant, sőt a Bohém rapszódia utóforgatásain is ő dirigált.
  
  Az Elefántembert az Akadémia 8 kategóriában találta érdemesnek a legjobbak közé sorolni, így abban az évben a Dühöngő bikával megosztva a legtöbb Oscar-esélyt tudhatta magáénak, ám Scorsese boxfilmjével ellentétben ezek közül egyet se tudott aranyszoborrá váltani, Hurt pont Robert De Niro miatt maradt le férfi főszereplőként. A megjelenés idején komoly balhé lett abból, hogy nem jutalmazhatták a maszkmunkát. Sőt, elutasították a versenyen kívüli Oscar-díj odaítélését is (holott korábban kétszer már megtették addig, pl. a Majmok bolygója esetében), ám ennek hatására a következő évtől bevezették a dedikált kategóriát, szóval ahogy a Csibefutam tekinthető egy amolyan 0. animációs nyertesnek, úgy az Elefántember is a 0. smink/maszk/haj győztesnek, hisz ez teremtette meg az idevágó szobrot. „Hazaibb” pályán a BAFTÁ-nál viszont nem távozott üres kézzel: a legjobb film lett és Hurtöt is díjazták.
  
  Az alkotás január 26-tól, limitált ideig lesz látható a kiválasztott hazai mozikban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. november 11.
Beasto Blanco: izgalmas vendégekkel és új lemezzel érkezik Budapestre Alice Cooper lánya
2025. november 13.
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2025. november 14.
Életművet ünnepel Németh Gábor
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ez a magyar nézők 10 kedvenc horrorfilmje a 2020-as évekből
A Csendes barát operatőre, Pálos Gergely díjat nyert a 61. Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon
Díjnyertes kortárs olasz filmekkel közeleg a 23. Olasz Filmfesztivál
Jackie Chan újra akcióban – „Panda projekt” országos tévépremier a FilmBoxon!
Csütörtökön kezdődik 9. Szlovén Filmnapok a budapesti Toldi moziban
Családi dinamikák a fókuszban a 14. Szemrevaló Filmfesztiválon – teljes a program
Exhibition sorozat: Frida Kahlo
Egy hónap múlva Szemrevaló Filmfesztivál – több Oscar-nevezett alkotás a kínálatban
 kiemelt 
Quimby – A terepasztal lovagjai – 35 év szélmalomharc
  
2026

Tom Smith - Egy meghitt este az Editors frontemberével
Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben
Love Hurts: az 50 éves dalt ünnepelni jön Budapestre a Nazareth
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 joey jordison    the moon and the nightspirit    cold snap    omnivium    gloryful    inception    scary face    godot    prometheus    redheart    sicitur adastra    gravefruit    yonderboi    tankcsapda    teurgia    running wild    omnium gatherum    jeff scott soto    aws    diane kruger    velvet underground    frankenstein    charlie benante    escape the fate    novembers doom  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!