hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2022. december 12. hétfő   08:19
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Európa Kiadó - Könnyedén vett apokalipszis
2023. március 22. szerda Müpa Fesztivál Színház

  A ´80-as évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros-énekes-igazgató köré épülő Európa Kiadó a magyar alternatív könnyűzene úttörő, mára legendássá vált formációja.
  
  A zenekar eddigi bő negyven éve alatt számos emblematikus felállásban működött, jelenleg Menyhárt Jenő mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és Gyenge Lajos alkotják az ötöst. Így rögzítik új anyagukat, melyen többek közt az este címét adó Könnyedén vett apokalipszis is szerepel. A koncerten viszont vendégként az együttes alapító tagja, Kiss Llászló is színpadra lép majd.
  
  
  
  A hazai újhullámos underground egyik rövidéletű kulcszenekarából, az URH-ból 1981-ben létrejött Európa Kiadó mindig is Menyhárt Jenő gitáros-énekes-igazgató köré épült, és lett a nyolcvanas, majd a kilencvenes évek első felének egyik meghatározó formációja, legendás demófelvételekkel, stúdiólemezekkel, koncert- és filmzene-kazettákkal. No és persze a mindig vibráló élő fellépésekkel. A később kisebb-nagyobb szünetekkel működő együttes a 2010-es évektől ismét teljes aktivitással koncertezik, és ad ki új lemezeket, jelenleg is készül egy albumuk. A több mint négy évtized alatt mindig szakaszokban működő és folyamatosan megújuló Kiadó saját mítoszának felélése helyett új, érvényes megszólalásokat keres, ebben az ezen a koncerten vendégként közreműködő, nemrégiben szólólemezzel is bemutatkozó, alapító basszusgitáros (2013-ig EK-tag), Kiss Llászló lesz társuk.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 immortal    defeated sanity    smashed face    woven hand    wave goodbye    touché amoré    kerekes anna    profane omen    abracadabra    jex thoth    parov stelar    james sullivan    cate blanchett    gyalázat    privilegivm    silent screams    threat signal    infected rain    hihetetlen utazás    fields of the nephilim    lostprophets    gallows    közért noise    star trek 2    rév zenekar  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!