hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2022. december 1. csütörtök   08:39
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Jövőre turnéra indul az újjászületett NOX


  Teltházas Aréna gigakoncerttel tért vissza - hosszú szünet után - a NOX. A nemrég új lemezanyaggal is előrukkolt zenekar immár nem áll le, ígéretük szerint jövőre szerte az országban találkozhatunk a Főnix madárként újjászületett csapattal.
  
  „Óriási várakozás előzte meg a koncertet, nem csak a közönség részéről, hanem saját magunk is hatalmas elvárásokkal indultunk ennek a gigashownak” – mondta Péter Szabó Szilvi, a NOX énekese. „A zenei pályafutásom 20 éves jubileumát is ünnepeltem, emellett azt szerettük volna, hogy a hosszú csend után olyan élményt nyújthassunk, mellyel a NOX újra, minden szempontból meghatározó szereplője legyen a könnyűzenei életnek” – tette hozzá. A szakma visszajelzései szerint is az év egyik legnagyobb hazai durranása volt a november végi koncert.
  “Minden olyan régi dal elhangzott, amit imádtak a rajongóink és fantasztikus érzés volt, hogy az új dalainkat is olyan szeretetteljes rajongással fogadták mint a régi slágereinket” – mondta az énekesnő. A zenekar a koncerten már be is jelentette: jövőre országos turnéra indulnak. “Olyan élménnyel lettünk mindannyian gazdagabbak, melyet a koncertturnénk során szeretnénk újra átélni a rajongóinkkal együtt, országszerte” - beszélt a jövőről Szilvi.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jean-claude van damme    rotten sound    ihsahn    prince    vojnits    macabre    leander kills    palace    the somersault boy    musica moralia    nagyúr    ankh    muzsikás    cock and ball torture    carach angren    sandler    christopher nolan    noomi rapace    o´sullivan    nevergreen    the bourne legacy    fit for an autopsy    niburta    kihajolni veszélyes    more than a thousand  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!