hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2022. november 15. kedd   12:58
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Finntroll, Skalmold - vikingek a Barba Negra Blue Stage-en
2022. november 20., vasárnap 19:00. Barba Negra Blue Stage - Budapest (XI. Neumann János utca 2.)



  November 20-án, a Barba Negra Blue Stage-en játszik a Finntroll, végre élőben is bemutatva 2020-as, régóta várt új lemezét. A koncerten ott lesz az izlandi Skálmöld is, nyitózenekarként pedig a finn Brymirt hallgathatjuk meg.
  
  Végre útjára indulhatott a Finntroll, hogy élőben is bemutathassa Vredesvävd című 2020-as albumát. Ez volt hét év után az első nagylemeze a finneknek, ám az élő koncertekre a járvány miatt várni kellett, a hazai fellépést is többször halasztották. A Sonic Pump Studios-ban rögzített lemezen a megszokott módon közreműködik zeneszerzőként Henri „Trollhorn” Sorvali is, a klipek közül pedig az Animaatiokopla által készített animáció, a Forsen lett a legsikeresebb:
  
  
  
  A 25 éve működő zenekar még jóval a folk metal hullám előtt indult, és a legutóbbi lemezzel is bizonyítják azt, hogy a trendeken felül állás náluk mindig elsőbbséget élvez: a vad és egyben fogós, black metalba hajló riffek nagyobb hangsúlyt kapnak, mint a folkos elemek – az ő esetükben a finn humppa zene.
  Vendégként érkezik a 2009 óta működő Skálmöld, akik eddigi pályafutásuk alatt vitathatatlanul Izland egyik legismertebb metal zenekarává váltak. Már a Baldur című első lemezük is nagy sikert aratott, és 2018-ig kétévente szállították a friss dalokat, 2020-ban pedig koncertfelvétellel jelentkeztek. Magyarországon is számos alkalommal, többek között a Finntroll és az Alestorm vendégeként is játszottak már, így epikus viking metal zenéjüket bizonyára most is nagy lelkesedés fogadja. Az Að vetri koncertfelvételét itt nézhetjük meg:
  
  
  
  A nyitózenekar egy másik kiváló finn csapat, a dallamos death metalt játszó Brymir lesz. 2006 óta működnek, debütáló albumuk 2011-ben jelent meg. Wings Of Fire című 2019-es harmadik albumuk hozta meg nekik a szélesebb körű ismertséget, amivel többek között a Children Of Bodom mellett is turnéztak. Ezúttal a friss idei nagylemezzel, a Voices in the Sky-jal érkeznek, amelyről a címadó videója itt látható:
  
  
  
  A három zenekar koncertjére november 20-án kerül sor a Barba Negra Blue Stage-en, azaz a korábbi, a Lágymányosi híd budai hídfőjénél található fedett helyszínen. Az utolsó jegyek még elérhetők!
  
  Concerto Music bemutatja:
  2022. november 20., vasárnap 19 óra
  Barba Negra Blue Stage (1117 Budapest, Neumann János utca 2.)
  Finntroll, Skálmöld, Brymir koncertek
  
  Belépő: 6500 Ft
  Jegyek kaphatók a rock1.hu és a tixa.hu weboldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Várd a május: Nulladik Változat dübörög a Gödörben!
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 kiemelt 
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
  
Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation

Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lemmy    cruel hand    alex kapranos    nils    jude law    keep of kalessin    å    wintersun    mystery gang    marry me in vegas    alteriah    hardcore    inferia    hardcore superstar    give it a name    attila    northlane    aetherius obscuritas    liberal youth    signs of swarm    halycon way    absu    shyamalan    pixies    midriff  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!