hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2022. október 5. szerda   18:03
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Brainrage Over Europe: Brainstorm + Rage
2022. október 20, Barba Negra



  A találó Brainrage Over Europe nevet kapta az a turné, ami a német power metal két legnagyobb múltú bandáját, a Brainstorm-ot és a Rage-et viszi körbe a kontinensen, ráadásul mindketten teljes programot játszanak. Mind a Brainstorm, mind a Rage komoly magyar rajongótáborral bír, hiszen mindkét csapat rengeteget turnézott hazánkban, a magukkal ragadó nótáik pedig megtalálták az utat a közönség szívéhez. Október 20-án a két csapat a Barba Negra Blue Stage-en lép fel.
  
   A Brainstorm története hosszú időre nyúlik vissza, a Torsten Ihlenfeld (gitár), Milan Loncaric (gitár) és Dieter Bernert (dob) által 1989-ben alapított csapat már az 1990-es évek elején ismertté vált a német underground-ban, de az első nagylemez, a Hungry meglehetősen későn, csak 1997-ben jelent meg. A siker viszont így is elsöprő volt, csakúgy mint az 1998-as Unholy idején. A legnagyobb sikereket azonban a Marcus Jürgens-et váltó Andy B. Franck énekessel érték el, ő lett végül is a Brainstorm jellegzetes hangja. A zenekar legjobb alkotásainak a Metus Mortis és a Soul Temptation albumokat tekintik, de a 2005-ös Liquid Monster és a 2007-es Downburst lemezeket is a legkiválóbbak között kell megemlíteni.
  
  A 2009-es Memorial Roots és a két évre rá érkező On The Spur Of The Moment egyaránt korrekt alkotások, de a rajongók szerint jobb dalcsokrokat is adott már ki a csapat. A 2014-es Firesoul lemezt aztán ismét a jobbak között emlegették, a 2016-os Scary Creatures pedig folytatta a sort a bejáratott Brainstorm stílusjegyek tekintetében. A csapatnak megvan a jellegzetes zenei világa, amiből túlságosan sosem akartak kilépni, így minden azon múlik, mennyire fogós, emlékezetes, énekelhető, fülbemászó dalokat sikerül megírni a következő lemezre.
  A 2018 szeptemberében megjelent Midnight Ghost-on ez olyan jól sikerült, mint már nagyon régen. Ezt a lemezt egyöntetűen az újkori Brainstorm csúcsának tartják a legtöbben. A stílus továbbra is változatlan, de ezúttal valamit még az eddigieknél is jobban eltaláltak Andy B. Franck-ék. Hasonló a helyzet a 2021-ben megérkezett Wall Of Skulls albummal, ahol szintén nem adják lejjebb a színvonalat. Így mára bátran kimondhatjuk, hogy a Brainstorm ismét a régi fényében tündököl.
  
  
  Az utóbbi időkben komoly változásokon ment keresztül a német power metalos Rage zenekar, így mára teljesen új felállással érkeznek. Kulcsmomentum volt, hogy a csapat egyik zenei agyának tartott Victor Smolski gitáros 2015-ben elhagyta a zenekart és megalapította saját bandáját, az Almanac-ot. Vele egyidőben távozott André Hilgers dobos is. Az egyedül maradt zenekarvezető, ´Peavy´ Wagner nem esett pánikba, hanem újjáalakította a csapatot, ami egyfajta új kezdet is a Rage-nek.
  
  Ekkor érkezett a venezuelai származású Marcos Rodriguez, aki pont egy Rage tribute bandából került a zenekarba, a görög gyökerekkel bíró Vassilios Maniatopoulos pedig már Németországban született és eddig a Tri State Corner zenekarban énekelt, akik a Rage-dzsel is turnéztak már, többek között éppen Magyarországon, az A38 hajón is felléptek. Ő itt a dobos posztot töltötte be.
  
  Azonban ez a tagság nem maradt tartós, mára csak Vassilios Maniatopoulos maradt Peavy mellett. 2020-ban sikerült ismét megszilárdítani a felállást Stefan ´Stürmer´ Weber és Jean Bormann gitárosokkal, vagyis immár 2 gitárosra bővült a létszám a Rage-ben. Ez az új felállás fog debütálni Magyarországon.
  A Rage tekinthető az egyik legtermékenyebb németországi heavy metal csapatnak, hiszen több mint 20 nagylemez fűződik a nevükhöz, nem beszélve a legkorábbi időszakról, amikor még Avenger néven futottak. A mérhetetlen mennyiségű sorlemez sikerében számos zenész vette ki a részét, hiszen a Rage felállása szinte sosem volt állandó.
  A kezdeti klasszikus heavy metalos megközelítés után, egyfajta megújulást hozott a 2006-os Speak Of The Dead lemez, ugyanis ekkor már a klasszikus zenei gyökerekkel rendelkező Victor Smolski ötletei nyomták rá a bélyeget a dalírásai folyamatra. A monumentális, nagyzenekari témák sohasem látott mennyisége egy teljesen új arcát mutatta meg a Rage-nek.
  Smolski távozásával a monumentális megközelítés ismét direktebbre, lényegre törőbbre váltott, ezeket példázzák az azóta megjelent lemezek. A nyersebb, harapósabb, olykor kifejezetten thrash-esebb hangzású anyagok bizonyítják, hogy a lendület továbbra sem fogyott ki a zenekarból.
  
  
  A Rage számtalan alkalommal fellépett nálunk és ´Peavy´ Wagner vidám közvetlensége, a mindenkori zenésztársak precíz zenei felkészültsége, a remekül megírt nótákban, slágerekben bővelkedő életmű és a koncertek óriási hangulata a mostani fellépésüket is kihagyhatatlan eseménnyé nyilvánítják. A Brainstorm és a Rage a német power metal legszínvonalasabb produkcióit mutatják fel és ezek a csapatok arról is híresek, hogy a konferálásokban is rendkívül jól tudják szórakoztatni a közönséget. A dallamos metal híveinek fontos esemény lesz tehát az október 20-i Brainrage Over Europe turné.
  
  A H-Music Hungary bemutatja: Branrage Over Europe Tour 2022
  2022, október 20., csütörtök
  Budapest, Barba Negra
  Fellépők: Brainstorm, Rage
  Facebook esemény



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. október 5.
Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
2023. október 12.
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
2023. október 18.
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 kiemelt 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
  
Hamish Hawk, a skót bariton énekes-dalszerző, hamarosan Magyarországra látogat

Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 beszámolót erről    troldhaugen    faith no more    destinity    conjurer    billy talent    noa rock    superego    phillip noyce    gallows    leprous    billy bob thornton    cherry bomb    evergrey    oliva    u2    u.d.o    wendigo    michael douglas    iron maidens    marian cosma    glen berger    ladánybene 27     született feleségek    a végső állomás  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!