hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2022. augusztus 14. vasárnap   13:19
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Enter Shikari új utakon?


  Enter Shikari és Rou Reynolds- WARGASM-mel a kollaborált egyenlőre csak egy dal erejéig.
  Az Enter Shikari újra lesújtott nem csak, a rájuk jellemző energiával, hanem még ennél is meglepőbb, ütősebb anyagot tettek le az asztalra. A 2020-as Nothing Is True & Everything Is Possible című zseniális albumuk óta, de még a szcéna egyik legmenőbb fiatal zenekarával, a WARGASM-mel is együttműködtek.
  
  
  
  Rou Reynolds így nyilatkozott a közös munkáról:” Már akkor is úgy gondoltam, hogy jó zenekar és kellene velük dolgozni - Samet amúgy is ismertük a Dead!-ből, játszottunk velük néhány koncert erejéig, Milkie-vel is találkoztunk egyszer-kétszer, és nagyon jó embereknek tűntek, akik érdekes, izgalmas zenét csinálnak. Elkészítettem az első demót és rögtön rájuk gondoltam. Megmutattam nekik a számot, és ezután elég gyorsan összeállt. Sam egy rakás ötletet küldött át. Ekkor még nem volt meg a The void stares back nyitó sor, ez volt az egyik ének, amit átküldött, én pedig belementem és megeffekteztem. Hozzátette: Mivel amúgy is olyan sokszínű a zenénk, amit csinálunk, nem éreztem, hogy szükségem lenne rá mással tartósan együtt dolgoznunk. Ha ezt azzal párosítjuk, hogy régebben megrémített a másokkal való közös dalszerzés, de az elmúlt néhány évben az a sok popzene, amivel kísérleteztem, és a Shikarin kívüli dolgok, amikkel foglalkoztam, egy kicsit megerősítette az önbizalmamat, és most már képesebbnek érzem magam arra, hogy közeledjek az emberekhez.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 superego    born to lose    evergrey    zinfield    bootsie    tesstimony    riki    fishing on orfű    we butter the bread with butter    mantra    subways    biorobot    koncert    30 perc vagy annyi se    kylesa    gifts from enola    dillinger escape plan    incantation    S X    warrel dane    arany    tri state corner    wintersun    intronaut    over the rainbow  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!