Idén, 2022-ben végre megrendezésre került a 25. Fezen fesztivál Székesfehérváron. Magazinunk természetesen kapva-kapott az alkalmon, hogy ismét felderítse a terepet a sokak szívének oly kedves rendezvényen. Vajon melyik zenekar pólóját viselték a legtöbben? Melyik banda koncertjét tűzdelték tele a technikai malőrök? És vajon ki a csuda lép színpadra töviskoronában? Ha érdekelnek ezekre az érdekfeszítő kérdésekre a válaszok, bátran olvass tovább!
Szerda Mivel sajnos ezévben a szokásos kempingterület helyett egy másik, fesztiválterülettől távolabb eső, kisebb kempinget rendeltek a fesztiválhoz (ahová való igaz, hogy közlekedett külön busz), mire észbe kaptam már régen elfogytak a kempingbérletek, ezért napi ingázásra kényszerültem pár lassabb sorstárssal. Ez a kellemetlen tény egy keveset elvett a fesztiválélményből ugyan, de nem volt elég ahhoz, hogy kedvemet szegje. Első nap a koncertek kezdete előtt értem le a fesztiválterületre, és szerencsére a sajtós/VIP bódénál nem állt sor sem, így a várakozást megúsztam. Elsőként körbejártam a területet, hátha változott valamit 2019 óta. Szerintem akkor még nem 600 forintba került a legolcsóbb sültkrumpli.
Meglepően sokszínű társaság látogatott el a Fezenre idén is, bár olyan is akadt, aki pont velem szeretett volna közös képet csinálni, mert tetszett neki a ruhám. Pont ez a jó a Fezenben, hogy mivel sokféle zenei stílus megfordul itt, ezért az emberek is abszolút különbözőek. A fesztivál lényegében két nagyszínpadból, egy fedett sátorból és a fezen klubból állt. Mind a négy helyszínen megfordultam. Az első koncert, ahová benéztem az Dzsúdló volt. Meglepően nagy tömeg gyűlt össze, hogy hallhassák ezt a feltörekvő srácot. Nagyrészt hip-hop és rap műfajban alkot, a színpadi dekorációja leginkább pedig egy Hupikék Törpikék epizódra emlékeztetett. Előadta a Spanom és a Lej című számait, és úgy tűnt, nagy sikert aratott a közönségnél.
Viszont, révén a zene, amit csinál nem feltétlenül illik bele az én ízlésembe, ezért hamar a másik színpad előtt álltunk már, ahol kezdett a The Iron Maidens, egy nőtagokból álló, amerikai Iron Maiden cover zenekar. Lehet a hangosítás hibája, lehet túl korán volt még, lehet mindenki Dzsúdlót hallgatta, de valahogy nem igazán akartak arrafelé szállingózni az emberek. Bevallom, mi sem hallgattuk a lányokat sokáig, csakhamar ismét felkerekedtünk. A fedett sátorban kötöttünk ki, amit Kosztolányi alteregójáról elnevezett alternatív zenekar, az Esti Kornél vett birtokba. Meg is telt a sátor, a srácok jó hangulatot csináltak.
Ennek ellenére sajnos a harmadik szám után magukra kellett őket is hagynunk, ugyanis ekkor állt színpadra (kis csúszással ugyan) az Omega Diatribe nevű magyar groove metal zenekar a Fezen klubban. A srácokkal egyébként idén már több fesztiválon is lehetett találkozni. Hangzásviláguk sokak számára elsőre durva lehet, de én kedvelem őket. Sajnos csak rövid koncertet adtak, sőt, a koncertek közötti átfedés miatt el kellett iszkolnunk az utolsó dalról (sose csináljatok ilyet, tényleg ne) hogy elcsípjük a Leander Kills elejét. Ha az ember szedi a bakancsait, akkor körülbelül öt perc alatt lehet átérni a klubtól a nagyszínpadig. Sokan viseltek Leanderes pólót, és a banda hozta is a tőlük megszokott koncertminőséget. Volt éneklés, pogó, sőt valami elvetemült bizonyára egyszerre csinálta a kettőt.
A műsor alatt még a szintetizátor is előkerült, és megszólalt a Kicsiny Falum illetve a Hull Az Elsárgult Levél című dal is. Ezenkívül az alapdarab, közönségtornásztató Boldogságvirág (az elején szokás letérdelni), az Én Vagyok A Veszély, a Csak Te, a Tankcsapda feldolgozás Lopott Könyvek, zárónak pedig a zúzós Valami Folyjon. Különlegességként felcsendült az István a Király rockoperából ismert Szállj Fel, Szabad Madár is.
Leander koncerteken általában jó a közönség, és ez a Fezenen sem volt másképp. A koncert végigéneklése után kissé megszomjaztunk, ezért (valami misztikus oknál fogva, mivel tele volt italosbódékkal a fesztivál) visszaindultunk a Fezen klubba.
Odabent éppen a Mudfield zenélt, így abba is belehallgattunk. A magyar, dallamos rockot játszó együttes egyre nagyobb népszerűségre tesz szert. Miután tíz percig ácsorogtam a pult körül, és már az összes arrafelé legyeskedő korosabb rockert elszomorítottam azzal, hogy nem kívánok ismerkedni, kezeim közé kaparinthattam az energiaitalomat, ami végett ismét 600 forinttal lett könnyebb a pénztárcám. Erről jut eszembe megemlíteni, a Fezen azon ritka fesztiválok egyike, ahol még elfogadnak készpénzt. Ugyanitt mindenkit figyelmeztetnék, hogy fesztiválárakra készüljön odabent. Vagy keresse meg a legközelebbi éjjel-nappalit.
Koffeinlökettől vezérelve visszatrappoltunk a Meshuggahra. Az 1987-ben alakult svéd extrém metálbanda igencsak nagy húzóerővel bíró névvé nőtte ki magát, ezért kíváncsian vártuk a koncert kezdetét. Viszont legnagyobb sajnálatunkra rá kellett jönnünk, hogy ez a műfaj nem nekünk való, ugyanis a koncert felénél már úgy éreztük, mintha ugyanazt a lemezt játszanák le újra és újra minden egyes dalnál. Emiatt (is) szégyenszemre ledobtuk magunkat egy sörpadra a Meshuggah alatt, és onnan hallgatóztunk.
A nap zárásaként ellátogattunk Krúbi koncertjére, gondoltam megnézem én magamnak ezt a polgárpukkasztó stílust felvett tagot. Még mielőtt belevágott volna a műsorba kezdett gyanús lenni, hogy kilógok a tömegből. Egyrészről biztosra vettem volna, hogy öt méteres körzetben én voltam a legidősebb, illetve mindenki a telefonját nyomkodta a koncert kezdete után is. Viszont amikor megütötte a fülem az első (majd utána sorra a többi) tinilányos visítás, tudtam, hogy menekülőre kell fognom. Olyan volt, mintha fojtogatna a tömeg. Gyorsan kiiszkoltam a sátorból, és úgy döntöttem, jóból is megárt a sok, és inkább hazafelé vettem az irányt.
Csütörtök A fesztivál másnapját számomra a Paddy and the Rats magyar ‘kalózmetált’ játszó együttes nyitotta. Ide igazán beillettek az előző Fezenen szerzett rumos piros kalózkalapok. Kár, hogy nekem nincs. Paddyék remekül keverik a szimfonikus elemeket a metállal, és rendkívül egyedi hangzással bírnak, hatalmas bulik szoktak lenni a koncertjeik, van bennük valami megmagyarázhatatlan vidámság. A Drunken Sailor feldolgozásukra mindig megőrül a közönség.
Utánuk következett a manapság már inkább a botrányáról ismert Azahriah. Ha nem hallottam azt legalább hússzor, hogy Nem Azahriah a hibás!, akkor egyszer sem. Kicsit már túl van tolva ez a sztori. Utána egy rövid kaja beszerző kitérő után Mercyful Fate koncert következett. A színpad egy nagy piros lepellel volt takarva, hogy kezdésig semmit se lássunk a díszletből, és így nem is maradt el a hatás. Egy magas, márványszerű lépcsősor tetején pirosan világító Baphomet, fölötte fehéren világító fordított kereszt. A vokalista King Diamond először maszkban lépett... hát, lépcsőre, fején töviskoronában és piros köpönyeget viselve. Később a maszk lekerült, felfedve fehérre festett arcát. Igazából ellopta a showt, védjegyévé vált magas sikolyait is hallhattuk.
Mercyful után a Lazarvs volt a végső állomás. Ez a három magyar srác is olyan, akikre érdemes odafigyelni. Aznap is megtöltötték a Fezen klubot különleges sludge metál hangzásuk vonzotta az embereket. A koncert után kicsit még bolyongtunk a fesztiválterületen, de mivel sehol nem szólt kedvünkre való zene (tehát nem volt rockdiszkó) ezért a távozás mellett döntöttünk, persze csak miután körbe táncoltuk (meglehetősen bénácska módon) a diszkó sátrat.
Péntek A pénteki és szombati napokon a legnagyobb a nyüzsgés, mert a dolgozó emberek szabadnap kivétele nélkül élvezhetik a fesztivált. Ezen a napon úgy döntöttem, hogy első sorból szeretném végighallgatni az Epica zenekar koncertjét. Éppen ezért már háromkor a fesztivál területén róttam a köröket. Megleptem magam egy Fezen 25-ös pólóval, melyet a merchsátorban lehetett kapni a két nagyszínpad között, a fellépők saját pólóival együtt. Utána kipróbáltam az úgynevezett buborékgofrit, amit az egyik apró bódéban lehetett vásárolni. A banánosat mindenkinek bátran ajánlom, bár azt kevésbé, hogy Kalapács koncert alatt majszolja el.
A Kalapács utólagos átszervezés végett került a lineupba, és 16:30-kor indította a színpadot. Szerencsére már itt elértem a kordont, így első sorból hallgattam a műsort. A dalok egy része még a pokolgép-korszakból származott, és ezek nagyobb sikert is arattak a közönségnél. Utánuk az idén 50 éves Lord zenekar következett. A Hargitától azóta is daltapadásom van. A magyar rock oszlopos tagjai megalapozták a hangulatot a napnyugtakor színpadra lépő Ossiannak.
Paksi Endre csapata sok régi kedvencet megszólaltatott, és előadták az új slágert, a Békesség Sugárutat is. Aki nem tudná, a dal refrénje egy South Park referencia köré épül. A sok Ossian pólós rocker hangosan énekelte a dalokat, az összes korosztály képviseltette magát ezen a koncerten. Végül érkezett a szimfonikus metál oszlopos holland tagja, az Epica. A koncertjüket sajnos telepöttyözték a technikai bakik. Sokszor elszállt a hangosítás, és a harmadik számot Simone újra is indíttatta előröl. A fény és Simone fehér ruhája és a szoprán hangja egészen egy földre szállt angyal hatását keltette bennem. Az első sor lehetővé tette nekem, hogy interaktáljak a zenekar tagjaival. Mark Jansen észre is vett, és együtt ugráltunk, és végig felém mosolygott. A koncert végén kaptam pengetőt és setlistet is, szakszerűen egy vizespalackra celluxozva. Ezek miatt az ereklyék miatt (is) megérte nyolc órát ácsorogni, az bizonyos.
Szombat Az utolsó és egyben a legnépszerűbb nap. A Nightwish pólók elözönlötték a Fezent. Aznap is a tegnapi taktikámat alkalmaztam, és már a Down for Whatever alatt igyekeztem beférkőzni az első sorba, de az előző naphoz képest sokkal hamarabb betelt. Szerencsémre mégis sikerült bepréselni magam a kordonhoz. A DFW-t pedig meglepően nagy érdeklődés övezte, már a nap első koncertje is tömeget vonzott. Ők is egy olyan zenekar, akikre érdemes vetni egy pillantást. Az erős kezdés után következett a gyakran egymás után játszó páros, a Depresszió és a Road. Mindkét bandának összeszokott és kitartó rajongótábora van, és most is két erős koncertet élvezhettek. Éneklés, pogó, tombolás. Avagy, hogy Halász Ferit idézzem, “kulturált táncolás”. Road alatt a konfetti mellett sörjegyeket is lőttek a tömegbe. Mondanom sem kell, a következő negyven perc ezeknek a hajkurászásával telt.
Az est fénypontja mégiscsak a Nightwish volt. Régi és új dalok egyaránt szerepeltek a setlistben, az érzet olyan volt mintha egy fantasyfilmben szerepeltünk volna. Hallhattuk a Noise-t, a Planet Hell-t és a Nemo-t is. Floor szó szerint kitöltötte a színpadot, néha még táncolt is. Ezen a napon is szerencsés helyet választottam magamnak, ugyanis Emppu elé sikerült állnom. Szorgos (ám nem jó) éneklésem ő is egy pengetővel jutalmazta, de a koncert végén legalább egy tucatot eldobott, hogy sok ember vihessen haza valami emléket. Az egyik a kobakomon landolt, úgyhogy elmondhatom, hogy fejbe dobott a Nightwish gitárosa egy pengetővel. A pirotechnikájuktól pedig azóta is füstöl a szemöldököm.
Összességében mindenkinek tudom javasolni a Fezen fesztivál meglátogatását. A sokféle zene, emberek és élmények miatt megéri. Remélem a kemping-szituációt jövőre megoldják, hogy elkerüljük az ingázást. A buborékgofrit pedig feltétlen próbáljátok ki!
19:12
