beszámoló [koncert] 2022. július 14. csütörtök 08:05
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloAlestorm, Visions Of Atlantis, Rumproof 2022. július 3, Barba Negra
Az eredetileg Skóciából származó Alestorm az a zenekar, aminek nagyon jól meg lehetett figyelni a tudatos építkezését. Az eredetileg Battleheart néven indult csapat a Captain Morgan´s Revenge és a Black Sails At Midnight albumokkal rakta le az alapokat, hogy mit jelent egy jó kis yarrr-yarrr-os kalóz-metal. A feeling nagyon átjött ezekből a dalokból, Chris Bowes énekes antihangja is tökéletesen illett rumon edződött tengeri medvék történeteinek elmeséléséhez. Az ugrásszerű fejlődés a 2014-es Sunset On The Golden Age albummal érkezett el, itt sikerült annyira fülberagadós, remekül megírt, elejétől végéig magával ragadó dalcsokrot összehozni, amely kétségtelenül a kalóz-metal királyaivá tette a csapatot: ami a ´80-as években a Running Wild volt, az lett modern korunkra az Alestorm.
Számunkra különösen fontos fejlemény, hogy 2015-ben Dani Evans gitárost az a Bodor Máté váltotta, akit ismerhettünk a Leander Kills-ből vagy a Wisdom-ból. Ez nyilván egy óriási dolog, hogy egy magyar srác bekerül a maga műfajában világhírűnek bátran nevezhető zenekarba. Sőt, ezzel igen erős magyar kötődései is kialakultak az Alestorm-nak, hiszen a csapat több tagja is lakott az országunkban, magyar lett a menedzserük és lenyűgözte őket az itteni rajongók szeretete. Mindez ott csúcsosodott ki, hogy legfrissebb Seventh Rum Of A Seventh Rum (zseniális cím! *kacsint*) albumukon egyenesen két számot is nekünk szenteltek: a Magyarország címűt magyarul énekli Chris, egészen jó kiejtéssel, a Neoton Famíliától a Nyár Van pedig csak a magyar speciális kiadáson jelent meg, de hát na... Azért ez mekkora poén már!?
Úgy érzem, ez az a pont, amivel a magyar rajongók szemében a csúcson van a zenekar, így pontosan lehetett tudni, hogy ez a mostani koncert legendás lesz, egyszerűen kihagyhatatlan. Két csapat is felvezette a kalóz-metal mestereit, itthonról a Rumproof, akik ugyanebben a műfajban utaznak és egyre ismertebbek, valamint a Visions Of Atlantis, akik a maguk szimfonikus power metaljával kicsit kakukktojásnak tűntek, de a nemrég megjelent Pirates című albumukkal ők is jogot formáltak, hogy itt lehessenek.
Szerintem mondanom sem kell, hogy óriási lelkesedéssel készült mindenki erre a mai eseményre, a létszámra nem lehetett panasz. Annál inkább a söröspultok lassúságára, mert bár mindegyik üzemelt, mégisis olyan hosszas sorok kígyóztak a napsütésben, hogy rengeteg idő elment a sorbanállásokkal. A Rumproof már elég tetszetős létszám előtt kezdhetett, Horváth Mátéék pedig nem voltak megilletődöttek, munkásságuk legjavát játszották el az igen lelkes nézőknek. Sokan énekelték a szövegeket, szóval ez is mutatja, hogy a Rumproof-ra van igény idehaza. Máté kiváló frontember a szórakoztató kommentárjaival, valamint azonnal kapott minden bekiabált baromságra és azt is a közönség lelkesítésére használta fel. Jól kihasználták a színpad elé épített kifutót, szóval az ének-gitár-basszus-dob-hegedű-szinti felállásban nyomuló csapat emlékezetes bulit adott. Élvezték ők is, hogy végre koncertezhetnek, reméljük most már erre sűrűbb alkalmuk lesz.
Legyünk őszinték: ha a Visions Of Atlantis-nak nem kalózos tematikával jelent volna meg nemrég a friss albuma, egyetlen embernek se jutottak volna eszébe előzenekarként a mai estére. Kicsit kilógott így is a sorból a női énekes, szimfonikus metaljuk a sok sörvedelő martalóc szikárabb zenéjétől, de mivel élvezetes koncertet adtak, mégis jó volt, hogy eljöttek. A csinos Clémentine Delauney énekesnő komplett kalóz gúnyában és kalapban lépett a színre, a férfi éneket képviselő Michele Guaitoli és a többiek szintén talpig kalózba öltöztek. Ahogy az öltözékekkel és a háttérvászonnal nyilvánvaló volt, a friss albumát promotálja a csapat, vagyis a műsor gerince a Pirates albumról hangzott el (Pirates Will Return, Clocks, Master The Hurricane, Melancholy Angel, Legion Of The Seas). Ezeken kívül két szám hangzott el az eggyel korábbi, 2019-es Wanderers-ről (rögtön másodikként A Life Of Our Own és utána a Heroes Of The Dawn), a 2018-as The Deep & The Dark-ról pedig a The Silent Mutiny hangzott el. A korábbi korongokról nem játszottak semmit.
A csapatnál megvolt hosszú évek színpadi rutinja, különösen Clémentine és Michele jártak ki sokat a kifutóra, többször duetteztek látványosan, egymással szemben énekelve. A többiek jókedvűen adagolták a zenét és a közönség is hasonló lelkesedéssel követte a koncertet. A zenéjük kicsit kiműveltebb, nagyívűbb volt a többiekénél, kicsit jobban rámennek a történetmesélésre. De jó is volt ez így, hogy elutazhattunk erre a kalandra a Visions Of Atlantis-szal, csak kár hogy a koncertjük idején még bőven verőfény volt, így a hőségben a hangultat nem tudott teljes mértékben érvényesülni. Clémentine és a srácok viszont megtettek minden tőlük telhetőt, így örülhettünk, hogy láttuk őket.
Pontosan lehetett tudni, hogy ez a mai különleges, mi több, legendás lesz a magyarországi Alestorm koncertek között. Jártak már itt Mátéval, ami miatt persze mindig volt egy speciális hangulata a bulinak, de hogy most még az új lemezen is külön tiszteletüket tették Magyarország mellett, abból lehetett tudni, hogy a közönség lelkesedése még a megszokottnál is magasabb fokú lesz.
Az Alestorm-tól a kezdetekben mindig azt hiányoltam, hogy bár jelenkorunk egyik legfontosabb kalóz metal brigádjává nőtték ki magukat, a külsőségekben is jobban rámehetnének a kalóz imázsra (lásd: Visions Of Atlantis), az sokat dobna a hangulaton. De a csapatnál valahol a 2017-es No Grave But The Sea környékén végleg elgurult a gyógyszer: valószínűleg úgy gondolták (minden bizonnyal jogosan), hogy a szigorúan vett kalózkodással már nem lehet tovább nőni és további érdeklődőket szerezni, ezért elkezdték még az eddigieknél is jobban poénra és paródiára venni a figurát, dilinyós videó klipeket gyártani. Vagyis beleállni a totális őrültködésbe. Miért? Mert megtehetik. Azért.
És ez működött, de persze ehhez az is kellett, hogy mindemellett zenét írni se felejtettek el a srácok: jól megírt, azonnal megragadó, éneklős, bulizós nótákból azóta sincs hiány. Szóval ma már nem hiányolom a kalóz imázst tőlük, mert ehhez a humoros, laza megközelítéshez mégis jobban illik, ha Máté valami Kádár korból itt maradt tornagatyában lép a deszkákra, Chris pedig skótszoknyában és rendszerint valamilyen humoros feliratú felsőben nyomul a színpadon.
Az érdeklődés természetesen óriási volt a Barba Negra színpada előtt és ugyan szabadtéri rendezvényként világosban kezdték el a programjukat, a végére azért szépen besötétedett. A korai idők egyértelmű slágerszáma, az akkori rendszeres zárónóta, a Keelhauled került előre mostanra nyitányként és ez a pörgős, bulis szerzemény azonnal megalapozta a hangulatot. Lengtek az öklök, beindult a pogó, a refrént pedig együtt zengte az egész nézősereg. Már az első perctől egyértelművé vált, hogy semmi gond nem lesz ezzel a koncerttel. A cucc megfelelő hangerővel és arányosan szólt, a csapat lelkesen pörgött a deszkákon, a rajongók pedig óriási vigyorral az arcukon vetették bele magukat a bulizásba.
Jöhettek a partinóták, az olyan elmebetegségek, mint a Treasure Chest Party Quest és a Mexico, benne a legendás rímpárral: „The wenches they are plenty, the alcohol is free / The party lasts all through the night and the alcohol is free”. Ne felejtsük el, hogy a Covid helyzet miatt a 2020-ban érkezett Curse Of The Crystal Coconut-nak sem volt igazi bemutatója (és nem mellesleg a 2014-es Sunset On The Golden Age album mellett dalszerzésileg a legerősebb anyaguknak tartom, akármekkora marháskodás is az egész), így nem volt véletlen, hogy a mai napon a friss anyag mellett erről a lemezről is jó néhány tételt hallani lehetett – a közönség nagy örömére.
Jó kis éneklős dal volt a The Sunk´n Norwegian és végre bemutatkozhatott az új Seventh Rum Of A Seventh Rum album is a lemeznyitó Magellan´s Expedition-nel. Bár csak nemrég jelent meg a friss korong, de máris megtalálta az utat a magyar közönség szívéhez, mert sokan zengték a dalokat. A speciális kiadás és mindenféle ínyencség is biztosan segítette az eladásokat, elég csak annyit mondani, hogy az összes megjelentnek kb. a fele „Pirates of the Balaton” pólóban feszített.
Szintén jó kis bulizós dal a Shipwrecked, jól működött élőben. Van ennek egy dubstep-es változata (Drop Goblin remix néven lehet megtalálni), egyszer borzasztó nagyot röhögtem, amikor anno régen a csapat Wigwam-os koncertje után ez volt a levezető nóta, Chris pedig egy lófejjel a fején járt rá idióta táncot. Sajnos ez most elmaradt outro-ként.
Máté szemlátomást nagyon jól beilleszkedett a csapatba, jó volt az összhang, az olyan újabbkori szerzemények, mint a Seventh Rum Of A Seventh Rum vagy az Alestorm, már vele készültek. A csapat nagyon jó válogatást hozott nekünk, gyakorlatilag mindegyik albumukat megidézték és mindenhonnan sikerült a legemlékezetesebb, legbulisabb számokat elővenniük. Még a kakukktojásnak számító Tortuga is jól működött élőben. Ekkor jelent meg először (és nem utoljára) a zenekar körül régóta sertepertélő, nagydarab Captain Yarrface is a deszkákon és közösen nyomták el ezt a hol rapes, hol elektronikával bolondított nótát. A végén persze nagy headbang-elésbe fajult az egész. Csak azt sajnáltam, hogy a számnak a párját, az új albumon szereplő Return To Tortuga-t nem játszottak el ma, benne a szemet szúró Ossian – Acélszív riffel (észrevettem ám, ez nem lehet véletlen, ugye Máté!?)
És ha a közös éneklésből nem lett volna elég, érkezett a Hangover, amely ugyan feldolgozás a 2014-es lemezen, de az egyik legnagyobb partinótája lett a csapatnak, nagyon örültem, hogy előszedték. Szintén dallamokban erős a sokatmondóan dilis című Zombies Ate My Pirate Ship, amely szintén nagy kedvenc, én ezekkel a dalokkal már bőven meg voltak véve. A női énekes részben ismét láthattuk Captain Yarrface-t. Hogy? Hát női ruhában és parókában. Mondtam én, hogy hülyék ezek...!
Úgy látszik, ez volt a nagy együtténeklős blokk, mert a programban ide helyezték el a legkorábbi nótájukat, a kart karba öltve dalolós Nancy The Tavern Wench-et. Tényleg a legtutibb válogatást hozták el mára, egyetlen szavam se lehet, mert gyakorlatilag minden nagy kedvenc sorra került ma. Például a legújabb zseniális partinóta, amit egyszerűen csak P.A.R.T.Y.-nak kereszteltek el, fantasztikusan működött ez is. Nagyon érzi az Alestorm, mivel lehet beindítani a népet, tele vannak fogós dallamokkal, riffekkel a dalok, így bárki pillanatok alatt rá tud kattanni a hangulatra, aki szereti a metal zenének ezt a könnyedebb, bulizósabb oldalát.
Az egész csapatot óriási szeretet vette körül a közönség részéről, de itthon persze Máté kiemelt figyelmet érdemelt. Bármikor előrejött a kifutóra szólózni, nagy ováció volt a jutalma. Most a mikrofon elé is állt egy rövid időre, és bár elmondta, hogy nem a szavak embere, azért kifejezte, mennyire fontos neki a hazai koncert. Mi más következhetett volna, mint a Magyarországnak írt „szerelmes dal”, a Magyarország. Amit természetesen élőben még sosem adott elő a csapat (és itthoni pályán kívül gondolom nem is fog), ezért ez egy igazán különleges ajándék volt a magyar közönségnek. Ugye nem kell mondanom, mekkora hangulat volt, ahogy az összes torok egyszerre üvöltötte, hogy „Bárhova is gurítson minket ez a föld / A mi tengerünk kékje a piros-fehér-zöld”?
Szűnni nem akaró ovációban folytatták egy újabb régi dallal, a Captain Morgan´s Revenge-dzsel, aztán jöhetett egy rövid, ütős szösszenet, a Shit Boat, ami hatalmas pogót váltott ki.
Bár eddig is rengeteg nóta előkerült, az őrült bulinak még mindig nem volt vége. Következett ugyanis a Sunset On The Golden Age album egy újabb rendkívül fogós slágere, a Drink. És ha már ivás, újabb partinóta, a Pirate Metal Drinking Crew. Tényleg azt tudom mondani, hogy minden fontos számukat előadták ma. Pontosan érezték, mik működnek a legjobban élőben, mely nótákban vannak a legfogósabb dallamok, refrének, szóval sejtésem szerint a koncert után megugrott a gyógyszertárak Strepsils eladása...
De még mindig volt ajándék a magyar rajongóknak! Hiszen nem csak a Magyarország dalt szentelték nekünk, hanem a Seventh Rum Of A Seventh Rum különleges, magyar kiadásán ott szerepel a Nyár Van feldolgozása is a Neoton Famíliától (ez is mekkora ötlet már!?) Hát persze, hogy sort kellett rá keríteni. Nem is akárhogy, hanem feldolgozásban eredetileg is közreműködő Köteles Leander is megjelent a deszkákon. A sok rocker persze együtt zengte a veretes sorokat.
Maratoni hosszúságú buli volt, rengeteg pörgős buliszámmal, de még egyetlen egy belefért mára, a szintén kellően elborult Fucked With An Anchor. Ez jelentette a zárást a szerintem kellemesen kimerült közönségnek és zenekarnak egyaránt.
A fentiek alapján szerintem nem kell magyaráznom, hogy valóban évekig emlékezetes, legendás buliként marad meg az emlékkönyvekben az Alestorm Barba Negra Track-es koncertje. Nem csak a két magyar dal miatt, hanem ez az egész koncert ahogy össze volt rakva, a kikezdhetetlen setlist-tel, a rendkívül barátságos zenészekkel. Ezen a koncerten egyszerűen muszáj volt ott lenni. És nyilván minden koncert igazából a közönség, a rajongók felé szóló ajándék (ezt a Covid időszak után különösen értékelhetjük így), nálunk valahol tudat alatt szerintem ez az egész esemény Bodor Máté ünneplése is, hogy egy világhírű, slágergyáros zenekarban ennyire jól megtalálta a helyét.