hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2022. június 3. péntek   22:16
nincsen hozzászólás

szerző: Monyó
Scorpions
2022. május 30. Papp László Budapest Aréna

  2022. május 30-án újból fellépett a legendás német csapat az Arénában. Függetlenül a zenei ízléstől, már önmagában az tiszteletet érdemel, ha valaki évtizedeken át együttműködik a társaival, legyen az házasság, barátság vagy munkakapcsolat. A Scorpoins ötlete 1965-ben pattant ki három hannoveri serdülő fejéből. Klaus Meine (ének), Rudolf Schenker (gitár) és Matthias Jobs (gitár), az alapítás óta tagjai a zenekarnak. Nincs mese, ez 57 év. A csapat jelenleg öt tagból áll. A fentiek mellett Pawel Maciwoda viszi a basszust, és az ex-Motörhead, Mikkey Dee ül a dobok mögött. Ő 2016-ban váltotta James Kottakot.
  
  A Scorpions első albuma - a Lonesome crow – 1972-ben jelent meg. Ebben az évtizedben szinte minden évben jelentkeztek új koronggal, és többször is szerepeltek a Billboard 100-as listáján, így lépdelve a világhír felé. A pálya íve a 90-es évekig meredeken ívelt felfelé, aztán kicsit háttérbe vonultak. A zenekar búcsú turnéra is indult, ennek keretében is jártak Budapesten anno. Pár év kihagyás után, mégis úgy érezték a fiúk, hogy van még mit mondaniuk a közönségnek. A covid miatti kényszerpihenő alatt sem tétlenkedtek, az új albumuk, Rock Beliver címmel 2022. februárjában jött ki. Az azonos című dalhoz klipet is forgattak, amiben több retró koncert felvételük is látható. Természetes, hogy a zenekar építkezik tovább egy ilyen gazdag múltból, amiben szerepel 27 album mellett, több ezer fellépés a históriában, de talán érthető is a visszatekintés, hiszen a zenekar két tagja, köztük Meine is 70 év feletti. Így talán még nagyobbat szól, hogy a 16 vadiúj dalt tartalmazó album népszerűsítésére, több mint fél éves turnét tolnak idén, ami tavasszal az U.S.A.- ból indult, érinti szinte az összes európai országot, majd Kanadában folytatódik, és szintén az U.S.A.-ban zárul október végén.
  
  A koncert ugyan hétfői napon volt, de nem láttam, hogy bárkit eltántorított volna a másnapi korai munkakezdés. Több ezer ember várta a rock csapatot, akik előzenekar nélkül, közel negyedórás csúszással kezdtek bel a 15+2 dalt tartalmazó programba.
  
  Meine elképzelhetetlen a legendás sapkája nélkül, és ebben most sem kellett csalódnunk. Igaz, már nem rohangálja végig a színpadot, de a jellegzetes hangja még mindig összetéveszthetetlen. A banda minden tagja kapott énidőt, rengeteg szólót hallhattunk. Dee közel 10 perces dob koncertet adott, átütő sikerrel.
  
  Az új albumról négy dalt hoztak a fiúk. Köztük a kezdő Gas In The Tank, a Seventh Sun, a Peacemaker és a címadó Rock Beliver is elhangzott.
  
  A Scorpions jó barátságot ápolt az Omegával, többször voltak munkakapcsolatban is. A Gyöngyhajú lányt, mint White Dove hallhatjuk a zenekar repertoárjában. A két dal ötvözetét elő is adták közösen 2009-ben, Budapesten. Természetes, hogy a zenekar tisztelgett Kóbor János előtt. A Send Me an Angel című számot neki ajánlották.
  
  A Crazy World a zenekar 1990-ben megjelent legendás albumáról a Tease Me Please, és a mindenki által ismert Wind Of Change átírt szövegű változata szólt. Ez utóbbi a vasfüggöny leomlásának a himnusza volt, de az ukrán háború miatt, most más üzenetet szerettek volna átadni vele.
  
  

Now listen to my heart
   It says Ukrainia
  Waiting for the wind to change.”

  
  A szöveg a kivetítőn is megjelent, hogy még inkább hangsúlyozzák, hogy változtattak rajta.
  
  Az 1984-es, Love At Frist Sting című lemezről is négy dalt fért az estébe. A Bad Boys Running Wild, a Big City Nights, és a két ráadásként elhangzott legendás nóta, a Still Loving You, és a Rock You Like A Hurricane. Itt már mindenki mozdult, vagy legalább énekelt. A koncert végén több perces tapsviharban köszöntek el a srácok. Repültek a pengetők és a dobverők, Meine pedig egy magyar zászlót a vállára terítve köszönte meg a részvételt.
  Mindig érdekes megfigyelni a közönséget, amikor több évtizede fennálló zenekar érkezik. Eljöttek a hosszú évek alatt már konszolidálódott rockerek, a középkorú fenegyerekek, de feltűnően sok fiatal is csápolt az ismert zenékre. Külön érdemes kiemelni a fénytechnikát. kifejezetten sok vizuális élményt tettek az akusztikus mellé. A metrón hazafelé többen is azonnal visszanézték a telefonjukon a készített felvételeket, mert még dolgozott bennük az élmény.
   Köszönjük Scorpions, jó este volt.
  
  Az eredeti dalszöveg még úgy hangzott:
  
I follow the Moskva / Down to Gorky Park… Let your balalaika sing

  (azaz „A Moszkva folyó partján jutok el a Gorkij parkba… Csak szóljon a balalajka”), most viszont már így éneklik:
  
Now listen to my heart / It says Ukrainia / Waiting for the wind to change.”

  („A szívemre hallgatok / És azt hallom, Ukrajna / Várom a változás szelét”)


Kulcsszavak:
  scorpions 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Papp László Budapest Sportaréna

 kapcsolódó cikkek: 

Scorpions - Rock Believer World Tour

2022-ben visszatér a Scorpions

Scorpions: Klaus Meine szerint az a pletyka, hogy a Wind Of Change-et a CIA írta volna, a zene erejét mutatja

Scorpions: Mikkey Dee hivatalosan is tag lett

Ronnie James Dio tribute-lemez nagyágyúkkal
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Tomboló energiák éjszakája: Des Rocs és Moon Fever az Analog Hallban
Our Last Night és Normandie közös bulija felrázta Budapestet!
Northlane, Novelists, Ten56. - A metalcore újjászületése a Dürerben
Quimby a Budapest Parkban
Overkill, Angelus Apatrida, One Machine
Havok, Dust Bolt
Ignite és Rise Against a Budapest Parkban
Metalcore műfajok találkozása az Akváriumban: The Amity Affliction és Emmure
Lenny Kravitz az Arénában
Rockmaraton 2024 (2. rész)
Rockmaraton 2024 (1. rész)
 kapcsolódó fotók: 

SCORPIONS - 2022. május 30. PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA - ROCK BELIEVER WORLD TOUR 2022
 kiemelt 
Két ikonikus zenekar egy estén- Simple Plan és The Offspring a MVM Dome-ban!
  
Képzelj el egy estét, ahol a kaliforniai punk rock ikonja újra életre keltik a régi emlékeket! A The Offspring 7 év után ismét Budapestre látogat, hogy a közönség elé tárja felejthetetlen slágereit

TARJA – Dark Christmas Tour 2024
Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sleep    rising sound    trigger the bloodshed    exivious    epica    pixies    keira knightley    starbenders    disturbed    amaranthe    tokody ilona    az utazás    belphegor    zoolander 2    bakay marci    chris martin    arany album    dio    grindrise    buttercup    vince vaughn    unearth    spectral voice    mezumm    apey acoustic  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!