hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2022. február 15. kedd   06:47
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Jó hírekkel jelentkezett a SZIN


  Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti fesztiválra érkezik – mások mellett – Jason Derulo, Rag´n´Bone Man, Tom Grennan és Alle Farben. A SZIN augusztus 24-27 között lesz a már megszokott helyen, a Napfény Városában, a Szegedi Partfürdőn.
  
  Első nekifutásra harminc névvel jelentkezett az itthoni fesztiválszezon nyárbúcsúztató bulisorozata, a Szegedi Ifjúsági Napok és rögtön - a legnagyobb hazaiak mellett - már négy világsztár is helyet foglalt a listán. „A korábbi években is „egymásnak adták a mikrofonta SZIN-en a nemzetközi sztárok. Míg a 2020-as elmaradt fesztivál után tavaly a hazai zenészeknek igyekeztünk segíteni a fellépési lehetőséggel, két év után újra visszatér hozzánk a nemzetközi felhozatal” – mondta Kolonics Erika, a SZIN főszervezője. „Egyelőre négy külföldi fellépőt jelentünk most be, de hamarosan jönnek továbbiak is” – tette hozzá.
  
  Már biztosra vehető tehát, hogy jön a SZINre korunk egyik legsikeresebb R´n´B és pop előadója, Jason Derulo, a Human című szupersiker dalt jegyző Rag´n´Bone Man, aki egy hosszabb visszavonulás után tavaly rukkolt elő új albummal. “2022 új zenéket és az eddigi legnagyobb műsoraimat jelenti” – írta Tom Grennan, aki szintén a tavaly megjelent lemezének dalait (is) hozza a SZIN-re, és Szegedre érkezik a nyár végén a techno, house és a trance műfajában otthonosan mozgó Alle Farben is.
  
  A most bejelentett hazai sorban pedig ott van Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, BSW, a Wellhello, a Follow The Flow, a Punnany Massif, a Vad Fruttik, a 30Y, ByeAlex és a Slepp, Alee, a Honeybeast, Horváth Tamás, Azahriah, a Carson Coma, Krúbi, a Bëlga, az Esti Kornél, Manuel, a Lóci játszik, Dzsúdló, az Elefánt, a Bohemian Betyars, a Road, a Supernem, a Fish! és a Csaknekedkislány.
  
  Jegyek online a szin.org/jegyek oldalon már kaphatók.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. május 30. - 2023. május 31.
Pantera dupla koncert a budapesti Barba Negra Red Stage-en
2023. június 1.
Post Human European Tour - Bring Me The Horizon (Papp László Budapest Sportaréna)
2023. június 2.
Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Tommy Emmanuel, a legendás akusztikus gitárművész, januárban újra turnéra indul
Háromnapos időutazás Szegeden
A Rainbow Are Free pszichedelikus metál zenekar új koncertalbumot jelentet meg
Album megjelenés előtt a Cutthroat LA
Júliusban jelenik meg az AmongRuins harmadik albuma, a Land Of The Black Sun
A Spectre Beneath brit heavy metal zenekar új kislemezével, a „Forsaken...We All Fall” című lendületes számmal tér vissza
Új utakra visz a Rage Of Light legújabb kislemeze, a The Scent Of Dead Leaves
Az Antirope elmerül egy élettelen valóságban
 kiemelt 
Voivod + Crowbar a Durer Kertben
  
Kőkemény metal-hadjárat érkezik Budapestre, mivel a legendás kanadai progresszív thrash metal zenekar, a Voivod és az amerikai sludge metal ikonok, a Crowbar felkészülnek a Dürer Kertben tartandó felejthetetlen koncertjükre, amelyet június 7-én tartanak

Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Megjelent a Hickory zenekar új dala (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 abysmal dawn    whiplash    antropofagus    life of pi    taylor swift    arsis    dance or die!    japanese voyeurs    karai anna    mayhem    balázs elemér    balaton    bridge & tunnel    shrinebuilder    egy színésznő lánya    víg mihály    agalloch    black blitz    constants    through the never    sziládi mónika    brutally deceased    amber smith    nick mccarthy    smash into pieces  

r45
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!