hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2021. november 25. csütörtök   08:28
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Mmamt: A róka


  Új klippel jelentkezett Egyedi Péter szólóprojektje, a Mmamt. A róka az év elején megjelent ’II’ c. lemez egyik legnépszerűbb dala, amelyre most bábjátékos klip készült. A ’II’ lemezbemutatója csütörtökön lesz az A38 Hajón.
  
  A klip megálmodója Kocsis Eszter, a Budapest Bábszínház bábkészítője.
  „Esztert ezer éve ismerem, mindig is nagy tisztelője voltam a munkájának. A róka kapcsán felmerült bennem a bábozás lehetősége és neki nagyon tetszett az ötlet.” – mondta el Egyedi. Eszter elképzelései alapján a megvalósítást Bräutigam Bertold és Reich Tamás, a PUR E kollégái segítették. „Tamással régi a barátság, együtt csináltuk az első két Óriás-klipet (Fát dönteni, Az egyikben ott), Bertold pedig a két utolsónál (Kezdjük el, Viszonthallásra) dolgozott velünk, így adott volt a jó viszony, jól ment a közös gondolkodás. Mindegyik alkotó nevében mondhatom, hogy A róka végül egy igazi szerelemprojekt lett.” – tette hozzá Egyedi.
  
  Eszter készítette a klip főszereplőjét, a plüssrókát, valamint az árnyjáték minden részletét, sőt, a bábokat is ő mozgatta kollégájával, Palya Gáborral.
  „Ez az olyan ritka feladatok egyike volt, amiről az első pillanattól kezdve tudtam, hogy jó lesz, és jó is lett. Nagy hatással volt rám a dal, azt hiszem, én alapvetően sokkal szomorúbbnak találtam, mint mások, akikkel beszélgettem róla. Kétféle bábtípust használunk, az egyik az ún. asztali báb, a másik pedig az árnyjáték. Életre szóló élmény marad, ahogy a novemberi éjszakában kicsavarodott végtagokkal fekszünk a Duna-parton és igyekszünk úgy mozgatni a rókát, hogy ne lógjunk bele a képbe.” – mondta el Kocsis Eszter a munkáról.
  
  
  A lelkes csapat a klipet egy nap alatt forgatta le a Figurina Animációs Kisszínpadon, valamint a Hárosi-Duna-parton.
  A Mmamt ’II’ lemezbemutatója csütörtökön, azaz november 25-én lesz az A38 Hajón, ahol nagyzenekari megszólalásban szólalnak majd meg Egyedi dalai. Az est vendége boebeck lesz.
  A róka egyébként a Mmamt második klipje, az elsőt Reisz Gábor rendezte Scherer Péter főszereplésével a Meztelen c. dalra, amely az idei Klipszemléről a legjobb alakítás díját vitte haza.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 checkpoint charlie    stesztay dávid    leander risingleander    karai anna    paul gray    like a storm    bedlam    zöld darázs 3d    diane kruger    prong    gábor andrás    anna and the barbies    lóci játszik    mundruczó    ub40    leecher    simply red    the biters    existance    rollins band    fates warning    chalaban    danny elfman    ivan reitman    implode  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!