hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2021. szeptember 13. hétfő   06:20
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Klasszikus zene, jazz, pop és kultfilmek – az Európai Hidak ezúttal Berlinbe repít


  Szeptember 17. és 30. között megújult formában folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös, 2013-ban indult tematikus fesztiválja, amelynek középpontjába ez alkalommal nem egy ország, hanem egy város került. A képzeletbeli híd idén a kivételesen sokszínű és pezsgő atmoszférájáról, fiatalos lendületéről és gazdag történelméről híres német fővárost és Budapestet köti össze a klasszikus zenei, jazz- és popkoncerteket, valamint kultikus filmek vetítéseit felvonultató eseménysorozat révén.
  
  „Az európai kultúra ereje mindig az itt élő népek együttélésének és együtt alkotásának egymásra hatásából táplálkozott. Ahhoz, hogy e tradíciók alapján kultúránk újra és újra újjászülessen, friss, érvényes, jelen idejű maradjon, párbeszédet kell folytatnunk, találkoznunk kell egymással. Erről szól az Európai Hidak fesztivál, amelynek középpontjában idén Berlin áll: az a város, amely számtalan művészt ihletett meg, és amelyet – a történelemkönyvek lapjairól, ikonikus művek dallamaiból vagy a filmvászonról – ismerni vélünk, mégis mindig képes meglepni minket, és valami újat mutatni” - mondja Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója úgy fogalmaz: „Amikor az európai családhoz tartozást vállaltuk, döntöttünk, hogy egy közösség tagjai leszünk. Ez nem önző nemzetek egymással marakodó, alkudozó fóruma, hanem egymást tisztelő, szerető nemzetek családja. Ezért tennünk is kell valamit! Az Európai Hidak fesztivál ezentúl két várost köt össze, csereprogrammá válik: idén mi megyünk Berlinbe és a berlini Konzerthausorchester jön ide. Nagy öröm, hogy végre bemutathatom Budapestnek őket, a Fesztiválzenekart pedig Berlinnek.”
  
  A nyitónap estéjén mindjárt egy klasszikus zenei csemegékkel kecsegtető, német és magyar előadókat és zeneszerzőket egyaránt felvonultató koncert, a Von Bartók bis Bartók - Bartóktól Bartókig várja a nézőket. Az első részben a 2020-as Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny díjnyertes alkotásai, Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Horváth Balázs darabjai, valamint Matthias Pintscher Occultation című műve csendül fel olyan kiváló művészekkel, mint Simon Höfele, Pálfalvi Tamás és Benyus János. A folytatásban a Modern Art Orchestra big band átdolgozásában, Fekete-Kovács Kornél, Tony Lakatos, Szirtes Edina Mókus és Lukács Miklós és Gőz László közreműködésével lesz hallható Bartók Tizenöt magyar parasztdal című zongoraciklusa.
  
  Ugyancsak egy világszerte ismert, német nyelvterületen különösen nagy becsben tartott magyar komponista, Liszt Ferenc művei szólalnak meg a Budapesti Fesztiválzenekar szeptember 18-ai és 19-ei koncertjén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A két este műsorában a Lenau Faustján alapuló Mefisztó-keringő és a legendás Goethe-mű nyomán készült Faust-szimfónia mellett az Esz-dúr zongoraverseny is helyet kapott, a koncert szólistája pedig nem más, mint a nemzedéke egyik legegyénibb és legeredetibb előadóművészeként számon tartott, zágrábi születésű Dejan Lazić.
  
  120 év német és magyar dalterméséből ad ízelítőt a Fesztivál Színházban látható, Berlin-Budapest Lieder címet viselő est, amely során Horti Lilla szoprán és Benjamin Appl bariton tolmácsolásában élvezhetjük a többi között Bartók ritkán hallható Ady-dalait és Schönberg az első berlini kabaré, az Überbrettl számára szerzett darabjait.
  
  A fesztivál klasszikus zenei programjára a koronát Fischer Iván és a Konzerthausorchester Berlin koncertje teszi fel. Kivételes és ritka pillanatoknak lehetnek tanúi, akik ellátogatnak az eseményre, amelyen az idén hetvenéves dirigens azt a zenekart vezényli, amelynek 2012-től 2018-ig – természetesen a Budapesti Fesztiválzenekar mellett – zeneigazgatóként az élén állt. Külön öröm, hogy a koncert szólistájaként a németországi születésű Mirijam Contzen hegedűművészt köszönthetjük, aki 1988-tól Varga Tibor tanítványa volt.
  
  Az Európai Hidak fesztivál rendkívül sokszínű kínálata a könnyűzenét kedvelők számára is vonzó koncerteket tartogat. Az elektronikus zenei színtér egyik emblematikus berlini figurája, Henrik Schwarz DJ és producer meghökkentő projektjeiben legújabban a klasszikus zene és a techno szokatlan házasításával foglalkozik. Az amszterdami Alma Quartet vonósnégyessel közös koncertjén két műsoruk anyagából játszanak szemelvényeket. A különböző műfajok és stílusirányzatok kreatív ötvözése jellemzi Snétberger Ferenc és zenésztársai, Tzumo Árpád, Josh Ginsburg és Toni Snétberger Itthon-otthon című estjét is, amelyen nemcsak a jazz találkozik a klasszikus, a roma és a latin zenei hagyományokkal, de két ország zenei és kulturális kincseinek harmóniájára is rácsodálkozhatunk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem falai között. Németország egyik legfelkapottabb zenészegyénisége, a szarkasztikus humorú szerzeményeivel és vírusvideóként terjedő reklámdalaival hírnevet szerzett Friedrich Liechtenstein és triója jazzbe hajló, könnyed vokális popzenét hoz a budapesti közönségnek. A karizmatikus énekes minden bizonnyal elbűvöli majd a nézőket, hiszen nemcsak a humora, a hangja is páratlan.
  
  A filmrajongók is valódi ínyencségeknek örülhetnek a fesztivál napjaiban, hiszen olyan filmtörténeti jelentőségű alkotásokat élvezhetnek nagy vásznon, mint a megindítóan szép Berlin felett az ég, a hetvenes-nyolcvanas évek új német filmjének kultikus Fassbinder-mozija, a Maria Braun házassága vagy a 2000-es évek egyik legnagyobb német filmsikere, a kacagtató Good bye, Lenin!
  
  Az Európai Hidak Berlin témájú irodalmi estjén Parti Nagy Lajos, Márton László és Kukorelly Endre berlini, míg az évtizedek óta hazánkban élő kávéház-tulajdonos, Wilhelm Droste budapesti élményeiről mesél, a beszélgetéseket Dés László és Dés András foglalja zenei keretbe.
  
  Európai Hidak
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 crosswind    god forbid    guilhem desq    garbage    chris pontius    natalie cole    tyr    chuck schuldiner    daniel craig    adrenaline mob    steve carell    millenáris    mortillery    hegyalja 2012    hegyalja fezstivál    battlecross    lemmy    duff mckagan    punnany massif    rooney mara    life as we know it    pozakowski    nick mccarthy    kaiser chiefs    jahoda réka  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!