hírek   2021. szeptember 10. péntek   07:56

nincsen hozzászólás

  A heavy metal brit legendája, az Iron Maiden letette a műfaj alapvetéseit a ´80-as években. A lényegre törő, slágeres számok ma is a csapat koncertprogramjának gerincét adják, sokan azonban nem tudnak megbarátkozni azzal, hogy a későbbi lemezeken a Maiden inkább a hosszabb, összetettebb, sokszor 10 perc fölé kúszó számokat részesíti előnyben. A legutóbb megjelent Senjutsu dupla lemez egyenesen csúcstartónak mondható a maga 92 percével. Egy interjúban Bruce Dickinson énekes válaszolt arra a kérdésre, miért ilyen irányban gondolkodnak manapság.
  
  ´Steve Harris (Maiden basszusgitáros, főnök) és én vagyunk részben felelősek ezért. Én írtam az R101-es légi katasztrófáról, ami 18 perc, vagy valami hasonló őrület volt (az eggyel korábbi, The Book Of Souls albumon szereplő Empire Of The Clouds dalról van szó). Alapvetően az egy nagyzenekarra volt kitalálva, amink akkoriban nem volt.
  Ezt az új albumot illetően, Steve és én is nagy prog rajongók vagyunk. Beszéltem már másoknak is erről, a különböző bandákról, amiket mindketten szeretünk. Steve pédául nagy Jethro Tull rajongó. Én is az vagyok. Ő imádja az A Passion Play-t és a Think As A Brick-et, hozzám inkább az Aqualung és a korai anyagok állnak közelebb. Mindenesetre valahol középen mindketten találkozunk. Ő nagy Genesis rajongó, a Peter Gabriel-féle Genesis, The Lamb Lies Down On Broadway, ezeket imádja. Én nem vagyok annyira oda a Genesis-ért, de Peter Gabriel anyagait nagyon bírom. Azt hiszem a harmadik szólóalbuma, az Intruder, No Self Control dalokkal - az félelmetes, sötét hangulatú anyag volt. Van még a Van Der Graaf Generators nevű banda, akik a Genesis kortársai voltak, bizonyos értelemben még jobban is nyomultak, mint a Genesis. Őket imádtam. Peter Hammill, az énekes stílusából én is merítettem egy kicsit. Szóval mindketten szeretjük ezeket a progos dolgokat pörgetni, a Thin Lizzy, Deep Purple, Black Sabbath és hasonlókkal együtt. Ő még nagyon szereti a Nektar-t és a Scorpions-t is.
  
  Én annyira nem voltam oda a Judas Priest-ért, amíg nem turnéztunk velük. A Scorpions ugyanez. A Priest-től nem igazán ismertem mást, csak a Sad Wings Of Destiny-t, de amikor turnéztunk, azt mondtam: Wow! Nagyon király dalaik vannak.
  
  Vagyis ezek a fajta hatások forognak körülöttünk, amik ezekhez a hosszú dalokhoz vezetnek. És ez engem nem zavar, pláne hogy néhány dal, mint a The Parchment majdhogynem egyféle önhipnózist jelent. Ha előadnánk élőben, én ott lennék a háttérben egy pohár vízzel. Lenne egy 5 és fél perces teaszünetem a The Parchment közepén.´

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: