hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2021. szeptember 1. szerda   08:46
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Danubia Zenekar társadalmi missziói
Zenével a felzárkóztatásért, a zeneoktatásért és a hallásvédelemért

  A jövő zenekarát mint fontos társadalmi missziók gyújtópontját mutatta be augusztus 31-én Hámori Máté, a Danubia művészeti vezetője. A zenekar idei társadalmi programjai alkotják az évad alapját, minden művészeti tevékenységük ezen projektek köré szerveződik.
  
  „Úgy gondolom, egy zenekar elsősorban közösség, a zene pedig az egyik legfőbb közösségteremtő erő. Mint zenekarvezető felelősséget érzek nemcsak szűkebb közösségünkért, hanem mindazokért, akiket a zenével el lehet érni, akiknek a zenével, a zenénkkel jót tehetünk, akiknek segíthetünk. Úgy gondolom, van társadalmi felelősségünk, aminek mi évek óta próbálunk is megfelelni. Három éve indítottuk el Beethoven-projektünket, amely ettől az évtől nemzetközivé bővül, és ami segít a hallássérült és siket embereknek kapcsolatba kerülni a zenével, az ép hallásúaknak pedig hallásuk megőrzésében. Idén indul el több éves előkészítő munka után ÉNekÚT címmel zeneoktatási platformunk, amely az iskolai zeneoktatásban segíti minőségi tartalmakkal a pedagógusokat és a gyerekeket egyaránt. A Máltai Szimfóniával együttműködve pedig az ország legnehezebb sorsú településein élő, zenét tanuló gyerekekkel együttműködve indítjuk el Közös hang című projektünket, amelynek első koncertjén a közös zenélés élményében osztozhatunk mindannyian a Zeneakadémián szeptember 23-án.” (Hámori Máté)
  
  Beethoven-projekt 2.0
  
  Folytatódik a Danubia Zenekar nemzetközi visszhangot kiváltó kezdeményezése, a Beethoven-projekt. A Hámori Máté karmester ötlete alapján megvalósult koncertek során siket és hallássérült embereket látnak vendégül a Danubia muzsikusai, akik különböző rezgéstovábbító eszközök és speciális hallókészülékek segítségével „hallgathatják” híres sorstársuk, Beethoven dallamait, illetve a zenekar tagjai mellé ülve, a nagyobb hangszereket megérintve érzékelhetik a hangzást és a dinamikát, és megtapasztalhatják a közös zenélés erejét. Az első előadások hatalmas sikerrel és elementáris érzelmi töltéssel zajlottak, a siker következménye a folytatás is 2021 őszétől.
  Ebben az évadban Mozart művei szerepelnek a projekt műsorán: három pénteki délelőttön – október 1-jén, november 5-én és december 3-án – várják a hallássérült és siket gyerekeket, felnőtteket és időseket a BMC koncerttermébe Hámori Máté és a Zenekar tagjai. A kommunikációt jeltolmács segíti majd, és várhatóan még idén nemzetközi vizekre evez a program, hiszen a zenekar külföldi partnerekkel folytatja a társadalmilag kiemelten fontos, az ép hallásúak hallásvédelmére is figyelmet irányító projektet. A délelőtti koncerteket esténként a Mozart and Co. sorozat előadásain ismétli meg bérletsorozat keretében az együttes.
  
  ÉNekÚT – A Danubia Zenekar új zeneoktatási platformja
  
  A Danubia Zenekar forradalmian új streaming felülete, az Út a zenéhez.hu indulása után most újabb innovációval igyekszik szolgálni a klasszikus zene ügyét: ezúttal az iskolai énekoktatásban szeretnének élményközpontú, korszerű segédletet nyújtani a pedagógusoknak és gyerekeknek.
  Az ÉNekÚT nevű oldal az Út a zenéhez tartalmait és a Danubia Zenekar online oktatási célú videóit alapul véve teljes tanéveket átfogó, tanórákra lebontott óravázlatokat kínál az énektanároknak, hogy a tantervhez kapcsolódó videók és rövid zenei részletek segítségével élményszerűbbé tegyék az énektanulást.
  A zenekar művészeti vezetője, Hámori Máté ötlete és koncepciója alapján megvalósult oldalon a karmester népszerű énekórái mellett az adott tananyaghoz kapcsolódó zenék és zeneszerzők, vagy akár szolfézs feladatok is elérhetőek lesznek a programban részt vevő iskolák számára, továbbá kimondottan az ÉNekÚT céljaira készített nagyzenekari karaoke videók is, amelyek segítségével talán könnyebben bevonhatóak a gátlásosabb tanulók is a közös éneklésbe.
  A program tartalmai témák és szerzők szerint is csoportosíthatóak, a videókat pedig a diákok otthon is megtekinthetik majd. A programhoz bármilyen magyarországi iskola csatlakozhat, bővebb tájékoztatás az utazenehez.hu oldalon és az enekut@odz.hu címen kapható.
  
  Közös Hang – Zenével az integrációért
  
  2021. szeptember 23-án debütál a Danubia Zenekar és Hámori Máté új projektje, melynek célja az ország legelmaradottabb régióiban élő, zenét tanuló gyerekek integrációjának elősegítése. A Máltai Szimfóniával közös program során a zenekar tagjai több mint fél éven át rendszeresen látogatták az első koncerten résztvevő iskolákat Tarnazsadányban és Tarnabodon, ahol együtt zenéltek a jellemzően mélyszegénységben élő ifjú zenészekkel, előkészítve a szeptemberi zeneakadémiai fellépést, ahol a gyerekek és a zenekar tagjai egy klasszikus zenei motívumok és cigány dallamok együttes felhasználásával, kimondottan az alkalomra készült Ott Rezső-művet mutatnak majd be.
  A koncertet további alkalmak követik majd, és terveik szerint idővel a részt vevő települések listáját is kibővítik, hogy a közös zenélés élményében minél több zenetanuló gyermek részesülhessen. Az előadásokra a gyerekek családját is meghívják, hiszen a sikeres integráció kulcsa nem csupán a szorgalmas gyerekek motivációja, de a család meggyőzése is, hogy van eredménye a zenébe fektetett sok erőfeszítésnek, és érdemes a gyereket a – nem csupán zenei – tanulás útján tartani hosszú távon is.
  A közös zenéléseket a Danubia bérletes nagykoncertjei követik majd, ahol a zenekar – az eddigi évek gyakorlatához híven – rendkívül igényes, sok kortárs és ritkán hallható remekművet felsorakoztató repertoárját újabb különlegességekkel gazdagítja majd.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 23.
Queensrÿche Budapesten: a debütáló EP-t és a Warning lemezt is eljátsszák a 2025-ös koncerten! (Dürer Kert - Budapest)
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak! (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 25.
Planet of Zeus: A görög heavy rock titánok a hatodik stúdióalbumukkal lépnek fel a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Budapesten fociztak és tetováltattak, most ismét jön a The Vices
Misztikus szarvas a legújabb Platon Karataev klipben
Jeff Dunn (Mantas) nyilatkozott arról, hogy soha többet nem akar beszélni Tony Dolan-nel (Venom Inc.)
Cristina Scabbia (Lacuna Coil) nem tartja rosszindulatúnak, ha a nőiességét dicsérik
Új EP a debreceni MOLTO-tól, itt az első klipes dal
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
The Howlers: brit sikerek után irány Európa!
A lázadás és szabadság himnusza érkezik a Knives-tól
 kiemelt 
Static-X- Dope a Dürerben
  
Július 29-én a Dürer Kertben játszik a Static-X! A 30 éve indult, 2018 óta újra működő amerikai industrial metal zenekar a Project Regeneration lemezekkel érkezik Budapestre, a szintén amerikai Dope társaságában

Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak!
Comeback Kid: 20 éves jubileum a „Wake The Dead” albummal a Dürer Kertben
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 leander kills    amott    watain     natalie portman    edguy    valentin nap    prong    cd pince    wagner    sterbhaus    continoom    all shall perish    brandon flowers    red hot chili peppers    az emlékmás    armored dawn    billy lunn    testcsere    septicflesh    the mono jacks    fleshless    a hobbit    favreau    noa rock    madball  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!