hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2021. augusztus 3. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Rudy Sarzo visszatér a Quiet Riot-be


  Rudy Sarzo basszusgitáros bejelentette, hogy 18 év után visszatér eredeti bandájába, a Quiet Riot-be. Így a legendás Metal Health album felállása legalább részben visszatér. Sarzo többfelé is megfordult az idők folyamán, Ozzy Osbourne, a Whitesnake, DIO, a Queensryche tagjaként is zenélt, de 2022-től már ismét a Quiet Riot tagja lesz.
  Maga az érintett így jelentette be a hírt:
  
  ´Hazatérek! Hazatérek a Quiet Riot-hoz 2022 elején. A következő esztendő lesz az 50 éves mérföldkő, amióta tart az utazásom a Quiet Riot-tel, mert ekkor találkoztam és kezdtem együtt zenélni Frankie Banali-val, a Metal Health felállás másik alapító tagjával. Számomra ez fordulópont volt zenészként.´
  
  A zenekarba való visszatérésének körülményeiről a basszusgitáros így számolt be: ´Miután Frankie elmondta nekem 2019-ben, hogy rákos, megkezdte a harcát, ami egy napi harc volt. Többféle kezelést kapott, hogy tudjon harcolni a gyógyulásért és a turnézásért. Ez nagyon kimerítő dolog volt. Így már kevesebbet tudtunk együtt lógni, mert túl fáradt volt. Így üzengettünk egymásnak rengeteget, minden egyes nap, hogy kapcsolatban maradjunk.
  
  Aztán jött a COVID 2020-ban. Ez teljesen ellehetetlenített, hogy a közelében maradhassak. Mindössze néhány nappal a halála előtt tudtam először eljutni a házához. Regina, a felesége kért meg rá és sok időt töltöttem vele. Másnap aztán kórházba vitték, Regina pedig lehetővé tette, hogy utolsó óráit Frankie-vel tölthessem. Miután Frankie elhunyt, átmentem Regina-hoz, beszélgettünk, és elmondta nekem, hogy Frankie azt szerette volna, hogy térjek vissza a bandába, mert azt akarta, hogy legyen ott egy alapító tag is. Így hát beszélgettünk erről.
  
  Nagy traumaként ért Frankie halála, így ez egy olyan döntés volt, amin nagyon sokáig kellett gondolkodnom, el kellett hogy múljon a gyász időszak. Ezt meg kellett tennem. Az idő pedig akkor jött el, amikor már képes voltam elfogadni a valóságot, hogy a mi felelősségünk, akik hátramaradtunk, hogy folytassuk az örökséget és ünnepeljük azt. Ekkor döntöttem el: oké, itt az ideje hazatérni!´



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 28.
Ez nem egy antialkoholista himnusz – megjelent az Odatalálok a tengerhez! (A38 Hajó - Budapest)
2025. március 29.
Alec Benjamin 2025. márciusában ismét visszatér Budapestre!
Punk, kicsit másképp – itt a SÜTI!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Erőteljes előzetes érkezett a Senna - Stranger to Love albumához
Kooprodukcióban a The Funeral Portrait és Ivan Moody, a Five Finger Death Punch énekese!
Romantikus parafrázis - From The Sky: Libera Me (Concerto Edition)
A rajongókkal közös életre szóló élmények néhány percbe sűrítve - Road klippremier
Az Anberlin meglepte rajongóit a Nevertake albummal
Aeon Empire: A klasszikus rock új generációja
A Black Altar turnéra indul
Laciék – új dal érkezik március 28-án
 kiemelt 
Enter Shikari (UK) – Europe 2025: Októberben a Dürerben!
  
Az Enter Shikari, a brit elektro/indiecore kulcszenekara egy exkluzív európai klubturnéval zárja az évet, és 2025

Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
Patriarkh, Dogma: új néven, okkult brazil apácák kíséretében tér vissza Budapestre a Batushka
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 qotsa    apey & the pea    sylosis    panírozott barikák    panírozott barikák    backard babies    meshuggah    paso    anselmo crew    melting clouds    zagar    adam darski    fassang lászló    protest the hero    daniel craig    blahó borbála    due date    karnak    tom hanks    tool    dornenreich    foamo    beneath the massacre    k.i.z.    battlecross  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!