hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2021. június 24. csütörtök   07:06
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Vége az önterápiának - felszabadult popdallal jelentkezik a The Anahit


  Az elmúlt néhány hónapban teljes zenei átalakuláson ment keresztül a budapesti bázisú The Anahit zenekar. Ennek a könnyen érzékelhető metamorfózisnak egy újabb lenyomata most megjelenő, Limited Edition című daluk és videójuk, ami egyben egy szókimondó fricska is a pénzorientált emberekkel szemben.
  
  A The Anahit számára a tavaly három részletben megjelent Let Me Inject You with My Sins című lemez egy korszak végét jelentette. Áprilisban indultak el egy teljesen új úton 2070 című dalukkal, amit a Don’t Touch My Hair című track követett, most pedig a harmadik állomáshoz érkeztünk. A Limited Edition tehát egy újabb nyomatékosítása annak, hogy a zenekar háta mögött hagyta a melankóliát, és sokkal poposabb, vidámabb, könnyebben befogadható vizekre eveztek.
  
  
  “Őszintén szólva annyira szomorú volt ez a covid időszak, hogy nem bírtam magamat még jobban lehozni az életről a szomorú témákkal. A másik pedig az, hogy úgy érzem az önterápiának most egy időre vége. Három lemez során kiírtam magamból az elmúlt éveim fájdalmait és nem lenne hiteles, ha megint ezt tenném, mert jól vagyok, és már más dolgok foglalkoztatnak.” - mondta el az átalakulásról a The Anahit frontembere, Csányi Rita.
  
  Kocsis Dániel, a zenekar dobosa hozzátette: “Az elmúlt időszak azért minket is megviselt. Ez egyfajta felüdülés volt a zenekar számára, hogy amikor leültünk az új dalokon dolgozni, hihetetlen jókedvvel és boldogsággal álltunk fel és ugrottunk neki az akkor még kilátástalan hétköznapoknak.”
  
  Fontos leszögezni, hogy a könnyedebb irány a szövegvilág éléből egyáltalán nem vett el, sőt: a személyes ihletettség maximálisan jelen maradt, de kiegészült egy kis iróniával, illetve jó adag humorral és felszabadultsággal. A Limited Edition hátteréről Csányi Rita a következőképp mesél:
  
  “Egy ismerősöm ihlette, akit kizárólag a pénz foglalkoztat, az anyagi dolgok és semmi más. Mivel egy időben sokat kellett a közelében lennem, ezért heti szinten hallgattam a materialista megjegyzéseit, illetve azt, hogy szerinte még a tehetséget és a szerelmet is meg lehet vásárolni. Egyszer annyira felidegesített, hogy amikor hazaértem dühből megírtam a dal első felét.”
  
  Az “új korszak” a dalírásban is hozott egy kis változást: néhány szerzeményen Ujvári Jánossal dolgoznak közösen. De ami sokkal látványosabb az az, hogy minden trackhez készül egy letisztult, erős színekkel operáló lyrics videó is. A vizuális tartalmak között van kapcsolat, mindegyik az éjszakában játszódik, ami egy erős összekapcsoló elem a számok között. Az ötletet Hajba Andrással közösen találták ki, és minden videó a közös kreatív munka eredménye, illetve mindegyikben az adott dalhoz legjobban kapcsolódó szín dominál.
  
  A The Anahit tehát maximum sebességre kapcsolt, a popos iránnyal pedig új kapuk is megnyíltak előttük. Dalaikat nemzetközi rádiós lejátszási listákon is megtalálhatjuk, így terveik szerint jövőre már nemzetközi turnéra indulnak. Addig is gőzerővel készülnek új dalokkal és videókkal. nyári fellépésekkel, illetve a már szokásosnak mondható őszi önálló nagykoncerttel.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 she wants revenge    jason biggs    the town    matthew vaughn    zaphod    szalay péter    isten kezében    norther    victor hugo    vágtázó csodaszarvas    de-phazz    csak kép    malevolent creation    love and other drugs    silverstein    jason rouse    michael bublé    emilie autumn    hangsúly    battle: los angeles    postumus    biters    piramis    horse the band    koszorúslányok  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!