hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2021. június 22. kedd   06:26
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Koncertvideóval jelentkezett Egyedi Péter szólóprojektje, megjelent a Mmamt II – ÉLŐBEN


  A Mmamt néven alkotó Egyedi Péter az év elején jelentette meg második szólólemezét ’II’ címmel. Habár az albumot egyedül készítette, a most megjelent koncertfilmben 6+1 fős felállásban szólalnak meg a ’II’ dalai.
  
  
  
  „Már a lemez elkészülte előtt tudtam, hogy szeretnék majd egy ilyen zenekari felvételt. Ami teljesen élő, amin keresztül megmutathatjuk, hogyan játsszuk el az egész lemezt együtt, így hatan. Habár az albumot egyedül raktam össze, ezt most nagyon is együtt csináltuk. Ott van benne a játék, az együtt játszás, ott van benne egy jó nagy adag ebből az öt (hat) csodás emberből. És hát nem is találhattunk volna szuperebb embert Jimnél, akinek ilyen szeme van, aki ezt az egészet megörökítette és kisfilmmé varázsolta.” – mondta el Egyedi Péter a koncertvideóról.
  
  A közel 40 perces filmet Bátori Gábor ’Jim’ készítette, aki olyan zenekaroknak fotóz vagy csinál mozgóképes tartalmakat, klipeket, mint a 30Y, a Quimby, az Elefánt, az Esti Kornél vagy a Blahalouisiana. „Ez a projekt úgy fog megmaradni az emlékezetemben, mint a session, ami baromi sokat segített abban, hogy kiszakadjak a bezárkózottságból. Mentálisan jelentett sokat, hogy végre emberek közé mehettem, nagyon kedves emberek közé, akik ráadásul kiváló zenészek és nagyon jó dalokat játszanak.” – Mondta el Jim az együttműködésről.
  
  A Mmamt produkcióban csupa elismert underground zenész játszik. Boros Levente a Qualitons és az Amoeba dobosa, Jancsovics Máté The Hybrid Drummer néven tevékenykedik, emellett pedig a Punnany Massifban és a Kistehénben dobol. Hegyi Áron a Jazzékiel és Mezumm zenekarokban billentyűzik, Lee Olivér az ék gitáros énekese és a Trillion gitárosa, Örményi Ákos pedig Egyedi régi fegyvertársa az Óriásban. A felvételekre csatlakozott hozzájuk Cseke Dániel, az Aurevoir. zenekar szaxofonosa.
  
  A Mmamt II – ÉLŐBEN koncertfilmet az EMI Sound stúdióban rögzítették Krokavecz Tamás segítségével. A hangot Egyedi Péter keverte és Dorozsmai Gergő masterelte. Akoncert anyaga hamarosan elérhető lesz az összes nagyobb zenemegosztó felületen. A lemezbemutató koncert november 25-én lesz az A38 Hajón.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
2025. július 20.
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ice Nine Kills új dala: „The Great Unknown”
Hopeless Records és Fat Wreck Chords egyesültek
We Came As Romans Budapesten!
Tony Iommi a Black Sabbath búcsúkoncertről: hat-hét számot is játszhattunk volna
Ellentmondásos dalhoz készített videót a Chalga
Dance Gavin Dance: itt a Trap Door, szeptemberben jön a Pantheon
A Galactic Empire újra támad: október 24-én jön a Cinemetal!
Pinkshift: augusztus végén jön az Earthkeeper, itt a “Vacant” klip!
 kiemelt 
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
  
A Velencei-tó Északi strandján 2025

Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 amorphis    lifespark    the lightning thief    road    resistance    vidámpark    powerfest    imperial age    the arusha accord    obey the brave    dóm tér    dave mustaine    kitty in a casket    r.e.m.    no omega    stefan kaufmann    barabás lőrinc eklektric    frames    nofx    stereotone    paul giamatti    bourne    retarded fish    callisto    pigs might fly  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!