hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2021. június 7. hétfő   06:43
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Indulnak a táncházak a Fonóban – koncertekkel


  Ezen a héten elkezdődnek a Fonóban a táncházak! Júniusban koncertekkel egybekötve minden szombat este népzene szól a Budai Zeneházban és most már a szabályozások szerint táncolni is lehet! Június 5-én a Bazseva ad koncertet és muzsikál táncházat, június 12-én pedig az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes Elfeledett legényesek című előadását nézhetik meg a néptáncot és népzenét kedvelők, amelyet a Zagyva banda táncháza követ.
  19-én az Erdőfű játszik koncertet és táncházat, míg 26-án a Muzsikás együttest várjuk a Fonó színpadára, koncertjük után a táncházban Samu Zoltán és zenekara húzzák majd a talpalávalót. A zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó szabályok szerint csak védettségi igazolvánnyal látogathatók a táncházak. A kormányrendelet értelmében a zenés-táncos rendezvényekre kiskorúak nem léphetnek be.
  
  A gyerekeknek szombat délutáni családi programjainkkal szeretnénk kedveskedni. 5-én Paár Julcsi Hangoló című produkciója áll színpadra délután 16.00 órától, 12-én a BaHorKa Pletykázó asszonyok című improvizációs folklórszínháza várja a családokat, 19-én pedig a Kaláka együttes és Laposa Julcsi Junior Prima Díjas népzenész lesz a vendégünk. 26-án a Guliba Társulat várja a kisebbeket. További információ: fono.hu
  
  2021. június 5.
  
  16.00 Paár Julcsi Hangoló: Kerekerdő – családi program
  19.00 Bazseva koncert és táncház
  Öt fiatal bazsevás 2013-ban elhatározta, hogy megmutatja, a magyar népzene sosem mehet ki a divatból, hisz megunhatatlan, mint a hazaérkezés. A Budapesten és annak agglomerációjában élő zenész fiatalok - akiket összeköt a magyar népzene szeretete - közös zenei anyanyelvünkön, az „anyazene” autentikus nyelvén szólnak hozzánk. Eredeti formájában, egyszerű teljességében, mély hagyománytisztelettel. 
  
  2021. június 12.
  
  16.00 BaHorKa Társulat: Pletykázó asszonyok – családi program
  20.30 Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes Elfeledett legényesek (A produkciót követően TÁNCHÁZ a Pajtában.)
  
  Az Elfeledett legényesek, az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes első olyan egész estés műsora, melyet Fundák Kristóf művészeti vezető kizárólag a férfi tánckarra alkotott meg. A műsor társkoreográfusa Fodor Mátyás, énekmester: Fundák - Kaszai Lili.
  
  2021. június 19.
  
  16.00 Laposa Julcsi és a KALÁKA – lemezbemutató koncert – családi program
  19.00 Erdőfű koncert és táncház
  Az Erdőfű Magyarországon tevékenykedő táncházzenészek összefogásából jött létre. Tagjai mind elkötelezett hívei a Kárpát-medencei népzenei hagyomány hiteles előadásának, táncházakban és koncerthelyszíneken egyaránt. A zenei műhelynek is tekinthető kezdeményes célja, hogy átfogó képet adjon a magyarlakta területek és a velünk együtt élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségéről, az adott vidék vagy falu sajátosságait tartva szem előtt. Első lemezük az elmúlt félévben jelent meg a Fonó gondozásában.
  
  2021. június 26.
  
  16.00 Guliba Társulat – Pásztorkodók – családi program
  19.00 Muzsikás együttes koncertje. (A koncertet követően Samu Zoltán és Zenekara muzsikál táncházat a Pajtában.)
  A több, mint 45 éve alakult Muzsikás együttes Magyarország egyik zenei nagykövete. Elsőként sikerült elfogadtatniuk a világban a magyar népzenét, mint önálló, minden más műfajjal egyenértékű zenei stílust. Jelen vannak a legjelentősebb koncerttermekben, fesztiválokon, több fellépésük volt a New York-i Carnegie Hall-ban. Számos díj és kitüntetés birtokosai. Ezek közül is kiemelkedő a Magyar Művészetért Díj, a Liszt Ferenc-díj, a Magyar Örökség díj, a Kossuth-díj és a Prima Primissima díj. Az együttest 2008-ban európai zenekarként elsőnek a legrangosabb nemzetközi világzenei díjjal, a WOMEX-díjjal is elismerték. A Fonó Budai Zeneházban vendégük Kacsó Hanga énekesnő lesz. 



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 9.
50 éves a VHK - különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megérkezett a Silverstein új kislemeze, a Negative Space, a közelgő Pink Moon előzetese
Knives: káoszból arany, megjelent a Glitter
Love What You Can While You Still Got Something Left To Love – a dead7 legmélyebb vallomása
Wilder. – Better Days: Napfénybe mártott melankólia és újrakezdés Dél-Kaliforniából
A The Carbonfools egykori énekese újra színpadra áll
Lajkó Félix szólóban, trióban és szerzőként is új perspektívákat nyit
Pierce The Veil deluxe kiadással ünnepli a The Jaws of Life sikerét – megérkezett az új dal, a Kiss Me Now is
Caskets új kislemezzel jelentkezett: Make Me A Martyr
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 miloopa    black therapy    gutted    blythe    dean white    arbat    paul gray    martin scorsese    subsonica    titanic    bleed from within    babits mihály    wacken metal battle    julio iglesias    southern oracle    die toten hosen    danko jones    moszkva tér    kettős tamás és a vadszamarak    katzenjammer    royal flush    hisztéria    heaven street seven    live evil    nervecell  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!