hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2021. június 3. csütörtök   07:34
nincsen hozzászólás

szerző: ma
614 nap után, június 4-én újra megszólal a Budapest Park nagyszínpada


  Talán még sosem volt olyan boldog a nyitás pillanata a Budapest Park dolgozói, a fellépő zenészek és a közönség számára, mint idén. Május utolsó hétvégéjén bulisorozatokkal indult el az élet a Parkban, június 4-én pedig nagyon hosszú kihagyás után újra élettel telik meg a nagyszínpad.
  
  A tervezettnél ugyan kicsit később, mégis hatalmas boldogságban nyitja meg kapuit az élőzene szerelmesei előtt a Budapest Park. Már önmagában az is elképesztő örömhír, hogy 614 nap után végre újra zenekar állhat a nagyszínpadon, ez az év viszont egyébként is különleges számukra, ugyanis jubileumi tizedik szezonját ünnepli a koncerthelyszín.
  
  “Bár iszonyatosan nagy munka áll mögöttünk, és most is rengeteg a feladat, feszített a tempó mindannyiunk számára, de péntek óta a teljes stábunk örömmámorban úszik. Nehéz lenne szavakkal megfogalmazni, milyen érzés volt látni az első vendégeket a Parkban, a java pedig még hátravan! Június 3-án egy próbaüzemmel egybekötött meglepetéskoncerttel háláljuk meg jónéhány hűséges jegyvásárlónknak a kitartását és támogatását, június 4-től pedig újraindul a rock ‘n’ roll: a Vad Fruttik koncertjével nyitjuk meg a tizedik évadot.” - mondta el a nyitásról Pálffy András, a Park alapítója és vezérigazgatója.
  
  Bár egyelőre az őket érintő rendelet alapján kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatóak az eseményeik, az előzetes kutatásaik alapján arra számítanak, hogy a nézőszámot nem fogja ez a szabályozás jelentősen befolyásolni. Ráadásul a kötelezőn túl rengeteg egyéb óvintézkedéssel (több beengedő kapu, kihelyezett kézfertőtlenítők, gyakori fertőtlenítő takarítás, készpénzmentes fizetés, stb.) készülnek, hogy járványügyi szempontból is biztonságos szórakozást kínáljanak. Ezen kívül úgy gondolják, a rendkívül tágas elrendezés és a szabadtér is jó hívószó lehet. Ezzel egyidőben frissült a hely dizájnja is, Juhász Levente grafikus munkája a nagyszínpad mellett a Park több helyszínén is visszaköszön.
  
  A nyitóhétvégén egyébként a Vad Fruttik után június 5-én a Park korábbi himnuszát, a Hagyd kint című dalt jegyző Margaret Island, június 6-án pedig a Honeybeast áll színpadra, de az október közepéig meghosszabbított szezonban tulajdonképpen az összes Park közönségkedvenc helyet kap. Ezen kívül minden koncert után továbbra is több tánctéren, zenei stílusok kavalkádjával várják az éjszakai bulizni vágyókat - június 5-én például rögtön egy nagyszabású Necc Partyval. A részletes, folyamatosan bővülő programokról itt tájékozódhat.
  
  A nyitás örömét örökítették meg új kisfilmjükben is, amiben a zenészeket olyan helyzetekben láthatjuk, ahogy szinte soha. A pörgős, vidám, néhol abszurd és bolondos képsorokat a Parkban rögzítették Bátori Gábor ‘Jim’ (sinco) rendezésében, Zolnai Gergely operatőri munkájával. A videó mozgatórugóját a személyes, emberi kapcsolatok és a fellépők Parkhoz fűződő szép emlékei adják, mindezt jó adag fesztelen jókedvvel és egy kis öniróniával nyakon öntve. A videóban feltűnő formációk szinte mind a Park visszatérő “vendégei”, egész pontosan: 30y, Aurevoir., Blahalouisiana, Bohemian Betyars, Carson Coma, Csaknekedkislány, Dé:nash, Dzsúdló, Esti Kornél, Halott Pénz, Honeybeast, Horváth Tamás, Irie Maffia, Krúbi, Lóci Játszik, Margaret Island, Perrin, Punnany Massif, Random Trip, Slow Village, Supernem, Tankcsapda, Wellhello. Az üzenet egyszerű: mindenki izgatottan várta már ezt a pillanatot, most itt az idő, hogy - Felcser Máté szavaival élve - nyomjuk, hiszen az élőzene, a koncertek és a Park is “újra a miénk!”
  
  
  De nem ez az egyetlen videó, ami az elmúlt időszakban a koncerthelyszínen forgott: nemrég megjelent az Irie Maffia Feel The Vibe című klipje, ami a Parkos napfelkeltét, illetve a nagyszínpad épülését örökíti meg.
  
  
  A Budapest Park tehát újult erővel, erős line-uppal, tágas térrel és a csillagos ég alatti önfeledt bulizással várja a látogatókat, egészen október közepéig.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 17.
“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!
2025. május 18.
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben! (Dürer Kert - Budapest)
2025. május 19.
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje
Trapesített Nemzeti dal, agresszív sofőr, és biokertészkedés a Bëlga új lemezén
KÖZEL Turné - A régi klubkoncertek hangulatát idéző turnéra indul a Quimby
Megindító katarzis: itt a Sleep Token új albuma
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Nothing More visszatér Európába – No. 1 slágerek, turné és deluxe album
Októberben érkezik a Solence új albuma, az Angels Calling
Új albummal tér vissza a Slow Crush: jön a Thirst!
 kiemelt 
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
  
Június 10-én a Barba Negrában lép fel a brit extrém metal legenda, a Cradle Of Filth, akik új, The Screaming of the Valkyries című lemezüket mutatják be a magyar közönségnek

Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 malacka és a tahó    szarka gyula    monster magnet    sweat & tears    crusted    badacsonytördemic    lowbau    infinity    lafaro    dark fortress    general surgery    vitriol    steve carell    pannonia allstars ska orchestra    luis fonsi    panzer    love and other drugs    frenk    hupikék törpikék    terror    myrath    thaurorod    ben affleck    biohazard    the amazing spider-man  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!