hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2021. március 22. hétfő   06:14
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
PLUTO Sound Compilation Series - II. STYX


  A kiadó névadása után, 2015-ben fogalmazódott meg bennem, hogy a Pluto holdjairól elnevezve készüljön egy kiadványsorozat. Ekkoriban volt sok tudományos felfedezés a New Horizons szonda által visszaküldött adatok alapján, és először készültek képek a Pluto öt holdjáról is. Ez az ötlet azóta lebegett, és 2019 végén került elő újra, amikor észrevettem, hogy lassan az 50. kiadványhoz ér a kiadó, ami tökéletes alkalom a válogatáslemez-sorozat létrejöttére.
  
  A Pluto bolygótól távolodva, “bentről kifelé” haladva épül fel a sorozat a holdak nevei alapján. Nagyon izgalmasnak találtam, hogy a holdak görög mitológiai karakterekről lettek elnevezve, ráadásul mindegyik karakter kapcsolódik az alvilághoz. Ez alapján készítettem el a grafikai anyagot mindegyik részhez, a névadó karakterek illusztrációival a középpontban. Ekkor még nem volt egyetlen szám sem az anyaghoz, viszont azt szerettem volna, hogy már nagyjából kész koncepcióval keresem meg az előadókat.
  
  A kiadvány célja, hogy lenyomatot mutasson a magyar, kevésbé ismert elektronikus zenei közegről, bemutatva az egészen friss projekteket is. Válogatva kerestem meg alkotókat, hogy küldjenek számot, végül volt, aki nem csatlakozott, de mellette, ahogy alakult a kép, egyre többen érkeztek a jobbnál-jobb dalokkal. Olyan alkotók is lelkesen küldtek anyagot, akik több éve a szakmában vannak, de emellett van több friss bemutatkozó is, akiket a kiadványok egyikén hallhattok először.
  
  Nem volt semmiféle stílusbeli kikötés az előadók felé, hogy mit hozzanak, az összes beérkező anyagot rendeztem a kiadványokhoz, ráépítve a kigondolt koncepcióra. Több bemutatott előadóval is várható a jövőbeni együttműködés, az elkövetkező években reményeink szerint elkészülnek bemutatkozó albumok, EP-k, folytatások, bővítve a kiadó repertoárját.
  
  Az öt EP 2021 első felében, havi rendszerességgel fog megjelenni, júniusban megérkezve az ötvenedik kiadványhoz.
  
  I. CHARON – 02.18.
  
  Az első lemezen az elektronikáé a főszerep. Charon, vagy Kharón az Alvilág révésze, aki ladikjában szállította át a holt lelkeket a Sztüx folyón. PREPETUUM hívogatóan zakatoló hangulatával indul a kiadvány, ezt követik A I W A és oneeyedman 90-es évek IDM-jét idéző számai. A Pixel Cranes, Function Store és Aether baljóslatú, sötét industrialba hajló tételei folytatják a sort, amik szimbolizálják a folyón való átkelést. A megérkezést pedig vaghy adja egy ambientes, melankolikus számmal, ami megnyugvást ad a kiadvány végére.
  
  II. STYX – 03.18.
  
  A második kiadvány a törtebb ütemek kedvelőinek szól. Styx, vagy Sztüx a görög mitológiában az ókeaniszok egyike, az élők és holtak birodalmát elválasztó határfolyó megszemélyesítője, csodálatos varázserejével halhatatlanságot adott. SPNT atmoszférikus intrójával kezdünk, amit a Passive Collider frappáns és lendületes száma követ. Ben Leavez sűrű, izgalmasan sound-designolt, éber álmodást idéző száma után a SYNONYMS tavalyi megjelenésének bővített verzióját hallhatjátok, ezután planetmälcolm erősen bólogatós beatjei következnek a jól megszokott minőségben. A kiadvány vége felé érkezve ONAKOM filmbe illő hangképei rajzolnak átmenetet, Ferko eufórikus hajnali idősávba passzoló nagy ívű tánczenéjéhez.
  
  A Styx a Pluto holdja, Sztüx görög mitológiai alakról kapta a nevét. A Styxöt 2012. július 9-én a Hubble űrtávcső fedezte fel. A Styx 10 és 25 km közötti átmérővel rendelkezik, közepes pályaátmérője 95 ezer km. A Nemzetközi Csillagászati Unió 2013. július 2-án hivatalosan nevezte el a holdat Styxnek. Átmeneti neve P5 volt.
  
  Sztüx a görög mitológiában Ókeanosz és Téthüsz leánya, az ókeaniszok egyike. Az élők és holtak birodalmát elválasztó határfolyó megszemélyesítője, amely kilenc kanyarulattal fut az alvilág legmélyére, oda, ahol Hadész palotája emelkedik. Azoknak az isteneknek, akik megszegték a folyó nevére tett esküjüket, inniuk kellett annak vizéből, és ettől kilenc évre elveszítették hangjukat és csak a tizedik esztendőben térhettek vissza az istenek karába, az Olümposzra. A mondavilág szerint a Sztüxnek csodálatos varázsereje volt – halhatatlanságot adott.
  
  III. NIX
  
  IV. KERBEROS
  
  V. HYDRA



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 16.
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
2024. október 18.
Within Temptation: meghirdette 2024-es turnéját a zenekar, Budapestre is ellátogatnak
Within Temptation: látványos koncertet ígérve, vendégekkel érkezik októberben a zenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Seven Hours After Violet: ilyen a System Of A Down basszer bandája élőben
The Night Flight Orchestra: új album érkezik januárban, amelyet február 13-án magyar koncert is követ
Kerry King azt szeretné, hogy Dwayne ´The Rock´ Johnson játszaná őt filmszerepben
Ankor: headliner turnéval tér vissza Budapestre a modern metal csapat
Debütál a debreceni HintaLOW zenekar
Újdonság a Within Silence-től – Megérkezett a Battle Hymn zenei videója
A Van Zant testvérpár új videóval jelentkezett, ez a Speak His Name
Megjelent a Dharma Guns pörgős új kislemeze, a M.I.D.L.I.F.E. Crisis
 kiemelt 
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
  
Ősszel megjelent, Memorial című lemezét mutatja be október végén Budapesten a Soen

Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 shia labeouf    malice mizer    bloodbath    josh homme    bonded by blood     red hot chili peppers    rotten tomatoes    zakk wylde    cripper    mission impossible ghost protocol    anna karenina    romanticbiodark    novarock 2012    petőfi csarnok    cruel hand    álomháború    downset    the sherlocks    struggle for life    kőváry zoltán    metsatöll    elefánt    dolor    jake e. lee    bon scott  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!