hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2021. március 11. csütörtök   06:28
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Indulnak a Fülesbagoly Tehetségkutatók, átadják a Siklósi Örs Díjat


  Egy nagyszabású zeneipari összefogásnak köszönhetően idén is megrendezik három városban a Fülesbagoly Tehetségkutatókat, a tavalyi évhez hasonlóan Debrecen, Budapest és Martonvásár ad helyet a könnyűzenei versenyeknek. A szervezők a pandémiás helyzetre reagálva a hagyományos díjak mellett olyan nyereményeket is kiosztanak, mint az online koncert, a videókészítés, a stúdiózás, sőt, egy komplett házi stúdiót is hazavihet az egyik győztes. A tehetségkutatókon az AWS elhunyt énekesére emlékezve átadják a Siklósi Örs Díjat.
  
  A Fülesbagoly Tehetségkutatók sorát a debreceni kezdi, május 9-én a Nagyerdei Víztorony kerthelyiségében lesz az első döntő. Ezt követi a budapesti július 11-én a Kobuci Kertben, majd a martonvásári szeptember 11-én a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban. A tehetségkutatók egymástól függetlenek, mindegyikre lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből, a könnyűzene bármely stílusában alkotó, induló magyar előadóknak és együtteseknek. A három tehetségkutatón összesen 73 nyereményt adnak át a szervezők.
  A díjak között szerepel tévés fellépés, rádiós játszás, sajtókampány, fotózás, valamint fesztiválos fellépések 2022-ben (pl. FEZEN, Campus Fesztivál, SZIN, Művészetek Völgye, Fekete Zaj, Paloznaki Jazzpiknik, Szemes Feszt, Budaörsi Fesztivál). A szervezők a pandémiás helyzetre reagálva olyan nyereményeket is átadnak, melyek a koncertmentes időszakban is hasznosak lehetnek az együtteseknek, legyen az social media workshop, videó forgatása, online koncert az Open Music Channel stábjával, egy 3 számos kislemez elkészítése, YouTube optimalizálás a WMMD-től, illetve egy komplett házi stúdió.
  
  A tehetségkutatókon megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, ők mind értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A három győztes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében, ahol a fődíj 3 millió forint.
  A tehetségkutatókon megemlékeznek az idén februárban elhunyt AWS-énekesről, és a hozzátartozók, zenekartagok hozzájárulásával mindhárom döntőben a legjobb frontembernek átadják a Siklósi Örs Díjat.
  
  Újdonság a tehetségkutatók életében az is, hogy Magyarország legjobb zenészei közül öten kurzust tartanak majd egy-egy döntős muzsikusnak. Az öt tanár Gereben Zita énekesnő, Cséry Zoltán zongorista, Fehérvári Attila basszusgitáros, Lee Olivér gitáros és Markó Ádám dobos.
  A jelentkezés mindhárom versenyre elkezdődött a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mindhárom döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek.
  Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek, muzsikusok vannak, mint Andásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei szerkesztője, Harcsa Veronika énekes-dalszerző, Subicz Gábor és Warnusz Zsuzsa zeneszerző-hangszerelő, Koczka Bori, a Zeneszöveg.hu operatív vezetője, Kurucz Róbert, a Petőfi TV felelős szerkesztője, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója és László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója.
  
  A Fülesbagoly Tehetségkutatók az Öröm a Zene rendszerében jöttek létre, a Hangfoglaló Program támogatásával, 31 zenei szervezet, illetve szereplő partnerségében, a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében. További információ a fulesbagoly.blog.hu oldalon található.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 arany    pain of salvation    mad sin    poem    enterprise earth    headbanger    novembers doom    dreyelands    amputated    kick ass    alien weaponry    absu    freedom is a lie    hófehér és a vadász    lourdes    stimmgewalt    warrel dane    cate blanchett    horibillies    jucifer    mnemic    my dying bride    incubus    stratovarius    the flaming lips  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!