hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2021. január 26. kedd   04:19
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Lezajlott az első online Jazz Showcase – íme a zsűri és a közönség kedvencei


  Vasárnap tizennegyedik alkalommal járták át a jazz hangjai a Müpa tereit, virtuálisan és élőben is. A Jazz Showcase idén a pandémiás helyzetre való tekintettel különleges körülmények közt került megrendezésre: a tehetségbörze fiatal zenekarainak előadását felvételről, míg az egész napos jazzélmény tetőpontját jelentő gálakoncertet már élőben követhették a nézők.
  
  A Müpa a hazai kultúrintézmények közül szinte elsőként nyitotta meg digitális médiatárát a közönség előtt, majd a Müpa Home sorozat keretében először korábban felvett koncerteket, majd a 2020/21-es évadban már élőben streamelt előadásokat kínált a nézőknek. „Ezekben a nehéz, világjárvány sújtotta időkben minden új fénytörésbe kerül, a jelenlét is többet és mást jelent nekünk, mint korábban” – mondta el Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója online köszöntőjében. „Mi itt a Müpában hisszük, hogy minden krízis egyben lehetőség is, így bár személyesen nem találkozhatunk, a digitális platformok segítségével mégis megteremtjük a lehetőségét ennek a jelen idejű találkozásnak.
  A Jazz Showcase idei koncertjei is ebben a különleges formátumban zajlottak. A Müpa Stúdiója kétnapos megfeszített munkával, kilenc kamerával rögzítette mind a hat együttes élő koncertjét, végig szem előtt tartva a fellépők és a kollégák biztonságát. A zenészeknek a fellépés mellett a felvétel is izgalmas élményt hozott, hiszen sokan közülük először álltak kamerák előtt. A Müpa szakemberei pedig mindent elkövettek, hogy a lehető legjobb felvételek szülessenek, hiszen a nemzetközi és hazai szaktekintélyekből álló zsűri is ezek alapján választotta ki a díjak nyerteseit. „Ez a Müpa, a legrangosabb helyszín: hatalmas dolog ezeknek a fiatal zenészeknek az életében, hogy azon a színpadon állhatnak, ahol oly sok magyar és külföldi kiválóság koncertezett már. Csodálatos látni, milyen alázattal, megilletődve, a hely szelleméhez méltón zenélnek. Hogy milyen lelkiismeretes, nagy szakmai tudású, hihetetlen tehetségek mutatkoznak meg – vannak köztük 18 évesen szinte már kész muzsikusok, akik a szakmai jövőt is mutatják” – mesélte a zsűri elnöke, Borbély Mihály Kossuth-díjas klarinétművész. A napot a 2008-as Jazz Showcase egyik felfedezettje, Subicz Gábor és zenekara, a Subtones élőben közvetített esti koncertje zárta.
  
  A Müpa szakmai díját a zsűri szavazatai alapján a Bettika Quintet kapta, míg a közönség nagyon szoros versenyben a Varga Dávid Quintetet választotta kedvencének. Mindkét zenekart egy-egy fellépési lehetőség várja a Müpa 2021/22-es évadában – remélhetőleg már nézők előtt. Utóbbi együttessel a 30. Zempléni Fesztiválon is találkozhatunk, hiszen a fesztivál különdíját szintén Varga Dávid és zenekara kapta. A Magyar Jazz Szövetség jóvoltából április 14-én a Fehér Fábió Triót hallhatja a közönség a Magyar Jazz Ünnepén, míg a Budapest Music Center által felajánlott fellépési lehetőséget a Baló Sámuel Trió érdemelte ki, akik emellett a 30. Művészetek Völgye Fesztivál Harcsa Veronika Udvarában is zenélhetnek majd. A Bolyki Tamás Quartet a Samaria Jazz Fesztivál különdíjával gazdagodott, míg a londoni 606 Klub által felajánlott fellépési lehetőséget a Horváth Albert Quartet kapta.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 vulture industries    black sabbath    ana de la reguera    skillet    máté bence    alkonost    vasárnapi gyerekek    warwick    jim croft    franz ferdinand    as you drown    nagyfiúk    crazy town    worning    karthago    búvópatak    backbeet    tasters    zach galifianakis         attack attack    deviant    jon oliva    run for power    smash mouth  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!