hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2021. január 11. hétfő   04:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Január 23-án adják át a Petőfi Zenei Díjakat


  A hagyományos, nyári időpont helyett január 23-án a Duna TV kétórás showműsorában adják át - immár ötödik alkalommal - a Petőfi Zenei Díjakat. A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját formáló szobrokat 12 kategóriában kapják a hazai könnyűzene legjobbjai. Az életműdíjat idén Horváth Charlie veheti át.
  
  A 2016-os alapítás óta a VOLT, majd a STRAND Fesztivál adott otthont Magyarország egyik lerangosabb zenei díjának. Az országos rádió és TV nevével fémjelzett Petőfi Zenei Díjakat hagyományosan minden évben tízezres közönség előtt, élő adásban adták át, 2020-ban azonban, mint minden fesztivál, a STRAND, és ezzel együtt a Petőfi Zenei Díj gálája is elmaradt. „Kerestük a legjobb megoldást arra, hogy méltó körülmények között pótoljuk a 2020-as Petőfi Zenei Díjat, végül a VOLT Produkció szervezőcsapatával közösen döntöttünk úgy, hogy biztonságos körülmények között, stúdióban rendezzük meg a gálát azzal az elvárással, hogy a megszokott színvonalat és kínálatot vigyük képernyőre. Január 23-án a Duna Televízió főműsoridőben tűzi műsorára az idei gálát” – mondta Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója.
  
  A kétórás showban kilenc kategóriában hirdetik ki a 2020-as év legjobbjait. „A nomináltakat a Petőfi Rádió egy éves játszási listája adja, a jelöltekre még 2020 tavaszán szavazhatott a közönség, így most a rajongók és az előadók a megszokottnál tovább várhattak az eredményre” – tudtuk meg Tiszttartó Titusztól, a Petőfi Rádió csatornaigazgatójától. A díjazottak személye közül néhány azonban már tavaly óta publikus: A Dal 2020 adásában adták át az év dalának és akusztikus dalának járó Petőfi Zenei Díjat Rácz Gergőnek és Orsovai Reninek, az év felfedezettjének, a Tortugának és A Dal 2020 legjobb dalszövegírójának, a Petőfi Zenei Díj dalszövegírói különdíjasának, Molnár Tamásnak.
  
  
  Charlie életműdíjat kap
  
  Az indulás óta a Petőfi Zenei Díj egyik fénypontja az Életmű-díjak átadása. 2016-ban Bereményi Géza, 2017-ben Demjén Ferenc, egy évvel később Tátrai Tibor, majd Nagy Feró vehette át ezt az elismerést. Idén Horváth Charliekapja az életművet elismerő Petőfi szobrot.
  
  
  Generációk lépnek színpadra
  
  Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj alapítója és producere, a VOLT Produkció vezetője most is különleges programot ígér. „A Petőfi Zenei Díj show minden alkalommal nagy kihívás volt. Eddig az jelentette a legnagyobb feladatot, hogy élő adásban, egy fesztivál keretei között kellett színpadra vinni 8-10 fellépőt, rengeteg táncost, nomináltat, díjazottat. Most több napig tart a felvétel, hiszen a biztonság a legfontosabb, ezért minden műsorszámot külön rögzítünk” – mondja a producer, aki azt is elárulta, hogy az élő legendák közül Presser Gábor, Nagy Feró, Frenreisz Károly és Pataky Attilais színpadra lép, míg a legaktuálisabb rádiós és fesztiválsztárok közül a Bagossy Brothers Company, Rúzsa Magdi és a Halott Pénz, a 15 éves Irie Maffia és a Kelemen Kabátban is szerepel a programban, kivétel nélkül erre az alkalomra készült, egyedi produkcióval. „A 2020-as évben több olyan legenda távozott közülünk, akik a hazai könnyűzene igazi alapkövének számítanak. A Petőfi Zenei Díj műsorában Balázs Fecóról, Bergendy Istvánról, illetve az Omega két tagjáról, Benkő Lászlóról és a Mihály Tamásról is megemlékezünk” – tette hozzá Lobenwein.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. szeptember 30.
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
2023. október 5.
Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Szeder új dala az élet kanyarairól szól
Jayden Seeley a szólókarrierjét egyengeti
Jövőre jelenik meg a Neck Deep ötödik albuma
Heavy Psych Sounds Fest 2023
The Abbey: december 7-én a Barba Negrában
Előrendelhető a Youth Fountain ’Together In Lonesome´ albuma
Új kislemezzel jelentkezett a megújult Slytract
A Lake Malice az Egyesült Királyság egyik legizgalmasabb új alternatív metal zenekara
 kiemelt 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
  
Hamish Hawk, a skót bariton énekes-dalszerző, hamarosan Magyarországra látogat

Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 arvas    alain johannes    stesztay dávid    heidenfest 2010    jucifer    snow white and the huntsman    volt fesztivál    gio geraca    d.r.i.    hungarythm    blahalousiana    besh o drom    az igazi kaland    close your eyes    hol van ilyenkor a rendőrség?    aetrigan    sonny and his wild cows    tony soprano    kelet underground tehetségkutató    emilie autumn    triptykon    mark zuckerberg    the offspring    welicoruss    retarded fish  

r48
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!