hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2020. december 30. szerda   13:03
nincsen hozzászólás

szerző: ma
´2020 nagy változásokat hozott a zenekar életében is´ - friss klipes dal a Phrenia új felállásától


  Köddé vált címmel érkezett meg a Phrenia legújabb klipes dala a második nagylemezük előfutáraként, ami 2021-ben fog napvilágot látni.
  
  „A 2020-as év hatalmas változásokat hozott magával mindenki számára, és ez alól csapatunk sem volt kivétel. A legnagyobb mind közül, hogy Nagy Zoltán, az énekesünk, screamerünk és frontemberünk bejelentette, maga mögött hagyja a színpadot, vele együtt pedig csapatunkat, hogy a magánéletére fókuszálhasson. Barátságunkat megtartva váltunk el egymástól, bennünk pedig hatalmas tűz égett, hogy ott folytassuk utunkat, ahol abbahagytuk. A megalakulás óta rengeteget változtunk, több tagcserén is átestünk, de most érezzük úgy, hogy megvan a végleges felállásunk. Zoli távozásával egy korszak zárult le a zenekar történetében, és egy új indult. Tagcsere helyett úgy döntöttünk, hogy a gitáros énekesünk, akinek a hangja már ismerősen cseng dallamos refrénjeinkből, Julian veszi át a stafétát.
  Rendíthetetlenek vagyunk, hisz’ a zene az életünk, ez az, amit mindig is imádtunk csinálni. Gőzerővel dolgozunk a következő nagylemezen, amit 2021-ben fogunk megmutatni a világnak. Az elmúlt időszak margójára készült a ‘Köddé Vált’ című dalunk.
  
  A ‘Köddé Vált’-ban  kiírtunk mindent, ami a 2020-as évben gyűlt bennünk össze. Egy igazán embert próbáló időszak végére tettünk a dallal pontot, ezzel együtt egy új fejezetet is nyitottunk a zenekar történetében. Úgy éreztük, az egészséges folytatáshoz és továbblépéshez el kell engednünk mindazt, ami visszahúzhat bennünket, hogy egy erőteljes és rendíthetetlen csapattá váljunk.
  Az új dalt teljesen Julian dallamos éneke köré építettük, néhány új megoldást és zenei elemet felhasználva, a megszokott szárnyaló elektronikus hangzások mellett pedig komolyabb és sötétebb témákkal is kísérleteztünk. A sort folytatva ez a dal is magyar szöveget kapott.
  A videoklip igazi csapatmunka volt, minden részét saját kezűleg készítettük. Nagyon sokat ötleteltünk a jeleneteken, azon, hogy miként mutassuk be mozgóképes formában mindazt, amit érzünk.” – mesélte a zenekar.
  
  A Köddé Vált január 8-tól elérhető az online zenemegosztókon.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Fontaines D.C. Fonogram-díjas albuma deluxe kiadást kapott
Egy érzelmi utazás állomásai dalokban elmesélve
Új dallal jelentkezett az Arm’s Length – itt a The Weight
The Wonder Years újraértelmezte a Wyatt’s Song (Your Name) című dalt
Júliusban érkezik a Slaughter To Prevail új lemeze, a Grizzly
PSYCHO-FRAME bemutatja új kislemezét, a The Portal-t
Megérkezett a Keith Wallen új dala az Us Against the World
Wall Of Sleep: The Last Straw dalpremier, előrendelhető a The Kingdom lemez
 kiemelt 
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
  
Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation

Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 vin diesel    teen years afters    ahab    eyehategod    stone sour    hrutka róbert    scott kelly    abbath    ub40    puss in boots    peter katis    city of echoes    gama bomb    klone    scooter    maradandó károsodás    ben barnes    tri state corner    dereng    kalózok    kelet-nyugat    hst stúdió    zsákbamacska    demonical    night verses  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!