hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
kultúra [performance]  2020. november 26. csütörtök   08:47
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Nekünk a ´gyönyörű´ ´Duna´ Budapest? - elemzés a ´100 szóban Budapest´ pályázataiból


  Hat év több mint 6000 “100 szóban Budapest” pályázatának közel 600.000 szavát elemezték, hogy megtudják, milyen szavakkal gondolkodunk Budapestről és fővárosi létünkről. A történetek kulcsszavai egyedi animációs videóban is megelevenednek.
  
  A 100 szóban Budapest történetíró pályázat 2014-ben azzal a céllal indult, hogy elősegítse az irodalom és a városi lét összefonódását a Budapestről szóló száz szavas történeteken keresztül. A felhívásra idén is bárki beküldhette a saját, legfeljebb 100 szóból álló elbeszélését, amelynek az egyetlen megkötés szerint valamilyen módon Budapesthez kell kapcsolódnia.
  
  A főváros turisztikai szervezetének, a Budapest Brand Zrt. megbízásából a Crow Intelligence csapata most egyedi nyelvészeti eljárásokkal elemezte az első 6 év pályázatainak összes kifejezését. Összesen 6260 pályaművet vizsgáltak, amelyeket 35 éves átlagéletkorú, 1945 férfi és 4315 női szerző írt, illetve amelyek között 3837 számú a budapesti, és 2423 számú a nem itt élők által készített novella.
  „Az adatok feldolgozásánál törekedtünk arra, hogy a lehető legtöbb oldaláról megmutassuk, hogyan látják Budapestet a történetek írói. Megvizsgáltuk a pályaművekben a leggyakrabban előkerülő témákat, a női és férfi szerzők, illetve a budapestiek és a nem itt élők által leggyakrabban használt kulcsszavakat. Ezeken felül megvizsgáltuk azt is, hogy a pályázat indulása óta melyik évben milyen kifejezések domináltak” - árulta el Varjú Zoltán, a Crow Intelligence alapítója és számítógépes nyelvészeti szakértője.
  
  “Izgalmas megnézni 6 év Budapest szótérképét. Nagyon örülök, hogy egyértelműen kirajzolódik egy pozitív, érzelmes, a fővárosára büszke író képe, aki szereti a város autentikus tereit, egyedi hangulatait és aktív közösségeit” - jegyezte meg Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
  
  A legjellemzőbb szavakat egyedi animációs videóban is megmutatja a Budapest Brand Zrt. csapata, amely az Énbudapestem oldalon érhető el.
  
  
  A 100 szóban Budapest pályázat történetei kiválóan alkalmasak arra, hogy azok szóhasználatán keresztül reprezentatív képet kapjunk a szerzők érzelmeiről Budapesttel kapcsolatban. A projekt töretlenül növekvő sikerét jól mutatja, hogy míg 2014-2019 között 6260 pályamű született, ebben a nehéz évben rekordmennyiségű, közel 2500 novella érkezett be.
  
  Az idei eredményeket november 17-én hirdették ki, amellyel együtt egy nagyszabású, köztéri kiállítás is megnyílt a Városháza Parkban. A 2020-as legjobb 12+1 pályamű óriásplakátokon olvasható, a pályázat eddigi hét évének három-három dobogós története pedig a park szélét képező palánksorra került ki, maradandó, antologikus emléket állítva az eddigi évek kreativitásának.
  
  Leggyakoribb témák
  
  a fővárosi történetekben hat téma különíthető el, az alábbi sorrendben
  1. helyszínek és épületek
  2. városi barangolások
  3. nevesített közterek
  4. korosztályok
  5. tömegközlekedés
  6. gasztronómia
  
  a témák gyakoriságában sem az összesített, sem az éves bontásban nincsen nagyobb különbség nők és férfiak, budapestiek és nem itt élők közt, kizárólag a férfiak gasztronómia téma iránti elköteleződésében van minimális kiugrás a nőkhöz képest
  
  Leggyakoribb szavak
  
  -a budapestiek és a nem itt élők, valamint a nők és férfiak körében is a „Duna” volt a leggyakrabban említett konkrét fővárosi helyszín
  -második, harmadik és negyedik leggyakoribb fővárosi helyszín szinte mind a négy esetben a “körút”, a “blaha” és a “rakpart” volt, csak míg a budapestiek körében a “rakpart” kifejezés megelőzte a “blaha” szót, addig a nem itt élők körében a “blaha” után jött a “körút”, majd a “rakpart” kifejezés
  -összes említést tekintve “pest” említése sokkal gyakoribb (37.) volt, mint “buda” (93.)
  
  Kulcsszavak száma
  
  Éves bontás érdekességei
  
  -a „maszk” lett a 2020-as év történeteinek legtöbbet említett kulcsszava
  -2019 a nagyszülők éve volt: a „nagypapa” és a „nagymama” is bekerült az első öt kulcsszó közé
  -2018-ban a történeteket elérte az M3-as metró felújítása: a második helyen a „metrópótló”, a negyedik helyen pedig a „metró” szavak végeztek
  
  Nemi és helyi bontás érdekességei
  
  -7 év pályázataira bontva a nők által beküldött történetekben a „Peti” szó kerül elő a legtöbbször, míg a férfiak esetében a „kislány” lett az első számú kulcsszó
  -a nők TOP 30 kulcskifejezés elemzése esetén esetén nagyobb arányú a tényszerű, konkrét személyre, funkcióra, vagy helyre történő utalás: “peti”, “zoli”, “béla”, “kolléga”, “barátnő”, “kissrác”, “rendőr”, “presszó”, “európa”
  -a férfiak TOP 30 kulcskifejezés elemzése esetén esetén nagyobb arányú az absztrakt, érzelmeket sugalló, vagy családi, baráti kapcsolatot jelző kifejezés: “szeret”, “illat”, “mosolyog”, “kedvenc”, “hős”, “anyuka”, “apuka”, “nagymama”
  -a budapestiek és a nem itt élők TOP 30 kulcskifejezés elemzése esetén is
   -„Budapest” szerepel az első helyen és a “vonat” szó szerepel a harmadik helyen
   -gyakran kerülnek elő konkrét fővárosi helyszínek, mint “óbuda”, “vidámpark”, “országház”, “állatkert”, “normafa”, “duna” - ezek közül Óbuda és a Duna kifejezések fordulnak elő a budapestiek és a nem itt élők esetén is
   -absztrakt, érzelmeket sugalló, vagy pozitív kifejezések egyaránt jellemzőek, mint “ragyog”, “szív”, “álom”, “gyönyörű”, “szerencse”, “hatalmas”, ahol a “gyönyörű” szó a közös metszet budapestiek és a nem itt élők közt a Budapestről szóló pályázatokban
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 14.
A legendás Pál Utcai Fiúk zenekar side projectjével indul az Alterplacc Valentin-napi különkiadás!
2025. február 16.
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bogányi Tibor karmester 50. születésnapját ünnepli
Cseh mesterművek a Müpában
Egy hét múlva premier Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval a Centrál Színházban
Bartók / Schönberg / Brahms – Kamarakoncert világhírű előadókkal a Zeneakadémia Nagytermében
Zene és irodalom töltötte be Lillafüredet: mesés helyszínen rendezték meg a Fesztivál Akadémia Budapest második téli fesztiválját, a II. Winterfestet
Bálint Norbert-László - Délibáb
Együtt – A Kelemen család
“Mozarttal segíteni lehet a világon”
 kiemelt 
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
  
A dallamos progresszív metálzenék kedvelőinek nagy örömére, hosszú idő után újra Budapesten üdvözölhetjük a német Vanden Plas együttest

Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
Josh Smith Koncert Budapesten
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 winterfylleth    deviant    stealing axion    mitsoura    hope the last    aether realm        everwood    dreamrites    earth wind & fire experience    sollen    solar scream    radikális amputáció    devastating enemy    haemorrhage    endiryah    serenity    anna murphy    nyughatatlan    el pollo loco    wintersun    szabad az Á    mesevilág    christian epidemic    depp  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!