hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2020. november 23. hétfő   07:24
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Újabb zúzós dallal rukkolt elő a Hooligans


  Újabb dalt mutatott be a Hooligans a tavasszal érkező Zártosztály című lemezéről. Ami a keményvonalas hangvételt illeti, a Kendőzetlen igazság csavar még egyet a fokozaton: a friss nóta a korábban közzétett Evolúció című számnál is zúzósabbra sikeredett. A zenekar egy klipet is készített a dalhoz, ami eredetileg pár héttel korábban debütált volna, ám a koronavírus időközben a zenészeket is elérte és halasztani kellett a forgatást. 
  
  Az utóbbi időben sok nehézséggel kellett szembenéznie a Hooligans tagjainak. Bár a hosszú kényszerpihenő után nyár közepétől végre elkezdtek koncertezni, az őszi turnéjuk utolsó három buliját Tóth Tibi sérülése miatt lemondta a zenekar. A gitáros karján néhány évvel korábban ínszakadás történt, amit akkoriban nem kezeltek ki kellőképp, és az elmúlt időszakban a munkája során ez nagyon sok problémát okozott. 
  „Gitárosként gondolom, mondanom sem kell, hogy még inkább fontos az, hogy használni tudjam a kezem. Ez egyre nehezebben sikerült mostanában. Nem lehetett tovább halasztani az operációt” – magyarázta Tibi.
  
  A banda úgy tervezte, még mielőtt a gitáros műtőasztalra fekszik, leforgatnak egy klipet a Kendőzetlen igazság című dalukhoz, amely az eredetileg őszre időzített, ám a járvány miatt végül tavaszra halasztott, a szokásosnál jóval keményebb hangvételűnek ígérkező Zártosztály című lemezükön szerepel majd. A felvételek október elején készültek volna, de időközben Tibivel újabb baj történt: egyre rosszabbul kezdte érezni magát, az elvégzett vizsgálatok pedig koronavírust igazoltak nála.  
  „Tipikus tünetim voltak: hidegrázással, fejfájással, köhögéssel kezdődött az egész. Rögtön csináltattam egy tesztet, ami igazolta a fertőzést. Szerencsére nem lett komolyabb bajom, itthon lábadoztam végig” – mondta a zenész, aki nagyon örül, hogy viszonylag gyorsan túljutott a betegségen.
  
  A klipforgatásra végül október végén került sor, amihez nem akármilyen helyszínt választott a csapat: a jeleneteket egy tébolydának kialakított szabadulószobában vették fel, Gödöllőn. A kisfilm szereplői - a zenekari tagokon kívül - ezúttal is a banda billentyűse és vokalistái voltak. 
  „Nem titok, hogy ismét a rock felé vettük az irányt. Az egész lemez koncepciózusan gitárcentrikusabb lett, mint a korábbiak. Annak idején nagyjából ezen a vonalon kezdtük a pályafutásunkat a zenekarral, most ehhez térünk vissza, illetve ezt visszük tovább mai hangszereléssel” – magyarázta Csipa, a Hooligans énekese.
  
  A friss videoklip, amit rendezőként Jimy J. Hollywood jegyez, már elérhető a YouTube-on, közben pedig Tibi is túljutott az ínszalagműtéten: a gitárost rögtön a forgatást követő napon operálták.
  „Most a legnehezebben azt élem meg, hogy fél kézzel rettentően bonyolult bármit is csinálni, legyen az egy egyszerű szendvics elkészítése vagy egy kabát felvétele. Gitárt egyébként pengettem már, igaz nem normális testhelyzetben” – tette hozzá a zenész, akinek előreláthatóan hat hétig lesz sínben a keze, amit gyógytorna követ. Mire újra beindul az élet és ismét színpadra állhat a csapat, a gitáros szerint biztosan meggyógyul majd. 
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 14.
A legendás Pál Utcai Fiúk zenekar side projectjével indul az Alterplacc Valentin-napi különkiadás!
2025. február 16.
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A megvalósult álom… Új live video a Phoenix RT-től: Csended maradok
Geszti Péter szabadtérre viszi jubileumi műsorát!
Megjelent a Tarjával Budapesten is fellépő Marko Hietala új albuma, videón a címadó dal
Újrakevert számukhoz készített szöveges videót a szegedi noTs
Rockabilly - Koncertklippel jelentkezett a Pablo and the Escobars
Road: animációs videón az Akasszuk fel című daluk
Art of Disorder: megjelent a budapesti progresszív metal csapat új albuma
Útvesztő: Új dal a február 28-án érkező Kalapács albumról
 kiemelt 
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
  
A dallamos progresszív metálzenék kedvelőinek nagy örömére, hosszú idő után újra Budapesten üdvözölhetjük a német Vanden Plas együttest

Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
Josh Smith Koncert Budapesten
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sacha baron cohen    crusted    fergie    korzus    subliminal merger    cult of grace    nonverse    love and other drugs    worning    szabad európa rádió    crow 7    the dillinger escape plan    audun kleive    super 8    battle beast    corrections house    metsatöll    atheist    green day    bródy jános    rising sound    bécs    tony allen    bastards of bodom    mastic scum  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!