hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2020. november 11. szerda   08:34
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Lemezt vesz fel a Bodom After Midnight


  A Children Of Bodom névhasználati jogától elesett, Bodom After Midnight néven új zenekart alapító Alexi Laiho új lemezre készül. A csapat már elkezdte a munkálatokat a Finnvox stúdióban, Waltteri Väyrynen dobos osztott meg egy fényképet azzal, hogy a dobsávok rögzítése elkezdődött. A Bodom After Midnight-nak lehetősége volt élőben bemutatkozni október 23-án Finnországban, ekkor kizárólag Children Of Bodom dalokat játszottak. A zenekart Laiho-n kívül Waltteri Väyrynen dobos, Daniel Freyberg gitáros és Mitja Toivonen basszusgitáros alkotja, turnébillentyűs Lauri Salomaa.
  
  Alexi Laiho a koncert előtt elmondta, miért játszanak Children Of Bodom dalokat a Bodom After Midnight-tal: ´Children Of Bodom dalokat fogunk játszani, mivel a közönség nagy része ezt akarja hallani. Ezeket a dalokat amúgy is én írtam, így nem is látok okot, miért ne játsszam őket. Lesznek úgynevezett alap nóták, de van terv egy vagy két olyan számra is élőben, amit a Children Of Bodom sosem játszott eddig, és pár olyan is, amit évekkel ezelőtt játszottunk utoljára. Szóval a setlist egy jó kombináció lesz. Próbálunk minden bulin másféle setlist-tel előállni.´



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 érdi tamás    fátyol hermina    tatu 18    sonisphere    revamp    the limousines    kissi´ dynamite    péterfy bori    jay chou    nibutra    varga zsuzsa    apacsok    twister    ram-zet    exploited    hernádi judit    kvelertak    molllust    hófehér    amon amarth    atticus    dustin hoffman    esti    frenk    karst  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!