hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2020. október 27. kedd   08:12
nincsen hozzászólás

szerző: ma
2 éves az Antares, az Akvárium Klubban ünnepelnek


  A magyar könnyűzenei élet egyik legfényesebb ifjú csillaga, az Antares fontos évfordulóhoz érkezett. Bár még csak két évesek, tulajdonosai egy Junior Artisjus Díjnak és az Öröm a Zene fődíjnak, velük indult a Dalfutár 4, és már második lemezüket készítik. A progresszív rock, metal, hip-hop, jazz, funk és soul világot vegyítő zenekar fennállásának második évét az Akvárium Klubban ünnepli november 20-án.
  
  Mesébe illő az Antares eddigi rövid pályafutása, de a sikereket nem adták ingyen. Az együttes az első egy évében ki se mozdult a próbaterméből, csak gyúrták a témákat, írták a dalokat. 2018 végén egy klubkoncerten léptek először a közönség elé az osztrák Mother’s Cake előzenekaraként, innentől számolják a megalakulásukat. A 2019-es év szakmai sikerekben bővelkedett számukra. Megnyerték a Fülesbagoly Special tehetségkutatót, elhódították az Öröm a Zene fődíjat, valamint megkapták az Év Felfedezettje szakmai különdíjat. Kihozták első lemezüket és keresztbe-kasul koncerteztek mindenfelé.
  Bár idén elmaradtak fesztiválfellépéseik és vidéki koncertjeik, a vírushelyzet sem tudta befékezni a bandát. Indult az év egy Junior Artisjus Díjjal, tanítottak a Gitármánia Táborban, zsűriztek az Öröm a zene nagydöntőben, a produceri munkájukkal indul a Dalfutár negyedik szériája, és még a Fábry Show-ban is legyalulták a nézőket. Meg persze ahol engedte a vírushelyzet, felléptek.
  
  Az Antares jelenleg új lemezén dolgozik, ebből egy nagyobb ízelítőt is ad november 20-án az Akvárium Klubban, ahol második születésnapjukat ünneplik. A budapesti szórakozóhelyen négy dalt is elővezetnek a jövő februárban megjelenő albumról. Az Antares előtt egy vadiúj szupergroup, a Meristem debütál. A zenekar tagjait többek közt olyan együttesekből ismerheti a közönség, mint az AWS, a Köpönyegforgatók, a Wellhello vagy az Idoru.
  A Meristem kompromisszumok nélküli instrumentális modern metalt játszik, vegyítve elektronikus és világzenei elemekkel, helyenként egy kis humorral fűszerezve. Mindezt egy igen vidám és felkészült társaság előadásában, afféle futurisztikus természetközeli megjelenésben. A csapat célja, hogy mindannyian jól szórakozzanak és elmerüljenek a megszólaltatott zenei megoldásokban. Ez az esemény lesz a zenekar első élő fellépése, melyen elhangzanak az idén nyáron megjelent Dark Phase névre keresztelt albumuk dalai, kizárólag az élő produkcióra jellemző hangszerelésben, további még senki által nem hallott bővítésekkel és új ötletekkel.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 14.
A legendás Pál Utcai Fiúk zenekar side projectjével indul az Alterplacc Valentin-napi különkiadás!
2025. február 16.
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A megvalósult álom… Új live video a Phoenix RT-től: Csended maradok
Geszti Péter szabadtérre viszi jubileumi műsorát!
Megjelent a Tarjával Budapesten is fellépő Marko Hietala új albuma, videón a címadó dal
Újrakevert számukhoz készített szöveges videót a szegedi noTs
Rockabilly - Koncertklippel jelentkezett a Pablo and the Escobars
Road: animációs videón az Akasszuk fel című daluk
Art of Disorder: megjelent a budapesti progresszív metal csapat új albuma
Útvesztő: Új dal a február 28-án érkező Kalapács albumról
 kiemelt 
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
  
A dallamos progresszív metálzenék kedvelőinek nagy örömére, hosszú idő után újra Budapesten üdvözölhetjük a német Vanden Plas együttest

Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
Josh Smith Koncert Budapesten
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mission impossible    eyes set to kill    csak kép    wovenwar    napokon    kapcsolat    edvard munch    kiscsillag    x-men: first class    nagy jános trio    kaiser chiefs    barabás lőrinc eklektric    ned evett    jamie winchester    vészkijárat    suffocation    lifespark    jack nicholson    leaves eyes     született feleségek    venom inc    concrete    ir    the dead south    necropolis  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!