hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2020. szeptember 30. szerda   04:40
nincsen hozzászólás

szerző: 12qper
A hazai jazzszcéna két kiválóságával folytatódik az ősz a Müpában


  Szeptember 30-án az egyik legnépszerűbb hazai jazz-zenekar, a Balázs Elemér Group 2007-es Early Music albumuk anyagát hozza el újra a lemezen is hallható ünnepelt énekesnő, Nuria Rial közreműködésével. Október 7-én pedig először lesz hallható a Müpában a karakteresen saját világú, kiváló magyar hangszeresekből álló Gadó Gábor Quintet.
  
  A jazzdobos Balázs Elemér 2000-ben azzal a céllal alapította meg együttesét, hogy a jazz világát úgy tegye közérthetővé mindenki számára, hogy eközben a művészi igényesség sem csorbul. Az elmúlt két évtized a bizonyíték arra, hogy a célt nemcsak elérni sikerült, de jóval túl is szárnyalták, hiszen a Balázs Elemér Group mostanra Magyarország egyik legnépszerűbb jazz-zenekarává vált. Ismertségük a határokon is túlnyúlik, rendszeres fellépői a hazai és külföldi jazz-, illetve világzenei fesztiváloknak és koncerthelyszíneknek. A formáció dallamközpontú hangzásvilágában mesterien keverednek a térben és időben is különböző zenei motívumok. A zenekar semmivel össze nem hasonlítható stílusa tökéletes lenyomata a zenekarvezető Balázs Elemér szerteágazó érdeklődésének: a kétszeres Fonogram-díjas dobos repertoárjában a jazz mellett tökéletesen megfér a magyar és kelet-európai népzene, a gregorián, a reneszánsz és a barokk muzsika is. Kifejezetten közel állnak a szívéhez Pergolesi, Purcell, Händel és Bach művei, akinek munkássága gyakran szolgál inspirációjául. Szeptember 30-án is ezt a korszakot idézi majd meg az együttes, mégpedig a 2007-ben megjelent Early Music című album felelevenítésével. A koncert különlegessége, hogy bár a BEG összetétele időközben jócskán megváltozott, a Fesztivál Színházban az eredeti felvételen is hallható katalán énekesnő, Nuria Rial szólaltatja majd meg a dalokat eredeti harmonizációban, amire a jazzmuzsikusok improvizációval reflektálnak majd. Az est másik különleges vendége a zenekarral egyidős ifj. Balázs Elemér lesz, aki édesapjához hasonlóan remek rögtönzőkészséggel megáldott zenész.
  
  Gadó Gábor világviszonylatban is a legmegbecsültebb jazzgitárosok körébe tartozik. Csaknem 30 éves pályafutását több jelentős elismeréssel is díjazták itthon és külföldön is: 2003-ban a francia L’Académie du Jazz pedig neki ítélte az év európai jazzművészének járó Bobby Jaspar életműdíjat. Az eleinte ifj. Rátonyi Róberttel, Snétberger Ferenccel, László Attilával, Szakcsi Lakatos Bélával, Balázs Elemérrel és Oláh Kálmánnal zenélő Gadó az 1990-es évek eleje óta vezeti saját formációit, de jelentek meg albumai szólóban és vendégekkel is. Bár a felállás sokszor változik, a Gadótól megszokott intim, intellektuális zenei élmény állandó. Az évek óta Franciaországban élő zenész magyarországi kvintettje már jóideje együtt muzsikál, ám ez lesz az első alkalom, hogy ez a felállás a Müpában hallható lesz. Ávéd János és Bacsó Kristóf fúvóspárosa tökéletesen társul Gadó gitárjátékához, akárcsak a Horváth Balázs nagybőgőssel és Halmos András dobossal felálló ritmusszekció. „A zene, amit játszunk, egy intim attitűdből bontakozik ki, távol áll minden trendi befolyástól. Mindig van egy gyökérgondolat vagy princípium, ami elindítja a kreációt: tehát nem zenéből születik, hanem egy nézőpont szülte állapotból.” – fogalmazta meg Gadó a zenekar ars poeticáját.
  
  Early Music Reloaded – Balázs Elemér Group & Nuria Rial
  2020. szeptember 30. szerda 20:00 – 22:00
  Fesztivál Színház
  Balázs Elemér Group: Balázs Elemér – dob; Horváth Cintia, Szakonyi Milán – ének; Balázs József – zongora; Komjáti Áron – gitár; Lakatos „Pecek” Krisztián – bőgő; Czibere József – ütőhangszerek
  
  Vendég: Nuria Rial - énekKözreműködők: Ifj. Balázs Elemér – zongora; Mizsei Takács Zsuzsanna – mezzoszoprán; Hegyi Barnabás – kontratenor; Keönch László – tenor; Mizsei Zoltán – bariton; Demjén András – basszus
  
  Gadó Gábor Quintet
  2020. október 7. szerda 20:00 – 22:00
  Fesztivál Színház
  
  Gadó Gábor Quintet: Gadó Gábor – gitár; Ávéd János, Bacsó Kristóf – tenorszaxofon, fuvola; Horváth Balázs – nagybőgő; Halmos András – dob



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Várd a május: Nulladik Változat dübörög a Gödörben!
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Fesztivállá nőtte ki magát a Depeche Mode buli
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 leecher    ivan & the parazol    karácsony    cattle decapitation    aeverium    volbeat    artillery    hatebreed    through the never    weweew    jesse eisenberg    christine taylor    cool head klan    teurgia    brasnyó antal    anna& the barbies    as they burn    mickey rourke    rolling stones    lindsey stirling    watch my dying    we are the ocean    oliva    emma thompson    logan lerman  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!