hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2020. szeptember 21. hétfő   08:41
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Zorall megjelent a Fémforgácsok nagylemez Koroknai Árpád énekessel


  Már megjelent a Zorall legújabb, 12. nagylemeze, amely egyben az első Koroknai Árpád (Kori, ex-Omen, ex-P.Box) énekessel a fronton. A Fémforgácsok nagylemez 11 dalt tartalmaz, a megszokott, jól ismert zorallos ötvözetek mellett ezúttal 3 saját szerzemény is helyet kapott, illetve Petőfi Sándor “Füstbe ment terv” című versének a megzenésítése. A “Presszó Metalhoz” hasonlóan ezt a lemezt is Závodi Gáborral rögzítették, a lemezborítót pedig Gróf Balázs készítette. Korábban két teljes új dal jelent meg, a Viszkisként elhíresült Ambrus Attilával forgatott klipes “Jég dupla whiskyvel”, illetve a szöveges videóval kísért “Ezüst eső”.
  
  
  
  A megjelenés előtt egy lemezelőzetes videót is közzé tettek, melyben bele lehet hallgatni az album minden dalába:
  
  
  A lemez továbbra is megrendelhető a zenekar honlapján, hétfőtől a ReLay és InMedio hálózataiban is meg lehet vásárolni HammerWorld CD Specialként, illetve elérhető a lemez a MediaMarkt kínálatában is.
  
  Barbaró Attila a friss lemezzel kapcsolatos munkáról:
  “Az előző lemez irányvonalát folytattuk, maradtunk a metalosabb hangzásnál! Korival nagy öröm volt együtt dolgozni, nagyon gördülékenyen és profin vette az akadályokat, hiszen néhány próba után már a stúdióban voltunk, végeredmény pedig magáért beszél! Lassan 20 éves a Zorall, ez a lemez pedig most nagy kedvencem lett, a saját nóták közül a Szombat Szakítsd Szét a személyes kedvencem!”
  
  Hangya a lemez felvételeiről és az énekesváltásról:
  “Ha jól számolom ez a 12. album, ennyit még egy lemezzel se dolgoztunk! Tavaly szeptemberben kezdtük a demot, idén januárban pedig a felvételeket. Februárban az akkori influenza, vagy már lehet a covid előfutáraként a teljes studió gárda lebetegedett, így márciusban tudtuk folytatni, tulajdonképpen Bence és Attila aznap írtak a studióból, hogy elkészültek amikor bejelentették a koncertek és egyéb rendezvények szigorítását. Ezután csak távmunkában tudták csiszolgatni a lemezt.
  
  Júniusban Szendrey Zsolt bejelentette, hogy ezt a lendületet a jövőben nem bírja tovább. Az évi 100-150 fellépést amit a Zorall zenekarral adunk, családja és egyéb munkái miatt nem tudja vállalni. Kérését tiszteletben tartottuk, viszont mi egy percig se szerettünk volna emiatt megállni, így castingot hirdettünk. Ekkora találtuk meg Koroknai Árpit, aki korban és zenei kvalitásban is stimmelt.
  
  Néhány próba és közös beszélgetés után már biztosak voltunk benne, hogy ő lesz a Mi emberünk. Kb két hét kemény gyakorlás után fel is tolta a lemezt a stúdióban. Őszinte leszek, ennyire még sosem voltam elégedett a végeredménnyel. Ráadásul végre olyan énekhanggal amire titkon mindig is vágytam. Kori új kapukat nyitott a Zorall életében! Már alig várom, hogy elkezdjük a következő lemezt!”
  
  Következő Zorall koncertek:
  Október 2. Debrecen, Roncsbár
  Október 3. Kaposvár, Hang-Ár
  Október 16. Szarvas, Zebra Club
  Október 24. Budapest, Barba Negra (+Lord)
  Október 30. Pécs, Pécsi Est
  Október 31. Szekszárd, Szekszárdi Est
  November 6. Tatabánya, Roxxy Music
  November 7. Gyöngyös, Start Műhely
  November 14. Szolnok
  November 28. Dunaújváros, Kaptár Music Pub
  December 3-6. Zorall - Junkies erdélyi túra
  December 11. Győr, Dongó Live Music Hall
  December 12. KomlóDecember 19. Hajdúszoboszló
  
  Zorall: Fémforgácsok
  01. Most kéne abbahagyni
  02. Jég dupla whiskyvel
  03. Füstbe ment terv
  04. Ringasd el magad
  05. Ezüst eső
  06. Táncoló fekete lakkcipők
  07. Fémforgácsok
  08. Távollét
  09. Űrmese
  10. Nem leszek a játékszered
  11. Szombat szakíts szét
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Fontaines D.C. Fonogram-díjas albuma deluxe kiadást kapott
Egy érzelmi utazás állomásai dalokban elmesélve
Új dallal jelentkezett az Arm’s Length – itt a The Weight
The Wonder Years újraértelmezte a Wyatt’s Song (Your Name) című dalt
Júliusban érkezik a Slaughter To Prevail új lemeze, a Grizzly
PSYCHO-FRAME bemutatja új kislemezét, a The Portal-t
Megérkezett a Keith Wallen új dala az Us Against the World
Wall Of Sleep: The Last Straw dalpremier, előrendelhető a The Kingdom lemez
 kiemelt 
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
  
Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation

Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 anna&thebarbies    public image ltd.    for good    rózsaszín pittbull    pintér csaba    krist novoselic    open air    mech    concrete    solefald    tank    világgödör    ben stiller    the adjustment bureau    jim croft    rezet    arany    ignea    torn from earth    hiraes    xentrix    wrong side of the wall    johnny english reborn    public image ltd.    queensryche  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!