hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2020. szeptember 10. csütörtök   07:05
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Gépmadár: elindult a Viszlát világ előrendelése, hallgass bele a lemez összes dalába!


  A Viszlát világ! című második Gépmadár lemez minden dalába bele lehet hallgatni már a zenekar friss lemezelőzetes videójában. A klasszikus hard rock / heavy metal vonalat képviselő zenekar friss korongja 2020.10.09.-én jelenik meg CD-n és digitálisan, illetve a HammerWorld magazin előfizetői számára ajándékként teljes booklet-tel együtt, a mai naptól pedig előrendelhető a zenekarnál, illetve digitálisan iTunes-on. Minden előrendeléshez ajándékba jár egy példány a zenekar első lemezéből is, és egy limitált darabszámú támogatói csomaggal is segíthető a zenekar munkássága.
  
  
  Viszlát világ! lemez előrendelés itt, digitális előrendelés itt.
  
  “Az új daloknál levetkőztük mindazt, amit nem éreztünk már magunkénak az első lemez hangzásvilágából, és teret engedtünk olyan hatásoknak, amik alapjaiban formálták a zenei ízlésünket. Egyszerűen fogalmazva lépni akartunk előre, tovább kristályosítani, hogy mit is jelent a GÉPMADÁR. Ebben az Utopia Stúdió nyújtotta profi környezet, a mérhetetlen szakmai tapasztalat és a baráti légkör mind nagy segítségünkre voltak.” - mondta a zenekar a friss korongról.
  
  A második Gépmadár lemez 2019. novemberében az Utopia Stúdióban Kiss Zoltán és Földi Albert (OMEGA, Szekeres Tamás, stb) kezei között készült el, a 10 tételes, 47 perces nagylemez a Nail Records gondozásában fog megjelenni.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Fontaines D.C. Fonogram-díjas albuma deluxe kiadást kapott
Egy érzelmi utazás állomásai dalokban elmesélve
Új dallal jelentkezett az Arm’s Length – itt a The Weight
The Wonder Years újraértelmezte a Wyatt’s Song (Your Name) című dalt
Júliusban érkezik a Slaughter To Prevail új lemeze, a Grizzly
PSYCHO-FRAME bemutatja új kislemezét, a The Portal-t
Megérkezett a Keith Wallen új dala az Us Against the World
Wall Of Sleep: The Last Straw dalpremier, előrendelhető a The Kingdom lemez
 kiemelt 
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
  
Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation

Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 x-men: first class    pattinson    the exploited    the sisters of mercy    bognár szilvi    gabriela cedillo    the chariot    tina fey    letz zep    dr. living dead    as they burn    5 yards    lamb of god    maxxwel    noctiferia    táncoló talpak    hellfreaks    satöbbi    dub fx    kick/ass    action    sunrise avenue    kollaps    bonded by blood    october drift  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!